Közösségi oldalak

Technika

A Xiaomi bemutatta első elektromos autóját

A Xiaomi bemutatta első elektromos autóját

A Xiaomi kínai okostelefon-gyártó csütörtökön bemutatta első elektromos járművét, és bejelentette, hogy a világ öt legnagyobb autógyártója közé kíván bekerülni.

Az SU7 névre keresztelt szedán egy olyan pillanatban debütált, amikor Kínát, a világ legnagyobb autópiacát kapacitásbőség és lassuló keresletnövekedés jellemzi, ami komoly árháborút robbantott ki. Lei Jun vezérigazgató az autót bemutató eseményen egyebek között azt mondta, hogy a következő 15-20 évben a Xiaomi a világ öt vezető autógyártójának egyike lesz.

Több más technológia céghez hasonlóan a Xiaomi is arra törekszik, hogy alaptevékenységein túl más területek, így az elektromos járművek gyártása felé terjeszkedjen. A Xiaomi 2021-ben jelentette be autógyártási tervét, és arra tett ígéretet, hogy 10 milliárd dollárt fektet be az ágazatba több mint egy évtized alatt. A Xiaomi márkájú autók a BAIC Group állami tulajdonú járműgyártó egyik cégének évi 200 000 járműgyártó kapacitással rendelkező pekingi gyárában készülnek.

MTI nyomán

Eppel büntetőjével nyert a Nyíregyháza a Debrecen ellen

A Nyíregyháza Spartacus 1–0-ra legyőzte a Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójában, pénteken.

Az örökrangadó megnyerésével ismét az FTC lesz a Paks döntős ellenfele

A Ferencváros hátrányból fordítva 3-1-re legyőzte a vendég MTK Budapestet a labdarúgó MOL Magyar Kupa

A címvédő Paks az első döntős

A címvédő Paks jutott be elsőként a labdarúgó Magyar Kupa fináléjába, miután a keddi elődöntőben

Elhunyt Garami József

Életének 86. évében elhunyt Garami József, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kapitánya, a 2008-as év legjobb

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!