Közösségi oldalak

Technika

Egymilllió kilométeres akkumulátort és 10 perc alatt 400 kilométeres töltést ígérnek a BYD-nél

Futurisztikus töltési teljesítmény és tudatos európai terjeszkedés – így rajzolja újra az elektromobilitás jövőjét a kínai BYD. A Totalcar beszámolója szerint a gyártó Super e-Platform nevű fejlesztése a tesztek alatt már 1000 kW fölötti töltési teljesítményre volt képes: mindössze 10 másodperc alatt 20 kilométerre elegendő energiát pumpáltak az akkumulátorba, míg 10 perc alatt 400 kilométeres extra hatótávot sikerült elérni. A cég saját fejlesztésű, vízhűtéses gyorstöltője akár 1360 kW-ra is képes, miközben alig 1,5 négyzetmétert foglal, és két autó párhuzamos töltését is lehetővé teszi.

Stella Li, a vállalat egyik vezetője szerint bár Európában most kevésbé kedvezőek a feltételek a tisztán elektromos járművek számára, a BYD továbbra is elkötelezett a technológia mellett, és nem lát esélyt arra, hogy visszatérjenek a belső égésű motorokhoz. Az átmeneti időszakot plug-in hibridekkel hidalják át, a gyártósorokat pedig rugalmasan alakítják a piaci igények szerint.

A BYD európai központját Budapesten, gyártó- és fejlesztési bázisát pedig Szegeden építi ki – így dőlt el végleg a német vagy brit központot érintő találgatások sorsa. Az itt foglalkoztatott 8-10 ezer ember túlnyomó részét a környékről toborozzák, előnyben részesítve a magyar munkavállalókat. Ugyanakkor a híresztelt 1800–2000 eurós fizetésekre reagálva hangsúlyozták: ezek nem hivatalos adatok.

Beszállítói szinten több ország – köztük Magyarország, Ausztria, Franciaország és Olaszország – cégeivel is egyeztetnek, bár a végleges megállapodások még hátra vannak. Az akkumulátorcellák Kínából érkeznek, ám az összeszerelést már teljes egészében Szegeden végzik majd, ahonnan hosszú távon az európai piacokat is kiszolgálják.

Berndt András lett a Csákvár vezetőedzője

Berndt András lett a labdarúgó NB II-ben szereplő Aqvital FC Csákvár vezetőedzője. A klub honlapjának beszámolója szerint  a 33 éves

Visszatér az OTP Bank Liga

A Magyar Labdarúgó Szövetség és az OTP Bank megállapodott arról, hogy a 2026/27-es idénytől az NB1 hivatalos neve ismét OTP

Magyar-kazah – A második félidőben három gólt szerezve fordított a válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 3-1-re legyőzte a kazah csapatot kedden a debreceni Nagyerdei Stadionban rendezett barátságos mérkőzésen. A mezőnyfölény ellenére a

A Gyirmót és a Nagykanizsa jutott fel az NB II-be

A Gyirmót FC Győr és a Nagykanizsa jutott fel a magyar labdarúgó-bajnokság másodosztályába az NB III-ból. Mindkét csapat a hazai

YouTube csatorna

Archívum