Közösségi oldalak

Belföld

Hat közlekedési baleset, kilenc könnyű és két súlyos sérült

Békés megyében 2021. június 16-án hat személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Békés külterületén 7 óra körül egy személygépkocsi hátulról nekiütközött egy másik járműnek. A balesetben egy utas könnyebben megsérült.

Egy órával később Békéscsabán, a Pataky László utca és a Mazán László utca kereszteződésében egy kerékpáros egy autóval ütközött össze, a biciklis nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Orosháza külterületén 10 óra 30 perc körül egy tehergépkocsi és egy traktor hajtott egymásnak, előbbi jármű vezetője könnyű sérülést szenvedett.

Negyed órával később Szabadkígyóson, a Magtár utcában egy lovas fogattal közlekedő férfi elvesztette az uralmát az állatok fölött, lementek az útról, ahol fának ütköztek. A férfi, aki jogosítvánnyal és hajtási engedéllyel sem rendelkezett, súlyosan megsérült.

A 44-es számú főút, Gyula és Békéscsaba közötti szakaszán 14 óra 30 perc körül elesett egy motorkerékpáros. A 29 éves férfit a mentők súlyos, életveszélyes állapotban vitték kórházba. Két órával később Békéscsabán, a Dobozi úton négy személygépkocsi csúszott egymásba. A balesetben hatan könnyebben megsérültek – tájékoztatta portálunkat Lipták András r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum