Közösségi oldalak

Sport

Taekwon-do EB: Ismét egy bronzérem!

Mezei Niki fejen rúgja ellenfelét

A spanyolországi ITF Taekwon-do Európa-bajnokság utolsó napján beigazolódtak a magyar csapat várakozásai, vagyis az, hogy a csapat versenyszámokban éremesélyesek a magyar versenyzők. Azért is fontos a csapat, hiszen nem csak arról van szó, hogy mint minden csapatversenynek, van egy külön varázsa, hanem azért is, mert árulkodik az un. csapatszellemről is.

A nők bronzérme után a férficsapat is bronzérmet szerzett a román és a lengyel csapat mögött. S ennek a bronzérmes csapatnak volt a tagja a battonyai Rádai Imre, aki rutinos és megbízható törőnek számít, és a csapatéremért jött ki La Nucia-ba. A csapatbronzérem nagyon szépen csillog, hiszen „megdolgoztak” érte!

Rádai Imre és Rádai Roland

Ezzel a magyar válogatott végeredményben az éremtáblázaton a 15. helyen végzett egy ezüst és három bronzéremmel. Az első három helyen a lengyel, román és norvég válogatott végzett. A Békés megyei válogatottak helyt állta, hiszen egy egyéni és egy csapat bronzéremmel térhetnek haza!

Rádai Imre, Mezei Nikolett és Rádai Roland

Eredmények:

Küzdelem:

Felnőtt nő 68 kg.

Európa-bajnok:Monika Nyrc (Lengyelország)

3. Mezei Nikolett (Magyarország, Barátság SE Battonya) Edző: Rádai Roland, Rádai Imre

Ifjúsági leány 60 kg.

Európa-bajnok:Christine Franks (Írország)

9. Barta Dorina (Magyarország, Convin Taekwon-do Klub Magyarbánhegyes)

Felnőtt speciál törés technika:

Férfiak:

Európa-bajnok: Andrei Inout Chiriac (Románia)

7. Priskin Ferenc (Magyarország, Convin Taekwon-do Klub Magyarbánhegyes)

Csapat:

Európa-bajnok: Lengyelország

6. Magyarország benne Priskin Ferenc (Convin Taekwon-do Klub Magyarbánhegyes)

Nők:

Európa-bajnok: Jekatyerina Kozlacskova (Oroszország)

4. Mezei Nikolett (Magyarország, Barátság SE Battonya)

Felnőtt csapat erőtörés:

Európa-bajnok: Románia

3.Magyarország, benne Rádai Imre (Barátság SE Battonya)

Tamás József, Barta Dorina, Priskin Ferenc

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum