Közösségi oldalak

Hírek

Kiesett egy tehergépkocsi két kereke, és az egyik nekiütközött egy személyautónak

A Békés megyében történt balesetben szerencsére senki nem sérült meg, de kiderült, hogy a kerekeket nem megfelelő szerszámmal, nem szakszerűen szerelték fel. Az ügy vizsgálatát a rendőrség befejezte.

Menet közben kiesett egy tehergépkocsi két bal hátsó kereke 2021. június 2-án a Mezőgyán és Nagygyanté közötti úton. Az egyik kerék nekiütközött egy személygépkocsinak, szerencsére személyi sérülés nem történt. A teherautó vezetője maga szerelte fel a kerekeket, de nem használt nyomatékkulcsot. Amikor után húzta a csavarokat, akkor sem ilyen speciális eszközzel tette. A történtek után elrendelt nyomozás során kirendelt igazságügyi műszaki szakértő megállapította, hogy a baleset előtt három héttel szakszerűtlenül végzett kerékcsere és a baleset között összefüggés van. Ráadásul a tehergépkocsi egyébként is elhanyagolt, rossz műszaki állapotban volt, túl is terhelték, a közúti forgalomban nem lehetett volna vele közlekedni.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a kerekeket felszerelő és a baleset idején a teherautót vezető körösladányi férfit foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség bűncselekménnyel gyanúsítja. A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait 2022. március 24-én továbbította az ügyészségre.

A történtek kapcsán a rendőrség kéri a járműtulajdonosokat, hogy csak akkor szereljék fel maguk a járműveikre a kerekeket, ha az ehhez szükséges szerszámokkal és hozzáértéssel rendelkeznek! Ha nem, akkor ne kockáztassanak, hanem mindenképpen szakszervizben végeztessék el a kerékcserét!

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Videón, ahogy földbe csapódik egy magángép, fedélzetén kilenc emberrel Dél-Floridában

Drámai légi katasztrófa történt Dél-Floridában: kilenc emberrel a fedélzetén lezuhant egy magánrepülőgép egy lakópark közelében. A pilóta utolsó rádióüzeneteiben arról

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

Diósgyőri győzelmével élen a Kecskemét

A Kecskemét 3-1-re nyert a DVTK vendégeként a labdarúgó NB II 12. fordulójának hétfői zárómérkőzésén, ezzel a tabella élére ugrott.

Verstappen nyert Mexikóban, de Andrea Kimi Antonelli a világbajnok

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője minden idők legfiatalabb Forma-1-es világbajnoka lett azzal, hogy a vasárnapi Mexikói Nagydíjon

YouTube csatorna

Archívum