Közösségi oldalak

Sport

Idegenben ütötte ki ellenfelét a Jamina, bravúros fordítás Dévaványán! – Megyei foci eredmények

Megye I. osztály, rájátszás, 2. forduló

Felsőház

Nagyszénás SE–Orosházi MTK-ULE 2–1 (0–1)
Nagyszénás, 180 néző. Vezette: Bakos József. Nagyszénás: Magony – Godár, Darida, Takács, Juhász, Kukovecz, Vajgely, Vili, Rafaj, Nagy Sz. D., Márk. Csere: Lévai, Frankó, Libor, Kolozsvári J., Tari, Kókai Á. Edző: Tasi Róbert. Orosháza: Marunák – Kovács D., Dajcs, Kasuba, Selmeczy, Harangozó, Szabó Á., Péli, Vincze A., Fehér, Miszlai. Csere: Dobozi, Csőke, Kádár, Rácz A., Tóth L. Edző: Buza Barnabás, Kvasznovszky József. Gólszerző: Darida (72. – 11-esből), Nagy Sz. D. (80.), ill. Miszlai (8.).
Az első félidőben mondhatni ott folytatta a két szomszédvár, ahol a két héttel korábbi alapszakasz meccsen abbahagyta. Az Orosháza pontrúgásokkal és helyzetekkel is veszélyeztetett, ezekből Miszlai fejjel egyet már az elején értékesített. A hazaiak nem tudtak váltani, így helyzetig sem sikerült eljutniuk. A játékrész második felében kiegyenlített lett a játék, inkább a mezőnyben járatták a labdát a csapatok. Egy ideig ez jellemezte a második játékrészt is. Szép fokozatosan vette át az irányítást a Nagyszénás, beszorította az orosháziakat, és több lehetőséget kidolgozott, majd a egy jogos büntetőből egalizált. Tovább támadott a házigazda, ennek eredményeként egy remek egyéni teljesítménnyel a győzelmet érő találatot is megszerezte, a maradék időben ugyanis sikerrel óvta az eredményt. (A. G.)

Tasi Róbert: – Ahogy a vereséget, úgy a győzelmet is tisztességgel el kell tudni viselni. Bár egyenlő volt a létszám, a második félidei játékunknak köszönhetően mégis meg tudtuk nyerni a mérkőzést. Jó játékvezetés.

Buza Barnabás, Kvasznovszky József: – Furcsa mérkőzés volt, nagy részében jól is nézett ki. Sajnos a végén kicsúszott a kezünkből a három pont. Szerencsére gyorsan tudunk javítani. Asztalos Gábor

Okány KSK–Gyulai TFC 0–0
Okány, 150 néző. Vezette: László János. Okány: Kurta – Szabó R., Komlósi, Mező, Kopács, Bogár, Tokaji, Vincze D., Kollát, Szalazsán, Tövisháti. Csere: Szarka, Kincses, Baksai, Trippon, Balogh R., Kovács I., Komódi. Edző: Szabó László. Gyula: Molnár – Nagy S., Kukla Zs., Radics, Boros T., Kovács Zs., Magyar, Kiss T., Nyéki, Bánfi, Palik. Csere: Kajári, Horváth R., Vágási, Ticudean, Kocsis. Edző: Sajben Gábor.
A fürdővárosiak támadólag léptek fel az első percektől kezdve, a hazaiak pedig kontrából próbálkoztak ellencsapásokkal. Félórányi kiegyenlített játék után az okányiak előtt adódott több és veszélyesebb helyzet, de gól nem született. A második játékrész elejét még keményebben nyomta meg a Gyula, de ajtó-ablak helyzetig csak az utolsó húsz percben jutottak el egyszer. A házigazda továbbra is a gyors kontráira alapozta a támadásait, de különösebb veszély nélkül, így gyakorlatilag igazságos döntetlennel zárult a találkozó. (V. R.)

Szabó László: – A sok hiányzónk ellenére a csapat nagyon fegyelmezett hozzáállással, értékes pontot szerzett. A mezőnyben a vendégek uralták a játékot, de az igazi gólszerzési lehetőség – főleg az első félidőben – nekünk volt.

Sajben Gábor: – A hatalmas mezőnyfölényünk és a sok lehetőségünk ellenére sem sikerült kilábalni a hullámvölgyből. Varju Richárd

Alsóház

Csabacsűdi GYLSE–Jamina SE 0–5 (0–3)
Csabacsűd, 35 néző. Vezette: Tóth Imre. Csabacsűd: Rohony – Gerhát, Bakró, Viszkok Cs., Viszkok D., Rafaj, Sándor, Gyurik, Urbancsok, Kasik, Kiss G. Csere: Kiri M., Syecz, Jelen, Benyó. Edző: Sechna Gábor, Kiri Mihály. Jamina: Démusz – Kardos T., Kovács I., Zelenyánszki K., Mészáros, Miklya, Kardos L., Szaszák, Papp D., Németh, Bencsik. Csere: Zelenyánszki A., Ulrich, Gál, Bereczki. Edző: Pozsár Gábor. Gólszerző: Papp D. (5.), Miklya (22., 45. – 11-esből, 56.), Mészáros (68.).
A korai jaminai gól visszavetette a hazaiak harci kedvét. A vendégek akarata érvényesült a pályán, a góllövőlista élén álló Miklya a félidő derekán és a végén is betalált, már a szünetre lezárva ezzel a meccs érdemi részét. A második félidő további két csabai találatot tartogatott, a kissé tartalékos csabacsűdiek ezúttal mérsékelt játékkal rukkoltak ki. (R. G.)

Sechna Gábor: – Nem tudtuk ellensúlyozni a négy kezdőjátékosunk és a két kényszerű csere miatt kialakult különbséget, ennek ellenére tisztességgel lejátszottuk a meccset. A vendégek a szerencsével sem állt hadilábon, de tettek is ezért.

Pozsár Gábor: – Megérdemelt győzelmet arattunk egy szimpatikus csapat ellen. S. G.

Sarkadi KLE–Gyomaendrődi FC 0–4 (0–3)
Sarkad, 65 néző. Vezette: Gyuga Zsolt. Sarkad: Petrás – Képíró, Oláh G., Széplaki, Urbán, Rácz Zs., Erdei, Bozsányi T., Szabó G., Hrabovszki, Mezei. Csere: Gyebnár, Bozsányi K., Hollósi, Jánki M., Csiki. Edző: Balogh Csaba. Gyomaendrőd: Soczó – Bartik, Forgács, Pásztor, Szabó P., Dávid, Barna V., Hunya, Piss, Hanea, Sebők. Csere: Mile, Valach. Edző: Kovács Gyula. Gólszerző: Barna V. (1., 43.), Hunya (45+1. – 11-esből), Sebők (71.). Kiállítva: Képíró (53.).
A vendégek a találkozó elején megszerezték a vezetést és a folytatásban is irányították a játékot. Több lehetőséget is kialakítottak, míg a tartalékos házigazdák csak keresték a megszokott stabil játékukat. Szünet után is a Gyomaendrőd dominált, többnyire védekezésre kényszerítette a Kinizsit, amely csak ritkán tudott kijönni a fedezékéből, de a kapura veszélyt nem jelentett ezen a napon. (K. Zs.)

Balogh Csaba: – Sajnos sérülés, betegség és eltiltás akadályozott bennünket a héten, így a meccset is úgy kezdtük, hogy belealudtunk, sok hibával játszottunk a mezőnyben sokkal jobban futballozó gyomaiak ellen. Teljesen megérdemelt a győzelmük.

Kovács Gyula: – Mély talajú pályán voltak hibák, de a lényeg a három pont megszerzése volt. A helyzetkihasználásban javulnunk kell. Gratulálok a csapatnak! B. Cs.

Szeghalmi FC–Szabadkígyósi SZSC 4–1 (0–1)
Szeghalom, 60 néző. Vezette: Telek András. Szeghalom: Nagy Sz. – Tatár, Fazekas, Takács J., Marton, Szabó G., Bihari, Cserna R., Mészáros Máté, Tófalvi, Barna. Csere: Gál, Hajdu, László L., László A., Turi, Szalóczki. Edző: Boruzs István. Szabadkígyós: Jakab – Sebestyén A., Ancsin, Szabó Z., Hegedűs, Frankó, Mohácsi, Alb, Faragó, Maglóczki, Ökrös. Csere: Magyari, Börcsök, Lászk, Oláh G., Nagy D., Molnár M. Játékos-edző: Szabó Zoltán. Gólszerző: Szabó G. (49.), Marton (50.), Tatár (66.), Mészáros (79.), ill. Ökrös (25.).
Az első félidő a vendégek egyke találatát leszámítva nem sok szót érdemel, alacsony szintű játszadozás folyt. A térfélcserét követően felpörgette játékát a sárréti csapat és két minuta alatt fordított. Kitámadtak a kígyósiak, lehetőségeik is akadtak az egyenlítésre, de nem találtak be. Velük ellentétben a hazaiak szórványos ellenakcióiból újabb két gól született, ami biztos szeghalmi győzelmet eredményezett. Zs. J.)

Boruzs István: – Végig jó felfogásban játszottunk annak ellenére, hogy hátrányba kerültünk. Mindenki tette a dolgát és nem adták fel. A második félidőben kapura veszélyesebbek voltunk. További sok sikert kívánunk a végig sportszerűen játszó vendégeknek! Köszönjük a szurkolóinknak, hogy a kedvezőtlen időjárás dacára is támogatták a csapatot.

Ifj. Szabó Zoltán: – Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, jól futballoztunk. Sajnos a második felvonás elején bekövetkezett rövidzárlat és az egyéni hibák eldöntötték a mérkőzést. Zsombok János

Megye II/A osztály, 17. forduló

Békésszentandrási HMSE–Mezőmegyer SE 0–1 (0–0)
Békésszentandrás, 50 néző. Vezette: Baráth János. Békésszentandrás: Buzás – Uhljár, Olasz István, Filyó, Mochnács, Tasi K., Lós, Balázs, Olasz Imre, Balogh M., Kovács N. Csere: Sztricskó, Virág, Nemcsényi, Kozák, Romhányi, Kaszás. Játékos-edző: Boér Zsolt. Mezőmegyer: Kun – Szabó T., Barkász, Lehoczki, Kecskeméti, Benyó N., Balogh M., Séllei, Kerekes, Balog K., Tóth G. Csere: Pribelszki, Horváth B., Nyúl, Kovács P., Antal. Edző: Zsiros György. Gólszerző: Balogh M. (56.).
Az első félidőben a megyeriek nagy nyomás alatt tartották a szentandrásiakat, de a hazaiak védelme jól állt a lábán. A második játékrészre a cserék által feljavult a hazaiak támadójátéka, még is ekkor kapták a meccset eldöntő. A három pontot érő találat Balogh Milán nevéhez fűződött, aki szögletből vette be Buzás kapuját. Összességében a hazai csapat nem járt távol a bravúrtól. (V. I.)

Medgyesbodzás SE–Kunágotai TE 1–0 (0–0)
Medgyesbodzás, 40 néző. Vezette: László István Sándor. Medgyesbodzás: Véha – Kelemen, Fülöp, Dunai (Mohácsi), Nagy L., Juhász K., Serbán, Kovács Zs. (Balogh G.), Deák A., Novák, Varga V. Edző: Mazán Zoltán. Kunágota: Csomós – Kiss Cs., Sóstai, Juhász, Kecskés, Multyán Cs., Kovács A., Sirkó, Sárvári M., Csatlós, Sárvári Á (Multyán P.). Edző: Multyán Lajos. Gólszerző: Dunai (65.). Kiállítva: Sárvári M. (79.).
A kunágotaiak igazolták az előzetes jó hírüket, végig nagy csatára késztették a bodzásiakat. Taktikus játékkal ügyesen ellensúlyozták a házigazdák mezőnyben mutatott fölényét, ugyanakkor veszélyes támadóik folyamatosan „sakkban tartották” a bodzási védelmet. A házigazdák számára azonban elegendő volt egyetlen rés ahhoz, hogy a második félidő derekán megszerezzék a vezetést. Mint később kiderült, ezzel a találattal a győzelmet is kiharcolták, a végén tíz főre csökkenő, ám lelkesen küzdő kunágotaiakkal szemben.

Dévaványai SE–Dobozi SE 3–2 (1–2)
Dévaványa, 50 néző. Vezette: Láza András. Dévaványa: Szász – Végh, Pap Á., Papp D. (Pelyva), Gál, Papp K., Katona, Szabó E., Feke (Séllei), Somogyi (Nagy I.), Papp V. Edző: Bereczki Árpád. Doboz: Wagner – Somogyi, Pojendán, Tímári, Hollósi, Roszik, Lukucz M., Balogh Á. (Szilágyi Z.), Sztojka N., Barcsay, Szigeti J. Játékos-edző: Barcsay Attila. Gólszerző: Papp K. (29., 76.), Papp D. (55.), ill. Lukucz (32.), Barcsay (36.). Kiállítva: Pap Á. (68.).
A házigazdák küzdelmes és fordulatos mérkőzésen tartották otthonukban a három pontot. Mindkét csapat a saját támadójátékát igyekezett a másikra erőltetni, így azután változatos találkozót láthattak a nézők. Az első félidő során az utolsó negyedórába zsúfolódott az érdemi rész, amikor is a hazaiak vezető góljára, kettővel válaszolt a Doboz. Szünet után nyílt sisakos játék közepette egyenlített a Dévaványa, amely később emberhátrányba került, de egy átlövéssel újból megszerezte a vezetést. A vendégek a maradék időben kitámadtak a pontszerzés érdekében, de nem jártak eredménnyel. (P. S.)

Bereczki Árpád: – Nagyon jó hozzáállással játszottunk. Aminek megérdemelt győzelem lett az erdeménye a sportszerű vendégek ellen !

Barcsay Attila: – A hazaiak akaratban felülmúltak bennünket. P.S.

Papp Krisztián (zöldben) a hazaiak legjobbja, két góllal is hozzájárult a Dévaványa győzelméhez. Fotó: Erdős Csaba

Mezőkovácsházi TE–Mezőhegyesi SE 0–2 (0–1)
Mezőkovácsháza, 110 néző. Vezette: Bálint Attila. Mezőkovácsháza: Tóth K. – Kopócs, Laduver, Györgyi, Bíró, Csende, Mittnacht, Matuz T., Fenyves, Lestyán, Varga G. Csere: Csicsely, Simondán, Sódar, Patyi, Andrej. Játékos-edző: Bíró Tibor. Mezőhegyes: Varga P. – Jámbor, Varga T., Boros, Szabó Zs., Papp M., Zsilák, Isaszegi M., Karancsi, Faragó, Isaszegi B. Csere: Janesz, Czene Z., Rotár, Pálhidai, Czene P. Edző: Ács Levente. Gólszerző: Zsilák (22., 57.).
A mezővárosi szomszédvári derbin kiegyenlített játékot hozott a mérkőzés eleje, bár a hazaiak kicsit veszélyesebbek voltak. A hegyesiek a félidő fele táján átvették az irányítást és egy kiugratást követően megszerezték a vezetést. A szünetig a kovácsháziak egy büntetőt kérhettek számon a játékvezetőnél. Közben a vendégek egy kétes büntetőt kaptak, amit kihagytak. A második játékrész elején Tóth kapus tartotta életben a hazaiak reményeit, de egy alkalommal ő sem tudott segíteni. A végéig több hegyesi helyzet maradt ki, de így is biztosan vitték el a három pontot. (B. I.)

Mezőberényi LE–Békéscsabai MÁV SE 2–1 (1–1)
Mezőberény, 50 néző. Vezette: Jakab József. Mezőberény: Rau – Tóth J., Tóth Cs. (Kéki), Durkó, Burai Zs., Zsíros, Adamik, Benyovszki J., Jónás (Buczkó), Stibán, Kanó. Csere: Balogh L., Kajlik. Edző: Benyovszki Róbert. Békéscsabai MÁV: Bócsik – Sipiczki (Takács L.), Lévai, Csanálosi, Mazán, Bánlaki, Morva, Takács K., Zsömbörgi (Demeter), Tóth G., Nánási. Csere: Juhász, Knyihár. Edző: Dohányos Zoltán. Gólszerző: Benyovszki J. (27., 80. – mindkettőt 11-esből), ill. Mazán (9.). Kiállítva: Lévai (79.).
Nem hozott magas színvonalat a meccs, de a mezőnyben küzdelmes játék folyt. Helyzetek nem igazán alakultak ki a kapuk előtt. A vasutasok az elején egy rövid felszabadítást váltottak gólra, de a vezetésük a berényiek teljesítményre volt jótékony hatással, akik egy büntetőből egalizáltak. A félidő végén a vendégcsapat vette át a kezdeményezést, egy szabálytalanság előnyt hozhatott volna számukra, de kapufán csattant a büntetőjük Szünet után a kapusoknak nem igazán volt dolga, döntetlen színezete volt a meccsnek. Egy buta visszahúzás utáni kiállítás és az érte járó tizenegyes azonban meghozta a hazaiak számára a győzelmet. Az emberhátrányban lévő vendégek kinyíltak, de az eredményen már egyik csapat sem tudott változtatni. (B. L.)

Csanádapácai EFC–Végegyházi SE 0–5 (0–4)
Csanádapáca, 30 néző. Vezette: Nagy Zoltán. Csanádapáca: Csonka – Bajczer, Haba, Juhász, Göcző, Bozsó M., Erdélyi, Rakonczai, Szűcs, Kasza, Dajka. Csere: Silló, Németh, Tassi Zs., Balssa, Mazula. Edző: Szikora Pál. Végegyháza: Németh D. – Répási (Solymoskövi), Szász (Kurta), Dajcs, Zsuzsa, Bozsó, Dócza, Gazsi (Tanner), Bagyinszki (Szlovák), Mátó, Kocsis. Csere: Oláh Z., Lugasi J., Lugasi M. Edző: Balázs József. Gólszerző: Bagyinszki (8. – 11-esből), Zsuzsa (12.), Kocsis (26.), Gazsi (30.), Szlovák (74.).
Apácán kezdettől kidomborodott a két csapat közötti különbség. A végegyháziak nagy mezőnyfölényt alakítottak ki és a gólokkal sem maradtak adósak az első félidőben. Szünet után sem változott jelentősen a játék képe: a vendégek támadtak, a hazaiak erejét pedig teljes egészében a védekezés kötötte le, igaz azt szervezetten tették. (R. Z.)

Megye II/B osztály, 17. forduló

Battonyai TK–Kaszaper FC 9–2 (3–1)
Battonya, 50 néző. Vezette: Barta Tibor. Battonya: Nagy II T. – Lenti, Varga K. (Ivanov), Kiss D. (Simon C.), Káló (Mákos), Balla, Kiss Z., Molnár R., Liszkai P., Hrabovszki (Nagy Gy.), Lipták. Játékos-edző: Kovács Zoltán. Kaszaper: Petrics – Simon B., Toll (Melis), Berényi (Forgó), Fazekas, Csenki, Dénes (Buczku), Hatfaludy, Garamvölgyi, Bordás M., Pónya (Kasza). Edző: Bordás Sándor. Gólszerző: Hrabovszki (25., 28., 60.), Varga K. (34., 70.), Liszkai P. (50.), Kiss Z. (55.), Molnár R. (84., 88.), ill. Csenki (21.), Hatfaludy (66.). Kiállítva: Balla (67.), ill. Csenki (67.).

Kovács Zoltán, Lukács István: – Az első tíz perc figyelmetlensége után a hátralévő időben végig irányítottuk a játékot és megérdemelten nyertünk. Jó játékvezetés.

Ifj. Bordás Sándor: – A jó hangulatot biztosítottuk a fesztivál mellé. Remélem, a csapatom ugyanúgy szégyelli magát, ahogyan én. Jövő héten megpróbálunk visszatérni a helyes útra. L. I.

Újkígyós FC–Gádorosi LSE 5–1 (0–0)
Újkígyós, 20 néző. Vezette: Sándor Gergő. Újkígyós: Ancsin – Zatykó (Varró), Sas, Horváth R., Tóth Z., Farkas F., Werner, Csiernyik A., Prókai, Oláh T. (Szabó M.), Burkus. Játékos-edző: Tóth Zoltán. Gádoros: Liziczai – Horváth Á. (Molnár B.), Kuli, Tóbiás, Máriás, Kun Szabó, Neszi, Papp, Szijjártó G. (Molnár G.), Polyák, Fejes. Edző: Bodzás Ádám. Gólszerző: Farkas F. (46.), Szabó M. (55. – 11-esből), Burkus (61. – 11-esből, 91.), Sas (87.), ill. Polyák (83.).

Köröstarcsai KSK–Lőkösháza KSK 2–0 (0–0)
Köröstarcsa, 30 néző. Vezette: Krisán János. Köröstarcsa: Tóth G. – Varga L., Puskás, Machó, Nyeste M. (Nyeste V.), Szivák, Keresztesi J., Vincze Gy., Hajzer, Hajdú, Andrejsi. Játékos-edző: Farkas Gyula. Lőkösháza: Számel – Molnár Zs., Bessenyei, Bartyik, Balázs Gy., Balázs M., Lakatos E., Kolozsi, Czernó, Oláh T., Hrobár. Játékos-edző: Lakatos Erhard. Gólszerző: Keresztesi J. (48.), Nyeste V. (87.). Kiállítva: Oláh T. (71.).

Csorvási SK–Békési FC 1–1 (1–0)
Csorvás, 60 néző. Vezette: Kovács Antal. Csorvás: Maczák – Koszna (Szemenyei), Lengyel, Simon N. (Hrncsjár), Csábi, Varga A., Zsiga N. (Ruszin), Andrékó (Gerda T.), Szatmári B., Könyves, Gyevi-Nagy (Fabulya). Edző: Zsiga Róbert. Békés: Takács M. – Antal (Fekete Z., Kardos), Minya, Reszelő J., Római T., Reszelő T., D. Nagy, Laukó, Kovács L., Balázs, Mracskó. Edző: Fekete Mihály. Gólszerző: Gyevi-Nagy (13.), ill. Laukó (62.). Kiállítva: Szemenyei (73.).

Elek USE–Kevermes SE 6–2 (4–0)
Elek, 50 néző. Vezette: Fűri Imre. Elek: Tar – Bíró, Gyulai, Jepure, Oszlács, Kasznár, Barthalos, Hotea, Nagy L., Nagy Á., Puporka R. Csere: Kotroczó, Cinkotai, Sipos, Rostás, Simonka, Fekete. Edző: Turcsek Zoltán. Kevermes: Horváth S. – Kukla L., Orosz, Plástyik, Barna, Szabó T., ifj. Bauer, Pain, Prókai, Kukla D., Puporka E. Csere: Kovács J., Lakatos, Recski, Mag Z., id. Bauer. Edző: Botás Attila. Gólszerző: Puporka R. (3., 28.), Kasznár (20.), Barthalos (30., 89. – 11-esből), Jepure (78.), ill. Kukla D. (81., 82.).

Kondorosi TE–Körösladány MSK II 1–0 (1–0)
Kondoros, 100 néző. Vezette: Csikós Ádám. Kondoros: Gritta – Menárik I., Molnár T., Kurucz (Arnótzky), Bákai A. (Szebegyinszki B.), Bákai B. (Korbely), Tusjak, Hanyecz, Paluska, Ancsin (Gombár), Pusztai (Schneider). Edző: Janis János. Körösladány: Kardos – Egeresi, Almási (Havran), Kajó (Agárdi), Kántor M., Szántó B. (Zsilák), Szabó L., Somogyi, Lipcsei (Kántor L.), Kozák (Szentpéteri), Szabó M. Edző: Keresztesi János. Gólszerző: Pusztai (45.).

Füzesgyarmati SK II–Kétegyházi SE 2–1 (0–0)
Füzesgyarmat, 20 néző. Vezette: Nemczov Márk. Füzesgyarmat: Seprenyi – Tokai, Dóczi, Szőke (Nagy A., 58.), Polgárdi (Hercz), Vad, Zs. Kovács M. (Tóth K.), Nagy, Vígh L., Már (Fábián), Hegedűs (Vámos). Edző: Fábián Ottó Olivér. Kétegyháza: Durkó Á. – Medgyesi, Tóth V., Kukla Á., Jova (Dohányos), Kukla S., Kajári (Tapasztó), Grósz, Simon, Bácsi, Durkó M. (Darócz). Edző: Szegedi Ferenc. Gólszerző: Vad (81.), Már (87.), ill. Simon (56.).

Megye III. osztály, 20. forduló

Kamuti SK–Mezőmegyer SE II 1–2 (0–0)
Kamut, 40 néző. Vezette: Nagy Gábor. Kamut: Takács – Gilik, Knapp, Tusjak, Szabó I., Máté, Németh M., Szalkai, Kóródi, Fulajtár, Radics. Cserék: Krizsán, Tóth F., Tarkovács, Bán, Gulyás, Lólé, Dananaj. Edző: Galát Pál. Mezőmegyer II: Szalkai – Dávid, Moka, Erdélyi, Vozár O., Frisnyicz, Zsidek, Tóth M., Kőszáli, Papp, Zsombori. Cserék: Megyeri, Egeresi, Kerepeczky, Petrovszki, Lengyel. Edző: Hajdú Péter. Gólszerző: Tusjak (61.), ill. Vozár O. (47.), Dávid (56.).

Zsadány KSE–Vésztői TK 0–1 (0–0)
Zsadány, 60 néző. Vezette: Rubás Zoltán. Zsadány: Fürj – Németh Á., Faragó, Györösi, Szilágyi K., Szabó D., Komódi, Kollár G., Szilágyi A., Szűcs J., Bakó K. Csere: Gyöngyösi I., Gyöngyösi K., Máté, Tóth P., Bakó A. Edző: Czimbalmos Imre. Vésztő: Mezger – Lázár, Gurmai, Varga S., Varga T., Pap Zs., Andor, Szabó L., Szabó Sz., Tukacs, Bradák. Csere: Balog, Márki-Kira Á., Papp B., Papp L., Szepesi. Szakmai vezető: Szabó Sándor. Gólszerző: Gurmai (70.).

Gerlai SE–Békéssámsoni SK 8–0 (2–0)
Békéscsaba, 20 néző. Vezette: Bozó Norbert. Gerla: Kovács – Gyebnár, Gáspár, Pozsár, Fegó, Mucsi, Vrbovszki, Orodán, Csontos, Sóvári, Hévizi. Csere: Zdolik, Kiss, Rieger, Hajdú, Farkas, Egeresi. Játékos-edzők: Kovács Péter, Mucsi Péter. Békéssámson: Atyimás – Magyar, Valki, Harsányi Tibor, Krajcsovics, Böde, Kenéz, Vörös, Kriván, Godó Á., Baliga A. Csere: Fóris. Játékos-edző: Godó Imre. Gólszerző: Sóvári (12.), Vrbovszki (29.), Hévizi (53., 68., 86.), Orodán (57.), Csontos (73.), Egeresi (90.).

Végegyházi SE II–Telekgerendási LSC 2–3 (2–1)
Végegyháza, 20 néző. Vezette: Vágási Pál. Végegyháza: Markovics – Adler Á., Kusztra, Sári, Husvéth, Marik, Józsa, Szakál, Sramkó, Pecznyik, Hack. Csere: Sirovicza, Harczman, Molnár, Gyebnár. Edző: Fejes István. Telekgerendás: Spitzer – Szabó K., Hekfusz, Andó, Susánszki, Hrabovszki J., Ránkli M., Fegó, Dobra, Jámbor, Brhlik. Csere: Baranya, Kovács M., Orjestyik, Nyemcsok. Edző: Onáka Zoltán. Gólszerző: Marik (26.), Husvéth (38.), ill. Andó (13.), Szabó K. (82. – 11-esből), Hrabovszki J. (87.).

Kötegyáni FC–Magyarbánhegyesi FC 0–5 (0–3)
Kötegyán, 30 néző. Vezette: Hajdú Dávid. Kötegyán: Kiss S. – Balázs Benjamin, Füstös, Harmati, Martinecz, Gyebrovszki, Ruzsa R., Vasadi, Farkas K., Szűcs P., Berke. Csere: Flóra, Szűcs Z., Csiki, Giczey, Bálint J.,Tóth A. Edző: Gurzó Sándor. Magyarbánhegyes: Németh I. – Bozsár, Varga P., Vágási, Racs, Kormányos Kristóf, ifj. Kintner, Kopócs, Földi, Matuz P., Szőke. Cserék: Hankó, Balázs, Krizsán. Edző: Kintner János. Gólszerző: Bozsár (2.), Kopócs (11., 36., 65.), Kormányos Kristóf (69.).