Közösségi oldalak

Sport

Továbbra is veretlenül menetel a BRSE csapata

A veretlenül listavezető Swietelsky-Békéscsaba csapata odahaza 3:0-ra legyőzte a címvédő Fatum Nyíregyházát, a női röplabda Extraliga alapszakaszának csütörtöki rangadóján.

A címvédő nyíregyháziaknál több régi ismerős is felbukkant, Bodovics Hanna, Ivana Radonjics és Cicic Marija játékosként hosszabb-rövidebb időt Békéscsabán is eltöltött. A hazaiaknál Glemboczki Zóra ezúttal is kimaradt a kezdőhatosból.

Látványosabban nem is kezdhetett volna a BRSE, az orosz Kornyijenko ásszal adta ellenfele tudtára, hogy mi is a csapata szándéka ezen a rangadón. Összeszedettebb volt a Békéscsaba, és ez már az elején megmutatkozott az eredményen is. Marta Drpa harmadik pontja után, 7:2-es állásnál már magához is rendelte játékosait Németh Szabolcs, a Fatum edzője. Néhány labdamenettel később azonban már egyenlő volt az állás, s innentől kezdve jóideig együtt haladt a két gárda, a Csaba vezetett egy ponttal, a Fatum kiegyenlített, Tóth Gábor 14:14-nél időt kért. A játszma hajrájában a hazaiaknak egy 3:0-s sorozattal sikerült ellépni három ponttal, 21:18-nál a nyírségiek trénere már másodjára kért időt. A Csaba fokozta a tempót, és Kliszura elementáris erejű bombája után Pekárik már a szettgyőzelemért nyithatott, s bár Radosová még szépített, Kliszura nem kegyelmezett.

Alaposan belekezdett a Nyíregyháza, négy vendégpont után született meg az első hazai a 2. játszmában és ebben éppen a volt csabai, Bodovics Hanna játszotta a legnagyobb szerepet. Hamar korrigált azonban a BRSE, egyebek mellett két Zólyomi-blokkal zsinórban 6 pontot szerezve már 7:5-öt mutatott az eredményjelző. Jöhetett a nyírségi időkérés, majd öt pontos csabai előnynél ismét. Cicic nyitásai után két pontra felzárkózott a Fatum, de a menetrendszerű rontások után visszaállt a korábbi differencia, sőt, az ellenállhatatlanul játszó, védekezésben is nagyszerű dolgokat mutató BRSE egy hatos szériával már nyolc pontos előnyt birtokolhatott. Hiába cserélt gyorsan három poszton is Németh Szabolcs, csapatának nem ment, a Csabának viszont nagyon, mindenki nagyon élt a pályán. Kilenc szettlabdája volt a BRSE-nek, s bár ebből ötöt elpazarolt, Pintér Andrea egy hosszú nyitással pontot tett a végére.

Úgy tűnt, marad a csabai lendület a 3. felvonásban is, de 4:1 után szempillantás alatt csavart az eredményen a Fatum. A mai napon jól játszó Sarah Kliszura, majd egy ásszal Marta Drpa került főszerepbe és ismét hazai oldalon volt az előny. A játszma feléhez közeledve volt már négy is közte, de a szabolcsiak kapaszkodtak, feljavult a védekezésük, és 16-nál beérték a házigazdákat, ekkor időt is kért a BRSE vezetőedzője. Bagyinka Fanni és Ema Strunjak is pályára került, s közben a Csaba is visszavette az előnyét. 21:19-nél már a vendégek szakvezetőjének akadt mondanivalója.
A véghajrában Pekárik Eszter szemtelen lecsapásaival jutott játszma-, és mérkőzéslabdához a BRSE, és nem sokkal később a center is zárta le az ütközetet. A Békéscsaba a csúcsrangadó után is megőrizte makulátlan mérlegét, amely 11 bajnokin 11 győzelmet jelent.

Extraligás női röplabda-mérkőzés

Swietelsky-Békéscsaba–Fatum-Nyíregyháza 3:0 (21, 20, 23)
Békéscsaba, 600 néző
Vezette: Adler, dr. Árpás Krisztina.

Békéscsaba: Kornyijenko 4, Karhu 6, Pekárik 10, Drpa 17, Kliszura 12, Zólyomi 5. Csere: Molcsányi (liberó), Szatmári L., Bodnár, Bagyinka, Strunjak. Vezetőedző: Tóth Gábor.

Nyíregyháza: Radonjics 2, Vaszileva 4, Pintér A. 8, Cicic Marija 2, Radosová 17, Bodovics 8. Csere: Tóth F. (liberó), Glavinic 5, Milanova, Lászlop. Vezetőedző: Németh Szabolcs.

Az eredmény alakulása: 1. szett: 7:2, 10:9, 12:12, 16:16, 21:18, 24:20. 2. szett: 0:4, 8:5, 11:6, 18:11, 21:12, 24:15, 24:20. 3. szett: 4:1, 4:5, 7:6, 12:8, 16:17, 22:19, 24:21.

Tóth Gábor: – Erre vagyunk képesek, de ehhez kell egy komoly belső motiváció a játékosoktól, hogy ezt a teljesítményt ki tudják magukból hozni. Fontos volt, hogy miként reagálunk a kupában elszenvedett vereség után, ez mércéje annak, hogy milyen sportolók vannak itt. Reménykedem a hasonló jó folytatásban.

Németh Szabolcs: – Gratulálok a Békéscsabának! Nagyon stabilan játszotta végig a mérkőzést. Voltak szép periódusaink, de ezeket nagyon hullámzóan hoztuk le, melyeket kihasznált a Békéscsaba. Szetteken belül képesek vagyunk zsinórban sok pontot elveszíteni, ha ez nem lett volna így, szorosabb eredmény. A sok ki nem kényszerített hibának köszönhetjük a vereséget.