Közösségi oldalak

Külföld

Verstappen nagy csatában legyőzte Leclerc-t Dzsiddában

A világbajnoki címvédő Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat Dzsiddában, miután nagy csatában legyőzte Charles Leclerc-t, a Ferrari monacói pilótáját.

Max Verstappen Fotó: F1news.ru

A 24 éves Verstappen pályafutása 21. futamgyőzelmét aratta. Az egy héttel ezelőtti szezonnyitón diadalmaskodó Leclerc mögött csapattársa, a spanyol Carlos Sainz Jr. ért célba harmadikként. A hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) a 16. helyről rajtolva tizedik lett, míg a pole pozícióból startoló Sergio Pérez (Red Bull) negyedikként zárt.

A rajtot Pérez kiválóan kapta el, így meg is őrizte a vezető pozíciót, mögé pedig Leclerc sorolt be másodikként. A harmadik pozícióért Sainz és Verstappen küzdött meg az első két kanyarban, s ebből a csatából a holland jött ki győztesen. A 15. kör végén Pérez az élről a boxba hajtott kerékcserére, a 16. körben viszont Nicholas Latifi (Williams) a betonfalnak csapta a versenyautóját, ezért a versenybíróság a pályára küldte a biztonsági autót. A mezőny nagy része ekkor azonnal kiállt friss abroncsokért, így az újraindítás előtt Leclerc, Verstappen, Pérez, Sainz volt a sorrend a safety car mögött az első négy helyen.

A verseny a 22. körben folytatódhatott, Leclerc pedig remekül megőrizte az első helyet, mögötte Verstappen száguldott másodikként. A harmadik pozíciót Pérez kénytelen volt átadni Sainznak, mert a mexikói korábban szabálytalanul előzte meg a spanyolt. Nyolc körrel a vége előtt Verstappen közel került Leclerc-hez, így nagy csata kezdődött a futamgyőzelemért.

Első nekifutásra a holland megelőzte a monacóit, aki viszont azonnal visszaszerezte a vezető helyet. Ezután Verstappen mással próbálkozott, de nem járt sikerrel, két körrel később viszont megfelelő taktikát választott, s a célegyenesben átvette a vezetést. A hajrában a Ferrari monacói versenyzője már nem tudta utolérni holland riválisát, aki pályafutása 21. futamgyőzelmével feljött az örökranglista 15. helyére a finn Kimi Räikkönen mellé.

A vb két hét múlva folytatódik az Ausztrál Nagydíjjal Melbourne-ben.

MTI

Teljes pályazár az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán, Velencénél

Egy autó szalagkorlátnak ütközött és felborult. A jelenlegi adatok szerint szeptember 20-án, 3 óra utáni percekben egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött

Erős széllel hidegfront érkezik, jelentősen visszaesik a hőmérséklet

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok

Letartóztatták az időseket megkárosító csalókat Budapesten

Több százmillió forint értékű vagyonhoz jutottak annak a családnak a tagjai, akiket a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói szeptember 15-én

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

 

YouTube csatorna

Archívum