Közösségi oldalak

Hírek

Átadták a 2,2 milliárd forintból épült Airbus gyulai gyárát

Átadták a 2,2 milliárd forintból épült Airbus gyulai gyárát

Hivatalosan is átadták csütörtökön az Airbus új gyulai gyárát,, ahol a termelés is elindult – számolt be az MTI. Palkovics László technológiai és ipari miniszter szerint történelmi pillanat, hogy a gyár megkapta az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) engedélyét a gyártáshoz, ilyen jogosultsággal nem sok ország rendelkezik.

Az Airbus gyulai gyárának építése 2020 decemberében kezdődött. A központ mintegy 2,2 milliárd forintból jött létre, ennek felét gépek és eszközök beszerzésére fordították. A 13 ezer négyzetméter alapterületű üzemben az európai repülőgépgyártó helikoptereinek sárkányszerkezetéhez és dinamikus rendszereihez gyártanak acélból és titániumból precíziós alkatrészeket, emellett az ajtópanelek egy részét is itt állítják elő. A termelés már el is kezdődött.

A gyulai lesz ezen alkatrészek esetében a teljes Airbus-család egyedüli ellátási pontja.

MTI

Az Airbus új gyulai gyára az átadás napján, 2022. július 28-án. MTI fotó: Rosta Tibor

Sorozatban hetedszer bajnok a Ferencváros

A Ferencváros labdarúgócsapata megnyerte sorozatban a hetedik, összességében pedig a 36. bajnoki címét, mivel 2-1-re

Hétgólos meccsen nyert a Puskás Akadémia

A bajnoki címért versengő Puskás Akadémia fordulatos meccsen 4-3-ra legyőzte a Diósgyőrt hazai pályán a

Balhé a Fehérvár-DVSC kiesési rangadón

Kétgólos vendég előnynél, a 69. percben el is szabadultak az indulatok: Domingues felrúgta Lirim Kastratit

A Debrecen három góllal legyőzte a Fehérvárt, amely kiesett az első osztályból

A vendég Debrecen 3-0-ra győzött a Fehérvár otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga utolsó, 33.

 

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!