Közösségi oldalak

Sport

Pontosztozkodás Törökszentmiklóson

A Békéscsaba 1912 Előre II labdarúgócsapata az NB III-as bajnokság vasárnapi 28. fordulójában megosztozott a pontokon a sereghajtó Törökszentmiklóssal. A tavaszra jelentősen megerősített nagykunsági gárda egy átlövéssel szerzett vezetést az első félidőben, amit szünet után két cserejátékosuk összjátéka után egalizáltak a lilák.

A hazaiak számára kezdődött jobban a mérkőzés, akik a 13. percben megszerezték a vezetést. A csabai nevelésű Orovecz 16 méterről lőtt pontosan a hosszú sarokba, Czinanó nem védhette a jól eltalált labdát, 1–0. A folytatásban aktív mezőnymunkával teltek a percek. A vendégeknél Oláh Ákos előtt adódott egyetlen komoly lehetőség, a szentmiklósiak viszont az eredmény óvására helyezték a hangsúlyt.

Szünet után sem változott jelentősen a mérkőzés összképe. A csabaiak támadtak, de a befejezéseknél egyetlen kivétellel rendre hiba csúszott az utolsó passzaikba. A 69. percben két csereemberük hozta össze az egyenlítést, amikor Korógyi lapos passzát Pap Szabolcs értékesítette közelről, 1–1. A maradék időben a győzelemért küzdöttek a látogatók, a házigazdák azonban eredményesen zárták le előlük a területeket, így maradt a döntetlen.

B.M.

NB III-as labdarúgó-mérkőzés

Törökszentmiklósi FC–Békéscsaba 1912 Előre II 1–1 (1–0)
Törökszentmiklós, 100 néző
Vezette: Újhelyi Tamás (Balla Levente, Elek Balázs).
Gólszerző: Orovecz (13.), ill. Pap Sz. (69.).

Törökszentmiklós: Csáki – Lakatos K. (Gusztafik, 46.), Tóth N., Csúri, Héder R., Kiss Cs. – Orovecz, Katona, Gyürki, Rimóczi (Poczai, 90.) – Kinyig. Vezetőedző: Gergely Mátyás.

Békéscsaba II: Czinanó – Kitl (Pap Sz., 46.), Czvalinga, Szabó Cs., Kasik (Kiss L., 83.) – Bónus, Farkas B., Styecz, Varga T. – Mágocsi (Korógyi, 67.), Oláh Á. Vezetőedző: Brlázs István Gábor.

Brlázs István Gábor: – Az első félidő ráment arra, hogy megszokjuk a füves pályát, a másodikban már megfelelő számú helyzetet tudtunk kialakítani, csak a befejezésekkel nem volt szerencsénk. Két pontot itt hagytunk.

Így győzte le a Siófok a Pénzügyőr csapatát

Farkas Tamás és Mervó Bence góljával fontos győzelmet szerzett a Pénzügyőr ellen a Siófok csapata. The post Így győzte le

Négy pontot vonnak le az újonc Tiszakécske csapatától

Négy pont levonásával sújtotta az MLSZ Versenybizottsága a másodosztályban újoncként szereplő Tiszakécske csapatát. A Tisza-partiak játékosuk, a télen az NB

Bajnokok Ligája – A szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen

A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén. A

Nem bírt a Soroksárral a Honvéd

A feljutásért harcoló Budapest Honvéd gól nélküli döntetlent játszott vendégével, a bennmaradásért küzdő Soroksárral a labdarúgó NB II 27. fordulójának

 

YouTube csatorna

Archívum