Közösségi oldalak

Belföld

Öt baleset, négy könnyű és két súlyos sérült az elmúlt 24 órában Békés megyében

Békés megyében 2021. május 31-én öt személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

 

Tótkomlós külterületén 11 óra 30 perc körül egy személygépkocsi lesodródott az útról, fának csapódott, majd az oldalára borult. A balesetben a járművet vezető nő könnyebben megsérült.

Egy órával később Orosházán, a Rákóczi út és a Deák Ferenc utca kereszteződésében egy személygépkocsival közlekedő nő nem adott elsőbbséget egy segédmotor-kerékpárosnak, és összeütköztek. A mentők a segédmotoros kerékpár vezetőjét nyolc napon belül gyógyuló sérüléssel vitték kórházba.

Békéscsabán, a Madách utca és a Tompa utca találkozásánál 14 óra 15 perc körül szintén egy autó és egy segédmotor-kerékpár ütközött össze, a kétkerekű járművel közlekedő férfi könnyebben sérült.

Negyed órával később Medgyesbodzás külterületén egy menetrend szerint közlekedő busz vezetője azért, hogy elkerüljön egy balesetet, hirtelen irányt váltott és fékezett. Egy utas a manőver közben nekiesett a busz egyik korlátjának és súlyos sérülést szenvedett.

A 47-es számú főút Békéscsaba és Csorvás közötti szakaszán 18 óra körül egy személygépkocsi átment a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba és összeütközött egy szabályosan közlekedő kistehergépkocsival. A személyautó vezetője könnyű, míg a teherautó vezetője súlyos sérülést szenvedett.

Feltörték az FBI állásportálját, a hekkerek szerint több ezer ügynök adatai kerültek hozzájuk

A ShinyHunters hekkercsoport kedden azt állította, hogy feltörte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) állásportálját, és jelentős mennyiségű személyes adatot

A vasútállomáson fogták el a terjesztőt Szombathelyen

Az 58 éves férfi kábítószert árult Szombathely belvárosában. A szombathelyi nyomozók és a vasi felderítők szeptember 18-án késő este fogták

Focihuligánokat vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök

Rendzavarás miatt két fiatal férfit vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök a hétvégi focimeccsen elkövetett cselekményük miatt. A bíróság hat hónapra

Szoboszlai Dominik elárulta a Nemzeti Sportnak, „hányas a kabát”

Marco Rossi szövetségi kapitány társaságában tartott sajtótájékoztatót az Ukrajna elleni, pénteki Nemzetek Ligája-meccs előtt Szoboszlai Dominik. Az első kérdést a

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

 

YouTube csatorna

Archívum