Közösségi oldalak

Hírek

A válság ellenére emelik a politikusok fizetését! – Kövér László járt a legjobban

A válság ellenére pofátlan módon emeli a kormány a képviselői fizetéseket! Márciustól 107 ezer forinttal nő az alapilletményük, de az érintettek átlagosan ennél is nagyobb fizetésemelésnek örülhetnek az illetményszorzóknak köszönhetően.

A fizetésemelést vita nélkül, automatikusan kapják a politikusok, mivel pár évvel ezelőtt a bruttó átlagkeresetekhez kötötték a nekik járó havi juttatást, és ha a Központi Statisztikai Hivatal(KSH) szerint nőtt az átlagfizetés az előző évben, akkor a képviselők markát is nagyobb summa üti. A KSH tegnapi jelentése szerint tavaly 9,7 százalékkal nőtt a bruttó átlagkereset, így ennyivel nő a képviselők fizetése is.

Ezzel a képviselői alapfizetés bruttó 1 millió 103 ezer forintról 1 millió 211 ezer forintra emelkedik. De ennél szinte minden képviselő többet kap, aki nem államtitkár vagy miniszter (ők ugyanis kapják az államtitkári és miniszteri fizetést is), mert a tisztségekért és bizottsági helyekért jelentős pluszpénzek járnak. Az a mezei képviselő, aki csak egy bizottság tagja, az már 1 millió 453 ezer forintot keres majd havonta. Két bizottsági helyért vagy a törvényalkotási bizottsági tagságért már 1,7 millió forint jár. A bizottsági alelnökök illetménye több mint 160 ezerrel nő, így meghaladja az 1,8 millió forintot.

A frakcióvezető-helyettesek, bizottsági elnökök és jegyzők fizetése átlépi a kétmillió forintos álomhatárt, 2 millió 58 ezer forintot fognak keresni, ezzel magasabb lett az illetményük, mint a legtöbb miniszternek. A hét frakcióvezető, a hat parlamenti alelnök és a háznagy bére több mint 214 ezerrel növekszik, 2 millió 421 ezer forintot kapnak.

Kövér László már a kommunizmus idején is tudott helyezkedni…

Legjobban Kövér László házelnök járt, akinek 290 ezer forintos fizetésemelkedésével az illetménye ezentúl jócskán meghaladja a 3 millió forintot is. De nemcsak a fizetésük nő a képviselőknek, hanem ezzel kapcsolatosan számos juttatásuk is. Így albérletre már havi 424 ezer forintot költhetnek, amiből egy remek helyen levő tágas és kényelmes lakást ki lehet bérelni.

Hetvenezerrel több jut mostantól irodabérlésre is, márciustól már 848 ezer forintos keretet használhatnak erre a célra, amiből akár egy csinosabb irodára is futhatja.