Közösségi oldalak

Belföld

Ülésezett a Békés Megyei Balesetmegelőzési Bizottság

Elhangzott, hogy az előző évhez képest romlott, hosszú távon javult a baleseti helyzet. Tavaly a legtöbb közúti szerencsétlenség elsőbbségadás elmulasztása és sebesség helytelen megválasztása miatt történt.

Többen sérültek meg Békés megye útjain 2021-ben, mint az előző évben, de az elmúlt 12 év adatait tekintve javuló tendencia mutatható ki – hangzott el a Békés Megyei Balesetmegelőzési Bizottság 2022. március 9-én megtartott, a 2021. évet értékelő ülésén. Csak 2020-ban volt ugyanis a tavalyinál kevesebb sérült, az összes többi évben magasabb volt a sérültek száma. Ugyanez igaz a balesetek számára is, 2010-től kezdődően 2020-ban, illetve 2021-ben történt a legkevesebb személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset Békés megyében. A sérültek közül 15-en életüket vesztették, több mint százötvenen szenvedtek súlyos sérülést és négyszáz fölött volt a könnyű sérültek száma.

Bár a csökkenő tendencia értékelhető kedvezőnek, fontos kiemelni, hogy minden közlekedési baleset mögött emberek, családok vannak, akiknek az életét jelentősen befolyásolja, meghatározza egy közúti baleset, egy sérülés, netán haláleset – hangsúlyozta Hudák Pál r. ezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese, a megyei balesetmegelőzési bizottság elnöke. Ezért volna fontos, hogy minél többen vegyék komolyan azt a felelősséget, amelyet a közúti közlekedésben való részvétel jelent. A balesetek túlnyomó többsége emberi hiba, szabálytalanság miatt történik.

Tavaly Békés megye útjain a legfőbb baleseti ok az elsőbbségadás elmulasztása volt, a második helyen a sebesség helytelen megválasztása, a harmadikon pedig a kanyarodási szabályok megszegése szerepelt. A legtöbb balesetet személygépkocsi-vezetők okozták, mellettük a kerékpárosok is az országos átlagot meghaladó arányban képviseltetik magukat az okozók között. A balesetet okozók közel 10 százaléka ittasan közlekedett. A gyermekeket érintő balesetek száma 2020-tól 2021-re nem változott, tavaly azonban sajnos életét vesztette egy autóban utasként megsérült gyermek.

A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság folyamatosan igyekszik segíteni a gyermekek szabályos közlekedésre nevelését, és a járművezetőknek, kerékpárosoknak is szervez programokat, tájékoztatókat annak érdekében, hogy tudatosítsa: a szabályok betartása növeli a biztonságot. Aki szabálytalanul közlekedik, nemcsak magát, hanem közlekedő partnereit és a vele utazókat, sokszor családtagjait is veszélyezteti. A rendőrség és a bizottság keretei között együttműködő hatóságok, intézmények mindent megtesznek azért, hogy a járművek és a járművezetők ellenőrzése, a szabálytalankodókkal szembeni intézkedések, illetve a balesetmegelőzési kezdeményezések elősegítsék a közlekedésbiztonság javítását, a közúti balesetek számának csökkenését.

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

 

YouTube csatorna

Archívum