Közösségi oldalak

Hírek

Víruskutató: minél többen oltatják be magukat, annál kisebb az esélye az újabb mutánsok keletkezésének

Minél többen oltatják be magukat, annál kisebb az esélye, hogy újabb koronavírus-mutánsok keletkezzenek – mondta Rusvai Miklós víruskutató az M1 aktuális csatornán vasárnap reggel. Hozzátette, fenntartás nélkül kell alkalmazni a keleti vakcinákat, mert csak így lehet megfékezni a járvány harmadik hullámát.

Kifejtette, hogy nem sokkal ezelőtt még a koronavírus-járvány második hulláma leszálló ágban volt Magyarországon, az új mutánsok terjedése okozta a mostani, újabb felszálló szakaszt. Erős figyelemmel kell ezért kísérni a szennyvízadatokat, mert azok alapján előre megbecsülhető, hogy a következő hetekben milyen tendenciára lehet számítani – hangsúlyozta.

Rusvai Miklós azt mondta: a koronavírusnak számos mutánsa van, de ezek közül csak néhány “tett szert hírnévre”, és azokra kell figyelni, amelyeknél a vírus terjedőképessége változik – mint a brit mutáció esetén – , vagy amelyeknél – mint a dél-afrikai variánsnál – a vírus tüskefehérjéje módosul, mert ez befolyásolja a védőoltások hatékonyságát. A dél-afrikai mutánsnál csak kismértékű eltérést mutattak ki, így a jelenlegi vakcinák az ellen is védenek – jelentette ki.

A szakember felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a vakcina a fertőzéstől nem véd, de megelőzi a súlyos tüneteket vagy a betegség halálos kimenetelét. Példaként említette, hogy egy németországi idősotthonban több tucat beoltott lakó kapta meg a fertőzést, de egyikük sem halt meg, pedig voltak köztük súlyos társbetegségük miatt is veszélyeztetettek.

Rusvai Miklós emlékeztetett rá, hogy a világban vakcinahiány van, és megjegyezte, hogy a kínai és az orosz vakcinát számos – köztük gazdag – országban használják. Széles körben alkalmazták azokat idősökön, várandósokon is minden szövődmény nélkül – jelentette ki.

MTI

Videón, ahogy földbe csapódik egy magángép, fedélzetén kilenc emberrel Dél-Floridában

Drámai légi katasztrófa történt Dél-Floridában: kilenc emberrel a fedélzetén lezuhant egy magánrepülőgép egy lakópark közelében. A pilóta utolsó rádióüzeneteiben arról

Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől

Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. először Diósd térségében, majd

Késsel akart fizetni egy agyamputált Tatabányán

Egy tatabányai ruházati üzletből vitt el több mint 60 ezer forint értékű árut az a férfi, aki fizetés helyett késsel

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

Diósgyőri győzelmével élen a Kecskemét

A Kecskemét 3-1-re nyert a DVTK vendégeként a labdarúgó NB II 12. fordulójának hétfői zárómérkőzésén, ezzel a tabella élére ugrott.

Verstappen nyert Mexikóban, de Andrea Kimi Antonelli a világbajnok

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője minden idők legfiatalabb Forma-1-es világbajnoka lett azzal, hogy a vasárnapi Mexikói Nagydíjon

YouTube csatorna

Archívum