Közösségi oldalak

Belföld

Baleset Békésen és Gyomaendrődön, lopás Sarkadon

Békés megyében 2021. július 25-én két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Békésen, a Cseresznye utca és a Petőfi utca kereszteződésében 16 óra 45 perc körül egy személygépkocsival közlekedő férfi nem adott elsőbbséget egy személyautónak és összeütköztek. A balesetben négyen könnyebben, míg hárman súlyosan megsérültek.

Gyomaendrődön, a Selyem utca és a Szabadság utca kereszteződésében 18 óra 45 perc körül egy segédmotoros-kerékpárral közlekedő 17 éves fiatal nekiütközött egy autónak, elesett és könnyebben megsérült.

Sarkadon, a Zrínyi utcából 2021. július 26-án 0 óra körül előállítottak a rendőrök egy békési férfit. A 24 éves férfi a gyanú szerint néhány órával korábban telefont és egy pénztárcát lopott el egy autóból, amelynek ablaka le volt húzva. A Sarkadi Rendőrkapitányság lopás miatt őrizetbe vette és büntetőeljárást indított ellene. Emellett a nyomozók azt is vizsgálják, hogy hasonló vagyon elleni bűncselekményt követhetett-e el a békési férfi.

Berndt András lett a Csákvár vezetőedzője

Berndt András lett a labdarúgó NB II-ben szereplő Aqvital FC Csákvár vezetőedzője. A klub honlapjának beszámolója szerint  a 33 éves

Visszatér az OTP Bank Liga

A Magyar Labdarúgó Szövetség és az OTP Bank megállapodott arról, hogy a 2026/27-es idénytől az NB1 hivatalos neve ismét OTP

Magyar-kazah – A második félidőben három gólt szerezve fordított a válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 3-1-re legyőzte a kazah csapatot kedden a debreceni Nagyerdei Stadionban rendezett barátságos mérkőzésen. A mezőnyfölény ellenére a

A Gyirmót és a Nagykanizsa jutott fel az NB II-be

A Gyirmót FC Győr és a Nagykanizsa jutott fel a magyar labdarúgó-bajnokság másodosztályába az NB III-ból. Mindkét csapat a hazai

 

YouTube csatorna

Archívum