Közösségi oldalak

Belföld

Baleset Pusztaföldváron, ittas járművezetés Békéscsabán

Könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2021. április 3-án 22 óra 30 perc körül Pusztaföldváron. Egy férfi úgy indult el a személygépkocsijával, hogy közben a felesége fogta az autó jobb első ajtajának kilincsét. A nő elesett és 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Ittas járművezetés miatt állítottak elő a rendőrök 2021. április 3-án két férfit Békéscsabán. Egyiküket 8 óra körül a Nagy Sándor utcában, a másik férfit 21 óra után néhány perccel a Lencsési úton állították le. Az igazoltatáskor mindkettőjüknél alkoholfogyasztást jelzett a szonda, majd a rendőrkapitányságon végzett mérések is bizonyították, hogy ittasan vezettek. A mért légalkohol érték alapján közigazgatási bírságot kellett fizetniük. A Lencsési útról előállított férfi szabálysértést is elkövetetett, mert úgy vezetett, hogy soha nem volt jogosítványa – tájékoztatta portálunkat Vargáné Dr. Szombati Andrea r. őrnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Az utólsó pillanatban fordított a Vasas a Honvéd ellen

A Vasas a 97. percben szerzett góllal fordított, s 2-1-re győzött a hozzá hasonlóan újonc Kispest-Honvéd vendégeként a labdarúgó OTP

Kós Hubert elengedné az új egyéni számokat egy ilyen váltó kedvéért

Amennyiben megmaradna az “álomváltó” és akár más számokban is elindulna, akkor Kós Hubert nem feltétlenül keresne magának újabb egyéni úszószámokat

Idegenbeli döntetlennel továbbjutott a Ferencváros

A tavasszal nyolcaddöntős Ferencváros továbbjutott a labdarúgó Európa-liga rájátszásába, a selejtező utolsó fordulójába, miután a harmadik kör csütörtöki visszavágóján 1-1-es

Kiesett az ETO FC a Konferencia-ligából

A magyar bajnok ETO FC 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a lett Riga FC-vel csütörtökön a labdarúgó Konferencia-liga harmadik selejtezőkörének

YouTube csatorna

Archívum