Közösségi oldalak

Belföld

Békéscsabai győzelem a Szeged otthonában

Győzelemmel búcsúztatta az évet, ezzel megszépítve a viharvert őszi idényt a Békéscsaba 1912 Előre labdarúgócsapata, amely a Merkantil Bank Liga NB II-es bajnokság 20. fordulójában a Szegednek vágott vissza az őszi hazai fiaskóért. Sikerével a lila-fehér alakulat a 13. helyre kapaszkodottak fel a tabellán.

A csabaiak léptek fel támadólag, akik sikerül esetén hat pozíciót is javíthattak a téli pihenőre. A bátor játék eredményeként negyedóra múltán a vezetést is összehozták a szegedi védők közreműködésével. Egycsapásra aktívabbak lettek a házigazdák, akadt is egy nagy védése Czinanóak, amikor a 26. percben Horváth Krisztofer jobb felső sarokba tartó lövését tornázta ki. Összességében még sem a csabai kapus játszotta a főszerepet, hiszen hozzá a legtöbbször nem is került a játékszer. Társai 5-4-1-es hadrendre váltottak, eredményesen védték le a saját térfelüket, ezzel pedig nem boldogultak a Tisza-partiak.

Szünet után is az eredmény tartása jelentette az elsődleges szempontot a lila-fehérek számára, ennek ellenére a Lukács tesztelte először Molnárt. A másik oldalon az első igazán nagy lehetőséget még kihagyta Simon, de azután nyomban egalizált. A csabaiak azonban nyomban visszavették a vezetést egy védelmi kihagyást kihasználva. A szegediek futhattak tovább az eredmény után, a maroknyi szurkolótábora ráadásul kellően felpaprikázta a csapatokat. A hazaiak nyomtak az egyenlítés érdekében, de a lilák jóval koncentráltabbak voltak, mint egy hete Óbudán, ráadásul ezúttal a küzdőszellemüket sem érhette kritika. Ügyesen pergették le a perceket, ha kellett a játék tördelésétől sem riadtak vissza, így sikerült begyűjteniük a létfontosságú 3 pontot, ennek segítségével pedig öt pozíciót javítva, a 13. helyen telelhetnek a tabellán.

15. perc: Jobb oldali szöglet után a tizenhatoson belülről Horváth Péter perdített kapu elé, az egyik felszabadítani szándékozó védő lábáról éppen Lukács Raymond elé került a labda, aki az ötösről a kapuba fejelt, 0–1.
58. perc: Nagy tumultus támadt a csabai kapu előterében, melynek végén Simon ötösről megeresztett lövése pattant szögletre. A sarokrúgás a sűrűben ismét Simon Ádám elé került, aki ezúttal nem hibázott, az ötösről becsúszva egyenlített, 1–1.
59. perc: A hazaiak még az egyenlítésnek örültek, amikor egy balról beívelt labdát Lukács Raymond vett át zavartalanul a tizenegyes pont közelében, majd a levegőből ballal a jobb sarokba lőtt, 1–2.

B.M.

Merkantil Bank Liga NB II, 20. forduló

Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Békéscsaba 1912 Előre 1–2 (0–1)
Szeged, 390 néző
Vezette: Oláh Gábor (Punyi Gyula, Márkus Péter).
Gólszerző: Simon Á. (58.), ill. Lukács R. (15., 60.),

Szeged: Molnár F. – Ódor, Temesvári, Pejovics, Kővári (Dobos, 74.) – Gréczi (Germán, 58.), Simon Á. (Haruna, 79.), Kovács M., Horváth K. – Kóródi, Gajdos. Vezetőedző: Dragan Vukmir.

Békéscsaba: Czinanó – Fazekas, Farkas M., Bora – Puskás (Sipos, 90.), Zvara, Király, Varga Sz. (Hodonicki, 62.), Horváth P. – Lukács R. (Paudits, 74.), Pantovics (Gránicz, 90.). Vezetőedző: Schindler Szabolcs.

Dragan Vukmir: – Nagyon nehéz bármit is mondani egy ilyen vereség után. A meccs elején elaludtunk, és az első félidő nem is volt jó. Szünet után jobban pörögtünk, egyenlítettünk, de rögtön megint hátrányba kerültünk. Nem voltam elégedett a mai játékkal, és nagyon szomorú vagyok.

Schindler Szabolcs: – A múlt héten a pokolba kerültünk, sokan oda kívántak bennünket, de ma kimásztunk belőle. Megmutattuk, hogy van tartásunk, szervezettek voltunk, taktikailag ült, amit elterveztünk. A második félidő inkább a védekezésről és a kontrákról szólt. Ma sokat tettünk azért, hogy nem kieső helyen állunk a téli szezon végén. A Szeged jól játszott, de mi talán egy kicsivel jobban akartunk.

Így győzte le a Siófok a Pénzügyőr csapatát

Farkas Tamás és Mervó Bence góljával fontos győzelmet szerzett a Pénzügyőr ellen a Siófok csapata. The post Így győzte le

Négy pontot vonnak le az újonc Tiszakécske csapatától

Négy pont levonásával sújtotta az MLSZ Versenybizottsága a másodosztályban újoncként szereplő Tiszakécske csapatát. A Tisza-partiak játékosuk, a télen az NB

Bajnokok Ligája – A szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen

A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén. A

Nem bírt a Soroksárral a Honvéd

A feljutásért harcoló Budapest Honvéd gól nélküli döntetlent játszott vendégével, a bennmaradásért küzdő Soroksárral a labdarúgó NB II 27. fordulójának

YouTube csatorna

Archívum