Közösségi oldalak

Technika

Több mint hárommilliárd forintból magasították meg a Hármas-Körös jobb parti árvízvédelmi töltését Gyomaendrődnél

Az elkészült töltésfejlesztés Gyomaendrőd térségében a Hármas-Körös mentén

Több mint hárommilliárd forint vissza nem térítendő támogatásból magasították meg a Hármas-Körös jobb parti árvízvédelmi töltését Gyomaendrőd térségében.

A vízügyi ágazat a 2013-as dunai árvizet követően döntött úgy, hogy részletekbe menő vizsgálatot végez a Tiszán és mellékfolyóin az előírt mértékadó árvízszint (MÁSZ) felülvizsgálata tekintetében. Háromféle módszer együttes alkalmazásával számították ki a levonuló legnagyobb vízszinteket, és a felülvizsgálat eredményeként új – a korábbinál 1-1,5 m méterrel magasabb – mértékadó árvízszint értékeket határoztak meg. Ennek az elvárásnak kívánt eleget tenni a fejlesztés, melynek eredményeit Szabó János igazgató (KÖVIZIG) foglalta össze:

„A projektben foglalt munkák fő eleme a Hármas-Körös jobb parti árvízvédelmi töltésének magasítása, melyet a szelvény méretének növelésével értünk el a mentett oldal felé, a 61+200-66+000 tkm-ek közötti 4,8 km-es töltésszakaszon. A melltöltés átépítésével növeltük a töltés vízzáróságát és 2,2 km hosszon kavicsszivárgó beépítésével a töltés állékonyságát, 225 m hosszon megerősítettük a töltés altalaját, 3 holtmeder kereszteződést stabilizáltunk a töltéshez közeli holtágvég földfeltöltésével. A töltés mentett oldali előterén kívül összesen 4,7 km nyílt szivárgó csatornát és 150 m zárt (drénezett) csatornát építettünk meg. Újjáépítettünk 2 árvízi tetőző vízmércét és újakra cseréltük a töltéstartozékokat.

Az árvízvédelmi töltés mentett oldali töltéslába átlagosan 8 méterrel közelebb került az árvízvédelmi töltéssel határos mentett oldali ingatlanokhoz. Ennek érdekében 43 ingatlanrészt vásároltunk meg.A töltés koronájára 5,3 km hosszon pormentes, 3 m széles aszfalt burkolatú utat építettünk, amelyet ugyancsak 3 m széles, két zúzottkő anyagú szórt útszakasszal egészítettünk ki, további 2,3 km hosszon.

Felújítottuk a Peresi gátőrtelepen található munkáspihenőt és szertárépületet. A régi, vályogfalú gátőrházat elbontottuk és helyére korszerű, energiatakarékos épületet emeltünk. A Hármas-Körös jobb parti védvonalához tartozó 2 gátőrtelepünk bekötőútjait (Zsófiamajor, Soczózug) is felújítottuk, összesen 3,4 km hosszon.

A fejlesztési munkák mindegyike Mezőtúr és Gyomaendrőd települések külterületén valósult meg. Az építési munkálatok 2020 októberében befejeződtek. A beruházás részeként fenntartó gépet és egyéb szállítási feladatokat ellátó eszközöket szereztünk be.”

– zárta gondolatait az igazgató.

A projekt megvalósításával a Hármas-Körös jobb parti 28,4 km védvonal kiépítettsége a megelőző 3,9 %-ról 20,8 %-ra növekedett, valamint jelentősen javultak az operatív árvízvédekezés infrastrukturális feltételei. Árhullámok esetén – a töltés menti ingatlanokon – csökkenni fognak a fakadóvíz által okozott károk.

Szabó János a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum