Közösségi oldalak

Sport

Vereség az NB II-es osztályozó második fordulójában

Fotó: Nemzeti Sport – Kovács Péter

Egyenes ágon a Tatabánya és a Szentlőrinc labdarúgócsapata jutott a másodosztályba az NB II.-es tagságért kiírt osztályozó párharcai alapján. Az idegenbeli döntetlen után a Békéscsaba 1912 Előre remek meccsen hazai pályán maradt alul Bányásszal szemben, a másik párharcban pedig a Szentlőrinc bizonyult jobbnak a Putnoknál. A csabaiak abban az esetben kezdhetik másodosztályban az új évadot, amennyiben az MLSZ a licencet nem kapó Szombathely megüresedett helyét feltölti.

46. perc: Hodonicki a jobb szélen vezette fel lendületesen a labdát, a kapu elé érkező beadását az Ilyés elöl menteni igyekvő Buna a saját kapujába kanalazta, 1–0.
51. perc: Hasonló szituációból érkezett az egyenlítés. Katonát futtatták meg a bal oldalon, pontos beadását középen átlépte az egyik társa, a labda így Letenyei elé került, aki 7 méterről a bal sarokba helyezett Zvarát megelőzve, 1–1.
82. perc: A hazaiak hagytak ki egy lehetőséget, ebből indult a tatabányai kontra, Árvai pedig a fellazuló lila-fehér védők gyűrűjében a tizenegyes pontról bevette Póser kapuját, 1–2.
86. perc: Albert lökte meg a pályáról lehívott Árvait, hogy siettesse a cserét, amiért piros lapot kapott.

Osztályozó labdarúgó-mérkőzés az NB II.-es tagságért, visszavágó

Békéscsaba 1912 Előre–Opus Tigáz Tatabányai SC 1–2 (0–0)
Békéscsaba, 2150 néző
Vezette: Kovács J. Zoltán (Bornemissza Norbert, Horváth Róbert).
Gólszerző: Buna (46. – öngól), ill. Letenyei (51.), Árvai (82.). Piros lap: Albert (86.).
Sárga lap: Zvara (3.), Póser (78.), ill. Árvai (86.), Klausz (89.), Szegleti (94.).

Békéscsaba: Póser – Komáromi (Mihály, 67.), Albert, Bora – Hodonicki, Farkas M. (Kovács G., 63.), Pintér, Zvara, Kóródi (Mikló, 81.) – Ilyés (Zádori, 67.), Vólent (Sármány, 67.). Vezetőedző: Csató Sándor.

Tatabánya: Lóth – Molnár T. (Kiprich, 60.), Krupánszki, Székely, Katona – Szegleti, Kovács I. (Soltész, 60.), Buna – Szalánszki (Klausz, 69.), Árvai (Kocsis, 86.), Letenyei. Vezetőedző: Gyürki Gergely.

Csató Sándor: – Az eleje úgy alakult, ahogyan elterveztük. Amikor megszereztük a vezetést, elkövettünk két buta hibát, így nem kontrázhatnak le bennünket. A versenykiírás egyértelműen fogalmaz, van esélyünk, hogy így is indulhassunk az NB II.-ben. Nem így akartunk volna felkerülni, de az is igaz, hogy már négy hete megnyertük a bajnokságot és nagyon nehéz volt tűzben tartani a csapatot.

Gyürki Gergely: – Fantasztikus érzés átélni ezt a pillanatot. Kiélezett csata folyt, le a kalappal mindkét csapat előtt. Boldogok vagyunk, hogy egyszer sikerült vezetni a párharc során, ám ez döntőnek bizonyult.

Kós Hubert elengedné az új egyéni számokat egy ilyen váltó kedvéért

Amennyiben megmaradna az “álomváltó” és akár más számokban is elindulna, akkor Kós Hubert nem feltétlenül keresne magának újabb egyéni úszószámokat

Idegenbeli döntetlennel továbbjutott a Ferencváros

A tavasszal nyolcaddöntős Ferencváros továbbjutott a labdarúgó Európa-liga rájátszásába, a selejtező utolsó fordulójába, miután a harmadik kör csütörtöki visszavágóján 1-1-es

Kiesett az ETO FC a Konferencia-ligából

A magyar bajnok ETO FC 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a lett Riga FC-vel csütörtökön a labdarúgó Konferencia-liga harmadik selejtezőkörének

Súlyos vereséggel búcsúzott a Debrecen

A Debrecen kettős vereséggel búcsúzott a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező harmadik fordulójában, mivel 5-1-re kikapott a dán FC Köbenhavn vendégeként a párharc

 

YouTube csatorna

Archívum