Közösségi oldalak

Belföld

Békés megye útjain történt

Baleseteknél helyszíneltek és ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök.

Békéscsabán 2021. augusztus 3-án három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

A Franklin utcában 8 óra 45 perc körül egy segédmotoros kerékpárral közlekedő férfi nekiütközött egy biciklisnek. A férfi elesett és nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

Néhány órával később az Illésházy utcában egy személygépkocsi vezetője nem adott elsőbbséget egy segédmotor-kerékpárosnak és összeütköztek. A balesetben utóbbi jármű vezetője könnyebben megsérült.

Az Andrássy út és a Mednyánszky utca kereszteződésében 15 óra 45 perc körül egy személyautó és egy kerékpáros ütközött össze. A mentők a biciklist nyolc napon belül gyógyuló sérüléssel vitték kórházba.

Két ittas járművezetéssel gyanúsítható férfival szemben intézkedtek a rendőrök 2021. augusztus 3-án Békés megyében.

Békésen, a Szarvasi útról 9 óra 15 perc körül egy személygépkocsival közlekedő férfit, majd 19 óra körül Békéscsabán, a Veress Péter utcából szintén egy személygépkocsi-vezetőt állítottak elő. Mindkét járművezető alkoholt fogyasztott, amit első esetben további két légalkoholmérés is megerősített. Utóbbi járművezető egy villanyoszlopnak is nekiütközött, de nem sérült meg, őt a rendőrjárőrök orvosi vizsgálatra, mintavételre vitték. A békési és a békéscsabai férfi ellen büntetőeljárás indult.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Djukanovic duplájával nyert Pakson az ETO

A címvédő ETO FC Győr 2–1-re győzött a Paksi FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában. A montenegrói

Győzelmével élre állt a Tiszakécske – NB II-es eredmények

A továbbra is veretlen Tiszakécske 1-0-ra legyőzte hazai pályán a sereghajtó Csákvárt a labdarúgó NB II tizedik fordulójának szombati játéknapján,

A Monor is pont nélkül maradt Gyulán – NB III-as eredmények

A Gyulai Termál FC négy gólt szerezve győzte le a Monort, a Kaposvár pedig kiütéses, 7–0-s sikert aratott a Sárbogárd

YouTube csatorna

Archívum