Közösségi oldalak

Belföld

Baleset Sarkadon, Békéscsabán és Vésztő külterületén, piás sofőr Békéscsabán

Békés megyében 2021. augusztus 2-án három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Sarkadon, a Kossuth utcában 11 óra 15 perc körül két személyautó ütközött össze. A balesetben ketten könnyebben megsérültek.

Békéscsabán, a Dózsa György út és a Vilim utca kereszteződésében 13 óra körül egy kerékpárral közlekedő nő nem adott elsőbbséget egy személygépkocsinak és összeütköztek. A mentők a nőt könnyű sérüléssel vitték kórházba.

Vésztő külterületén 17 óra 30 perc körül egy autó lesodródott az útról, fának ütközött és a tetejére borult. A jármű vezetője nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A Szeghalmi Rendőrkapitányság rendőrjárőrei 2021. augusztus 2-án 12 óra körül elfogtak egy vésztői férfit, aki ellen a Gyulai Törvényszék adott ki elfogatóparancsot, mert nem kezdte meg a büntetése letöltését. A 31 éves férfit a rendőrök Gyulára, a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe vitték.

Ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök 2021. augusztus 2-án 10 óra 30 perc körül Békéscsabán, a Lencsési úton. Egy segédmotor-kerékpár vezetőjénél jelzett pozitív értéket az alkoholszonda. A segédmotoros kerékpárral közlekedő férfit a rendőrjárőrök előállították a Békéscsabai Rendőrkapitányságra. További két légalkoholmérés is megerősítette az ittasság gyanúját, ezért büntetőfeljelentést tettek ellene. Emellett szabálysértési eljárás is indult a 40 éves férfi ellen, mert nincs jogosítványa.

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Borkai nem lesz tovább statiszta – ha nem jár hajó, nők, akkor nem kell

Távozik a győri közgyűlésből a város korábbi polgármestere. Borkai Zsolt, Győr bukott polgármestere, független önkormányzati képviselő hétfőn lemondott képviselői mandátumáról.

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

 

YouTube csatorna

Archívum