Közösségi oldalak

Sport

A második félidőben veszített pontokat a Békéscsaba Előre második csapata

Fotó: Milyó Pál

Az NB III-as labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában közel járt a bravúrhoz a Békéscsaba 1912 Előre II csapata. A lilák a vasárnapi matiné első félidejét követően már három góllal vezettek a listavezető ellen, végül azonban be kellett érniük az egyik ponttal, ami így is bravúros eredménynek tekinthető. A csabai fiatalok jövő vasárnap Füzesgyarmaton zárják le az évet.

A listavezető kezdett határozottabban, mégis a csabaiak szereztek vezetést. A 11. percben egy labdaejtésből Balog Zsolt a saját térfeléről futtatta meg Oláh Ákost a jobb szélen, aki lefutotta védőjét és jobban a hosszú sarokba lőtt, 1–0.

A gól visszavetette a Barcika lendületét, 10 perc múltán érkezett az újabb hidegzuhany a borsodiak számára. Váradi lövése az egyik blokkoló védőről Styecz elé pattant, aki középről 17 méterről védhetetlenül kilőtte a jobb felső sarkot, Megyeri kapusnak jóformán reakcióideje sem maradt, 2–0.

Magabiztos előnye birtokában sem adta fel a védekezésen alapuló hadrendjét a Békéscsaba, amely a 38. percben így is növelhette volna előnyét, ám Oláh lekészítését Ilyés közelről a kapusba lőtte. Még a félidő végén javított a házi gólkirály, amikor Bónus jobbról kapu elé tekert labdáját csúsztatta az ötösről a hosszú sarokba, 3–0.

Ahogy az várható volt, a vendégek szünet után ismét nyomás alá helyezték a házigazdákat, és ekkor már eredményesebbek is voltak. A 62. percben egy bal oldali szabadrúgást Ur fejelt közelről Winter kapujába, 3–1.

Ilyés nyomban válaszolhatott volna, egy az egyben vezette a kapusra a labdát, de nem tudott túljárni Megyeri eszén. Nagy nyomás nehezedett az Előrére, amely csak ritkán tudott kiszabadulni a szorításból. A 76. percben jött is az újabb borsodi gól. Ezúttal jobbról végeztek el szögletet, nagy tűzijáték után, amit Szemere csúsztatott közelről a kapuba, 3–2.

Az utolsó negyedórában sem változott a kép, a barcikaiak erőfeszítései a 88. percben hozták meg az eredményt, amikor Kristófi egy jobb oldali szöglet után a 11-es pont magasságából, ballal nagy gólt lőtt, 3–3.

Nyomban ezután Ilyésnek akadt száz százalékos ziccere, de ezúttal is a kapusba vezette a labdát, így szélsőséges félidők után megmaradt a döntetlen, ami a látottak alapján reális.

NB III-as labdarúgó-mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre II–Kazincbarcika SC 3–3 (3–0)
Békéscsaba, 200 néző
Vezette: Sándor Csaba (Benkő Róbert, Piskóczi Viktor).
Gólszerző: Oláh Á. (11.), Styecz (21.), Ilyés (45.), ill. Ur (62.), Szemere (76.), Kristófi (88.).

Békéscsaba II: Winter – Szabó Zs. (Farkas Á., 78.), Szabó Cs., Sipaki, Kasik (Mágocsi, 78.) – Váradi, Bónus, Balog Zs., Styecz (Varga T., 61.) – Ilyés, Oláh Á. Vezetőedző: Brlázs István Gábor.
Kazincbarcika: Megyeri – Szemere, Ur, Dvorschák, Süttő – Ádám, Márton (Vladul, 46.), Székely, Nagy J. – Laczkó, Bartos (Kristófi, 46.). Vezetőedző: Varga Attila.

Brlázs István Gábor: – Remek első félidőt produkáltunk a csoport legjobb csapata ellen. Törvényszerű volt, hogy a sok betegség miatt kényszerű cseréket kell majd végrehajtani. Picit megbomlott vele az egység, de még így is megvoltak a lehetőségeink, hogy lezárjuk a mérkőzést. Úgy gondolom, hogy a közönség jól szórakozhatott, a színvonalra sem lehetett panasz.