Közösségi oldalak

Sport

Továbbra is Csató Sándor irányítja a Békéscsaba 1912 Előre NB II-es csapatát

Csató Sándor és Pásztor József szakmai igazgató kézfogása az újabb éves együttműködésnek szól. Fotó: Molnár Balázs

Csató Sándor vezetőedzőként továbbra is a Békéscsaba 1912 Előre NB II.-es labdarúgócsapata kispadján folytatja munkáját – erről a klub számolt be honlapján. A szakember 2023. június 12-én vette át a csapat irányítását és azóta már 65 tétmérkőzés szerepel neve mellett.

Az általa irányított együttes a 2023/2024-es szezonban visszajutott az NB II.-be, majd a 2024/2025-ös idényben megőrizte tagságát a másodosztályban, ezzel igazolva szakmai munkájának hatékonyságát és a csapat fejlődését. A klub többségi tulajdonosa részéről továbbra is teljes a bizalom és támogatás, így a közös munka folytatódik.

A következő idény előkészítése már javában zajlik: a játékoskeret kialakítása folyamatban van, tárgyalások zajlanak a jelenlegi keret tagjaival, lesznek távozók és új igazolások is, a klubvezetés tájékoztatása szerint azonban szeretnék a csapat magját egyben tartani. A cél, hogy stabilizálják pozíciójukat a másodosztályban és versenyképesebb csapatot tudjanak összeállítani az új szezonra.

Teljes pályazár az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán, Velencénél

Egy autó szalagkorlátnak ütközött és felborult. A jelenlegi adatok szerint szeptember 20-án, 3 óra utáni percekben egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött

Erős széllel hidegfront érkezik, jelentősen visszaesik a hőmérséklet

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok

Letartóztatták az időseket megkárosító csalókat Budapesten

Több százmillió forint értékű vagyonhoz jutottak annak a családnak a tagjai, akiket a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói szeptember 15-én

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

 

YouTube csatorna

Archívum