Közösségi oldalak

Belföld

Utak fejlesztésére költené el a vadászati kiállítás 70 milliárdját Dr Lukács László György

Én útra költeném, amit Semjén kiállítására szór el a Fidesz

– jelentette ki Dr Lukács László György.

Továbbá kiemelte:

Dr Lukács László György

“Az általam a költségvetés módosítása során javasolt nagykunsági és Tisza-tavi útfejlesztések jó része megvalósulhatna abból az újabb 6 milliárdból, amit megint a már közel 70 milliárd forintba kerülő vadászati világkiállításra költenek. Semjén Zsolt hobbija ennyivel fontosabb a Fidesznek, mint a térség lakosainak biztonságos közlekedése. Világosan látszik, ki mire akarja fordítani a közpénzt. A tolvaj kormány a ficsúrok parádézására, a néppárti Jobbik pedig arra, hogy a vidéki emberek élete biztonságosabb legyen”

A politikus példaként megemlíti a 3402-es Nagyiván és a 34-es főút szakaszát, a 4205-ös Kisújszállás és Ecsegfalva közti szakaszt, illetve a 34 sz. főút Tiszafüred és Kunmadaras közötti szakaszát.

A 4205-ös út Kisújszállás és Ecsegfalva között Fotó: Erdős Csaba

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Borkai nem lesz tovább statiszta – ha nem jár hajó, nők, akkor nem kell

Távozik a győri közgyűlésből a város korábbi polgármestere. Borkai Zsolt, Győr bukott polgármestere, független önkormányzati képviselő hétfőn lemondott képviselői mandátumáról.

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum