Közösségi oldalak

Gazdaság

65 milliárdból versenypályát épít a kormány, mintsem a kabai cukorgyárat mentené meg

A kabai cukorgyár látképe

Folyamatosan keresi a befektetőket a kabai önkormányzat annak érdekében, hogy egy új cukorgyár épüljön a város mellett, részben a korábbi üzem épületeinek felhasználásával – mondta a Cívishírnek a település polgármestere.

Szegi Emma közölte: az új gyár felépítésére három évvel ezelőtt készítettek egy üzleti tervet, amelyben a beruházás költségét 65 milliárd forintra tették. – Az egykori cukorgyár régi épületeit, infrastruktúráját felhasználva készült el a terv, amelynek megvalósítása mintegy 15 milliárd forinttal olcsóbb lenne, mint ha egy zöldmezős beruházás keretében létesülne új üzem – magyarázta a polgármester. – A terveket szakemberek, a kabai gyár korábbi vezető beosztású dolgozói, a többi között igazgatói készítették, tehát pontos számításokon alapuló tervet tudunk bemutatni az érdeklődőknek. Eddig azonban még nem sikerült olyan befektetőt találnunk, aki valóban komoly lehetőséget látna a gyár felépítésében.

Pedig Szegi Emma szerint azzal, hogy immár nem köti Magyarországot a cukorkvóta, azaz nincs mennyiségi korlát, az elvi akadálya is elhárult annak, hogy hazánkban a kaposvári mellett ismét termeljen egy másik gyár is. Sőt, a polgármesternek határozott véleménye, hogy az ország ellátása érdekében kellene is még egy üzem, hiszen Kaposváron a hazai szükségletek kevesebb mint felét állítják elő, a többi cukor külföldről érkezik az áruházak polcaira.

Az új gyár már modernebb technológiával, kisebb területen épülne fel, és a folyamatos működéshez ismét szükség lenne a helyi, környékbeli gazdák által megtermelt cukorrépára is.

– A fénykorban 15 ezer hektáron termeltek cukorrépát a kabai gyár részére főleg a környező településeken, és persze most is vannak, akik ezzel foglalkoznak – csak abból, amit megtermelnek, 500 kilométerrel arrébb, Kaposváron lesz cukor – jegyezte meg Szegi Emma. – Nagy szívfájdalmunk ez, és nem adtuk fel azt az álmunkat, hogy Kabán egyszer újra beindul a termelés.

Odalett a költségvetés negyede

Szegi Emma keserűen idézte fel a 2006-os esztendő eseményeit, amikor már polgármesterként kellett szembesülnie azzal, hogy a cukorgyárat bezárják. Az Európai Unió cukorpiaci rendtartásának reformja részeként ugyanis az EU több mint 4 millió tonnával volt kénytelen csökkenteni a cukortermelési kvótáját, amelyből 300 ezer tonnát meghaladó mennyiség az Eastern Sugar Group tulajdonában volt. A csoporton belül a Kabai Cukorgyár 109 ezer tonna cukor gyártási jogával rendelkezett, ezt kellett visszaadni a gyár bezárásakor. A cég a szerkezetátalakítási kompenzációért cserében mind az öt gyárára lakatot tett, a kabain kívül egyre Szlovákiában, háromra pedig Csehországban. – Derült égből villámcsapásként ért bennünket, hogy bezárják a gyárat – emlékezett vissza a polgármester. – Az önkormányzat egyik pillanatról a másikra elesett 250 millió forint iparűzési adótól, amit az Eastern Sugar Zrt. fizetett minden évben. Ez az akkori költségvetésünk egynegyede volt.

Az 1979-ben átadott cukorgyárat a bezárást, valamint a cukorgyártással összefüggő technológia és épületek elbontását követően a Kabai Agrár-Ipari Park Kft. vásárolta meg. A cég vállalta, hogy 2016-ig ipari parkként működteti tovább az ingatlant, ami jelenleg 100-110 hektár, a tulajdonosok ugyanis korábban a két nagy ülepítő tó területét, nagyjából 150 hektárt már értékesítettek.

A polgármestertől a lap megtudta azt is, hogy a mostani tulajdonosoknak nem sikerült teljesíteniük azt a feltételt, hogy valódi ipari parkká váljon a gyár területe, hiszen jelenleg is csupán néhány kisebb vállalkozás működik ott, így aztán a munkahelyteremtés sem valósulhatott meg. – Nekünk viszont óriási hátrány, hogy még mindig ipari parkként van nyilvántartva az ingatlan, mert így saját iparterület-fejlesztésre az önkormányzat nem tud pályázni – fogalmazott. – Erre a célra az önkormányzat nem kaphat támogatást, mondván, hogy ott van egy magánkézben lévő ipari park, ami kihasználatlan.

Az első magyar bioetanol-üzem lett volna

A gyár épületei jelenleg is állnak; a technológiát a bezárás után ugyan elbontották, ott magasodik viszont most is a négy hatalmas siló, amely messziről jelzi az arra tévedőnek, hogy itt valamikor egy elég nagy gyár működött… Egy időben arról szóltak a hírek, hogy az új tulajdonosok Magyarország első bioetaol-üzemét alakítják ki a cukorgyár infrastruktúráját felhasználva, ebből azonban semmi sem valósult meg, a piaci viszonyok nem kedveztek a beruházásnak. Az üzem egyébként önálló vízműteleppel rendelkezett, amit az önkormányzat kapott meg, akárcsak a szennyvíztisztítót, amivel – ahogy Szegi Emma fogalmazott – csak a baj van, hiszen már nem felel meg a környezetvédelmi és egyéb előírásoknak.

Lengyelek építették

A kabai cukorgyárat állami vállalatként alapították, és az államadósság ellentételezéseként lengyel munkások építették. 1977 nyarán tették le a beruházás alapkövét, a kivitelezéssel pedig 26 hónap alatt végeztek. A korabeli filmhíradó tudósítása szerint 2500 lengyel szakember dolgozott az építkezésen. A próbaüzem 1979 szeptemberében indult el, és innentől kezdve 2006 októberéig, a gyár bezárásáig folyamatos volt a termelés. Kabán állították elő a hazai szükséglet nagyjából egyharmadát. Az 1980-as években csaknem ezer ember dolgozott az üzemben, megszűnésekor pedig mintegy 200-an veszítették el az állásukat, de a döntés a beszállítói körrel együtt sokkal több embert érintett. A gyár 1979 és 1991 között Hajdúsági Cukorgyár néven, 1991-2022 között Kabai Cukorgyár Rt-ként, 2002 és 2006 között Eastern Sugar Zrt-ként működött. A vállalat egy időben még a sport támogatásából is komolyabban kivette a részét, hiszen 1995 és 2001 között a labdarúgó NB II-őt is megjárt Kabai Cukor FC-Hajdúszoboszló névadó szponzora volt.

Forrás: Civishír.hu/Takács Tibor 

A Hajdúnánás mellett felépülő MotoGP pálya is 65 milliárdba kerül

2022-től MotoGP-futamokat rendez Magyarország, ehhez új stadiont építenek Hajdúnánás mellett. Emellett már abban is megállapodott a kormány, hogy 2023-tól 10 évig lesznek gyorsaságimotoros világbajnoki futamok a 65 milliárdos versenypályán

Forrás: Népszava

Az utólsó pillanatban fordított a Vasas a Honvéd ellen

A Vasas a 97. percben szerzett góllal fordított, s 2-1-re győzött a hozzá hasonlóan újonc Kispest-Honvéd vendégeként a labdarúgó OTP

Kós Hubert elengedné az új egyéni számokat egy ilyen váltó kedvéért

Amennyiben megmaradna az “álomváltó” és akár más számokban is elindulna, akkor Kós Hubert nem feltétlenül keresne magának újabb egyéni úszószámokat

Idegenbeli döntetlennel továbbjutott a Ferencváros

A tavasszal nyolcaddöntős Ferencváros továbbjutott a labdarúgó Európa-liga rájátszásába, a selejtező utolsó fordulójába, miután a harmadik kör csütörtöki visszavágóján 1-1-es

Kiesett az ETO FC a Konferencia-ligából

A magyar bajnok ETO FC 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a lett Riga FC-vel csütörtökön a labdarúgó Konferencia-liga harmadik selejtezőkörének

YouTube csatorna

Archívum