Közösségi oldalak

Belföld

Három közlekedési baleset, egy őrizetbe vétel

Békés megyében 2021. augusztus 11-én három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Gyulán, a Rulikowski utcán 9 óra után néhány perccel személygépkocsi motorossal ütközött. A személygépkocsi vezetője balra akart kanyarodni a Temesvári útra, de nem adott elsőbbséget a neki szemből motorral érkező férfinak. A balesetben a motor vezetője sérült meg, állapota az elsődleges információk szerint nem súlyos.

Békés külterületén, a 470-es úton 10 óra 15 perc körül egy személygépkocsi áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba és nekiütközött egy ott közlekedő tehergépkocsi egyik kerekének. A személygépkocsi vezetője és utasa könnyű sérülést szenvedtek.

Vésztőn, a Kossuth utcai körforgalomban 17 óra körül elesett és könnyű sérülést szenvedett egy segédmotoros kerékpárral közlekedő férfi.

A Gyulai Rendőrkapitányság 2021. augusztus 11-én őrizetbe vett egy kétegyházi férfit, mert 2021. augusztus 9-én késő este társaival megjelent ismerőse házánál, szidalmazták a házban lakókat és betörték az épület több ablakát. A rendőrség garázdaság bűntett miatt indított nyomozást és vizsgálja a konfliktus körülményeit – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Berndt András lett a Csákvár vezetőedzője

Berndt András lett a labdarúgó NB II-ben szereplő Aqvital FC Csákvár vezetőedzője. A klub honlapjának beszámolója szerint  a 33 éves

Visszatér az OTP Bank Liga

A Magyar Labdarúgó Szövetség és az OTP Bank megállapodott arról, hogy a 2026/27-es idénytől az NB1 hivatalos neve ismét OTP

Magyar-kazah – A második félidőben három gólt szerezve fordított a válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 3-1-re legyőzte a kazah csapatot kedden a debreceni Nagyerdei Stadionban rendezett barátságos mérkőzésen. A mezőnyfölény ellenére a

A Gyirmót és a Nagykanizsa jutott fel az NB II-be

A Gyirmót FC Győr és a Nagykanizsa jutott fel a magyar labdarúgó-bajnokság másodosztályába az NB III-ból. Mindkét csapat a hazai

 

YouTube csatorna

Archívum