Közösségi oldalak

Sport

Folytatnák a sikereket hozó munkát a kick-boxosok

Galambos Péter a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke

Nem történt jelentős változás a Magyar Kick-box Szakszövetség vezetésében a januári tisztújításon, ami Galambos Péter elnök szerint a tagság elégedettségére utal. Hozzátette: szeretnék folytatni azt a munkát, ami az elmúlt esztendőkben számos nagyszerű sikert hozott a magyar kick-boxnak. A sportvezető a hétvégén kezdődő idei szezonban is azt várja, hogy a hazai versenyzők megőrzik helyüket a világ élvonalában – adta hírül az MKBSZ.

A szövetség január végi tisztújító közgyűlésén újabb négy évre választották elnökké Galambos Pétert, és az MKBSZ alelnökeinek személye sem változott: a jövőben is Király István – aki a WAKO világszervezet alelnöke és a sportág európai szövetsége, a WAKO Europe elnöke is –, Juhász Gábor és Katona Attila töltik be a tisztségeket.

“A vezető tisztségviselők személye nem változott és a 13 tagú elnökségben is csak három új tag került a régiek helyére. Ezt én úgy értékelem, hogy a tagság alapvetően elégedett a vezetőség elmúlt öt év alatt végzett munkájával. Az új összetételű elnökségtől a korábban megkezdett munka folytatását várom és bízom benne, hogy ehhez az új tagok is kellő aktivitással hozzá fognak járulni”

– vélekedett Galambos Péter.

Az MKBSZ első embere elmondta: a hétvégén a Karlovacban sorra kerülő Európa kupával megkezdődik az idei kick-box szezon. A horvátországi viadal hagyományosan remek lehetőség a tudásszintek év eleji felmérésére, így aztán ezúttal is több hazai klub is részt vesz rajta – bár a járványhelyzet miatt várhatóan a szokásosnál kevesebben vágnak útnak.

“Az első jelentősebb megmérettetés a versenyzőink számára a március 12-dikei Diákolimpia. Ez a verseny rendszerint az egyik legnagyobb létszámú, emellett nagy jelentősége is van, hiszen ilyenkor látjuk meg, hogy az adott évben mennyire tűnnek fel új tehetségek. Az is fontos, hogy mivel a pandémia miatt a versenyek elmaradtak, voltak, akik úgy ugrottak át korosztályt, hogy egyáltalán nem is versenyeztek benne. Úgyhogy itt most lehetséges némi átrendeződés, és akkor tudunk erről a leginkább teljes képet kapni, ha együtt látjuk a gyerekeket. Többek között ennek alapján tudjuk megítélni, hogy az őszi utánpótlás világversenyen mire számíthatunk, továbbá mit várhatunk pár év múlva a felnőtt mezőny utánpótlását illetően.”

A Magyar Kick-box Szakszövetség az idén is megrendezi a hagyományos Budapesti Világkupát, amelyet a megszokott májusi időpont helyett június elejére tűztek ki.

“Erősen koncentrálunk a világkupára, hiszen már most érzékeljük, hogy nagy lesz rá az érdeklődés. Az év első két világkupája, az írországi és az ausztriai ugyanis a járványhelyzet miatt elmarad, így a miénk lesz a szezon első nagy világversenye” – magyarázta Galambos Péter, aki az őszi dublini korosztályos vb-n és az antalyai felnőtt Eb-n is jó szereplést vár a magyaroktól. – “Sajnos ezekre egyaránt csak repülővel lehet eljutni, ami megnehezíti a részvételt, de bízom benne, hogy mindkét versenyre nagy és ütőképes csapattal tudunk majd kiutazni. A fiataloktól azt remélem, hogy az országok között az idén is az első három-négyben tudunk végezni. A generációváltáson mostanság áteső felnőtt válogatottban pedig reményeim szerint újra tudunk majd olyan versenyzőket felvonultatni, akik képesek dobogós helyeken végezni, és akár aranyérmet is nyerhetnek.”

Sárkány Zalán országos csúccsal ezüstérmes 1500 méteres gyorsúszásban

Sárkány Zalán országos csúccsal ezüstérmet szerzett 1500 méteres gyorsúszásban szombaton a párizsi Európa-bajnokságon. Szokolai László tanítványa 14:39.45 perces eredménnyel csapott

A 91. percben nyert a Nyíregyháza a Kisvárda ellen

A házigazda Nyíregyháza a 91. percben szerzett góllal 2-1-re legyőzte a Kisvárdát a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának szombati

Az MTK kihagyott egy büntetőt, és döntetlent játszott Újpesten

Az MTK Budapest tizenegyest hibázva ért el 1-1-es döntetlent az Újpest vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának szombati

Az utólsó pillanatban fordított a Vasas a Honvéd ellen

A Vasas a 97. percben szerzett góllal fordított, s 2-1-re győzött a hozzá hasonlóan újonc Kispest-Honvéd vendégeként a labdarúgó OTP

YouTube csatorna

Archívum