Közösségi oldalak

Sport

Tovább robog a Gyula – Megyei foci eredmények

Megyei I. osztály, 11. forduló:

Mezőhegyesi SE–Medgyesbodzás SE 4–1 (3–0)
Mezőhegyes, 110 néző. Vezette: Saitz Dániel.
Mezőhegyes: Varga P. – Jámbor, Papp M., Balogh D. (Varga T.), Zsilák (Faragó), Isaszegi M., Boros, Czene P. (Szabó I.), Oszlács, Rotár (Czene Z.), Karancsi (Barta-Vámos). Edző: Ács Levente.
Medgyesbodzás: Oláh Z. – Dunai (Kocsis Be.), Nagy L., Oláh A., Kurta B., Szabó Sz., Zsuzsa, Varga Z., Mazán, Túri, Tokaji. Edző: Mazán Zoltán.
Gólszerző: Oszlács (8., 80.), Boros (22.), Isaszegi M. (39.), ill. Zsuzsa (52.).

Ács Levente: – A mérkőzés nagyobb részében tudtuk irányítani a játékot. Az első félidei jó teljesítményünknek köszönhetően megérdemelt győzelmet arattunk a szimpatikus és sportszerű vendégek ellen.

Mazán Zoltán: – Sajnos az első félidőben önmagunkhoz képest is gyengén játszottunk, amit a hazaiak ki is használtak. A szünetben átszerveztük a csapatot, és nagyobb lelkesedéssel álltunk a mérkőzésbe, de ez csak az eredmény kozmetikázására volt elég. Perlaki János

Szeghalmi FC–Nagyszénás SE 2–2 (1–0)
Szeghalom, 100 néző. Vezette: Kovács Antal.
Szeghalom: Vastagh – Takács, Vágási, Zsömbörgi, Marton, László L., Radics, Polonio-Guerreiro, Mészáros, Komódi, Tatár. Csere: Kardos, Vincze L., Csikós, Karim, Boruzs K., Kasza. Edző: Oláh Ferenc.
Nagyszénás: Valuk – Szlovák, Libor, Lugasi M., Godár, Kálmán, Nagy M., Márk, Kókai Á., Sebők, Nagy Sz. Csere: Lévai, Ugró, Kovács L., Simon L., Kukovecz. Edző: Juhász Norbert.
Gólszerző: Mészáros (27. – 11-esből), Komódi (70.), ill. Nagy Sz. (50. – 11-esből), Kovács L. (85.).

Oláh Ferenc: – Az első félidőben jól futballoztunk, taktikus, tudatos futballunknak köszönhetően vezettünk. Szünet után agresszívebb futballra váltott az ellenfél, mi erre kicsit későn reagáltunk, de a vezetésünk birtokában és az egész meccset figyelembe véve nyernünk kellett volna! Lassan úgy érzem, el vagyunk átkozva.

Juhász Norbert: – A mérkőzés fordulópontjaiból rosszul jöttünk ki. A döntetlen reális eredmény, bár azért van némi hiányérzetem.

Jamina SE–Gyulai TFC 0–5 (0–2)
Békéscsaba, 100 néző. Vezette: Jakab József.
Jamina: Démusz – Horváth M. (Víg), Leszkó (Kovács I.), Kardos, Simon D. (Lipták-Pikó), Bogár, Murvai, Dankó (Gál), Szaszák (Varga J.), Bencsik, Ökrös. Edző: Varga Péter.
Gyula: Füstös – Szabó Zs. (Varga J.-D.), Dajcs, Nagy S., Zabari, Szabó P., Trescsula, Katona (Szabó V.), Borbély (Kukla), Varga T., Tanner. Edző: Brlázs Gábor.
Gólszerző: Szabó Zs. (3., 39.), Trescsula (46.), Dajcs (55.), Varga J.-D. (75.),

Varga Péter: – Nincs szégyenkezni valónk, a csapat most is egységes képet festett, a második félidőben akár szépíthettünk is volna. A Gyula más szintet képvisel ebben az osztályban, gratulálok neki!

Brlázs Gábor: – Megfelelő hozzáállással kezdtük a mérkőzést, a szünetig megnyugtató előnyt szereztünk, a második félidőben sem vettünk vissza, és megérdemelt győzelmet arattunk. Sok sikert kívánok a hazaiaknak! V. Gy.

Szarvasi FC–Békéscsaba 1912 Előre II. 0–2 (0–1)
Szarvas, 200 néző. Vezette: Hajdú Dávid.
Szarvas: Köteles – Zahorán, Polonszki, Pilán M., Pilán R., Zima, Simon R., Magyar, Czvalinga, Furár, Barna. Csere: Kasik, Palik, Máté, Styecz, Bány, Deli, Truczka. Edző: Sajben Gábor.
Békéscsaba II.: Krnács – Hursán, Bacsa, Cservenák, Ilyés T., Mágocsi, Harmati, Kuzma, Farkas Á., Pusztai, Csák. Csere: Tóth P., Tóth B., Sirokmán, Rostás, Ilyés B., Csikós. Edző: Jakab Péter.
Gólszerző: Ilyés T. (14.), Pusztai (48.).

Sajben Gábor: – Jó színvonalú, sportszerű mérkőzésen, három rangadóra való helyzetet hagytunk ki, és nem, tudtuk átlépni a saját árnyékunkat.

Jakab Péter: – Iramos, jó mérkőzésen, taktikus játékkal szereztük meg a három pontot, a kiválóan felkészített hazaiak ellen. Kepenyes György

Orosházi MTK-ULE–Gyomaendrődi FC 3–3 (1–0)
Orosháza, 130 néző. Vezette: Telek András.
Orosháza: Bordás – Buzai, Kasuba, Szabó Ákos, Huszár, Fehér, Papp M., Kasik, Bónus, Miszlai, Babolek. Csere: Salka, Burai, Gedó, Harangozó, Rau. Edző: Buza Barnabás.
Gyomaendrőd: Rohony – Szikszai, Forgács, Pásztor, Farkasinszki, Lénárt, Kovács A., Hunya, Molnár T., Hanea, Gellért M. Csere: Soczó, Kovács Zs. Edző: Karászi László.
Gólszerző: Babolek (17.), Huszár (63.), Miszlai (73.), ill. Szikszai (46., 61.), Hanea (57.),

Buza Barnabás: – Borzasztó csalódott vagyok. Sokkal keményebben kell beleállnunk az ilyen mérkőzésekbe. Lehet, hogy ma többet vesztettünk két pontnál!

Karászi László: – Győzelemmel felérő döntetlent értünk el az osztály egyik éllovasának otthonában. Rendkívül büszke vagyok a csapatra!

Megyei II./A osztály, 10. forduló:

Kondorosi TE–Elek USE 7–0 (3–0)
Kondoros, 210 néző. Vezette: Gyebrovszki György.
Kondoros: Kajári – Rafaj P., Mile, Rafaj R., Csicsely (Kurucz), Czvalinga (Arnótszky), Mladonyiczki (Tusjak), Szebegyinszki B. (Hanyecz), Paluska (Varga E.), Rafaj M., Takács M. Edző: Janis János.
Elek: Krisán – Kovács J. (Bíró), Csanálosi, Sipos, Jánki, Nagy Á., Nagy G., Grósz (Kacsala), Kasznár (Szelezsán), Dehelán, Rostás (Illés). Játékos-edző: Nagy Gergely.
Gólszerző: Rafaj R. (9., 91.), Mladonyiczki (35., 60., 63.), Rafaj M. (41.), Varga E. (77.). Kiállítva: Krisán (72. – utolsó emberként szabálytalankodott).

Janis János: – Igazi örömfocit tudtunk játszani a sportszerű vendégcsapat ellen. Várható volt, hogy jól fogunk pörögni, hiszen mindhárom heti edzésen húsz feletti létszámot produkáltunk, aminek meg is lett az eredménye. Jó játékvezetés.

Nagy Gergely: – A játék minden elemében felülmúlt bennünket a hazai csapat és ilyen arányban is megérdemelten nyert. További sok sikert a Kondorosnak!

Békésszentandrási HMSE–Szabadkígyósi SZSC 0–1 (0–0)
Békésszentandrás, 80 néző. Vezette: Rubás Zoltán.
Békésszentandrás: Buzás – Szebegyinszki R., Olasz István, Balázs, Csipai, Szűcs, Aszódi (Bakró), Szécsi, Virág, Sztricskó, Kozák (Szabó M.). Játékos-edző: Lós István.
Szabadkígyós: Borsi – Sebestyén A. (Oláh), Kocziha, Alb, Frankó, Sebestyén M., Lázár (Hegedűs), ifj. Szabó Z., Faragó, Maglóczki, Szilágyi. Játékos-edző: ifj. Szabó Zoltán.
Gólszerző: Sebestyén M. (60.).

Lós István: – Szoros mérkőzésen a pontatlan befejezések jellemezték a játékunkat. Ma egyszerűen semmi nem sikerült hiába küzdöttünk derekasan. A vereséghez hozzásegített minket a játékvezetés is, kettő ordító büntetőgyanús szituációnál is néma maradt a sípja. Remélem az ellenőr úr jegyzetelt!

Ifj. Szabó Zoltán: – A meccs előtt kiegyeztem volna a döntetlennel, de a fiúk nagyot küzdöttek és ennek meg lett az eredménye. Köszönöm külön azoknak, akik betegen is vállalták a mérkőzést.

Dobozi SE–Dévaványai SE 2–1 (1–1)
Doboz, 100 néző. Vezette: Zahorán János.
Doboz: Farkas Zs. – Szabó R., Szabó B., Kopács (Hollósi), Tímári, Rácz Gy. (Roszik), Huszár A., Váczi R. (Horváth), Lukucz (Nyul), Szigeti, Barcsay. Edző: Kis László.
Dévaványa: Szász – Furka (Nagy Z.), Kéki (Feke), Adamecz, Papp K., Szabó E., Ernyes (Ungi), Somogyi, Papp D. (Csordás), Papp V., Végh. Edző: Bereczki Árpád.
Gólszerző: Váczi R. (38., 63.), ill. Szabó E. (11.).

Kis László: – Az elején kicsit lassan, kapkodva kezdtünk. A vendégek vezetését követően átvettük a játék irányítását és megérdemelten egyenlítettünk. Szünet után továbbra is nagy akarással játszottunk és szereztük meg a győztes gólt, egy jó Dévaványa ellen. Jó játékvezetés.

Bereczki Árpád: – Az első húsz percben eldönthettük volna a meccset, utána egy potyagóllal visszajöttek a játékba a hazaiak és megérdemelten győztek.

Békési FC–Mezőkovácsházi TE 8–0 (6–0)
Békés, 110 néző. Vezette: Bakos József.
Békés: Takács (Domokos) – Medve, Minya (Római T.), Kis J., Reszelő J., Római J., Varga K. (Székely), Antal, Laukó (Novodomszky), Kardos (Fodor), Balázs. Edző: Szarvas András.
Mezőkovácsháza: László – Almádi, Sódar, Multyán P. (Csurár), Krajcsi, Ondos, Blahó, Saicz, Bessenyei F., Bereczki, Andrej. Edző: Matuz Tamás.
Gólszerző: Kardos (3.), Varga K. (8., 31.), Balázs (16., 19., 87. – 11-esből), Reszelő J. (40.), Novodomszky (64.).

Szarvas András: – Megérdemelten nyertünk.

Matuz Tamás: – Ezt a napot gyorsan el kell felejteni. Gratulálok a hazai csapatnak!

Füzesgyarmati SK II.–Mezőmegyer SE 1–4 (0–2)
Füzesgyarmat, 40 néző. Vezette: Tóth Imre.
Füzesgyarmat II.: Zsibrita – Polgárdi (Kiss B.), Vámos, Komáromi, Zs. Nagy, Kovács M., Bella, Kabály (Láposi), Hoffmann (Tóth K.), Marozsán, Vígh (Kovács A.). Edző: Fábián Ottó Olivér.
Mezőmegyer: Kun – Horváth B., Nagy B., Mengyán, Kecskeméti, Séllei (Szabó T.), Kurucz (Szilágyi), Láza (Nyúl), Takács, Balogh M. (Lehoczki), Balog K. Játékos-edző: Nyúl Gábor.
Gólszerző: Komáromi (50.), ill. Nagy B. (11.), Kecskeméti (38.), Balogh M. (70.), Láza (78.).

Fábián Ottó: – A második félidő első húsz perce miatt van egy kis hiányérzetem az eredményt illetően, de mivel ott kihagytuk a legnagyobb ziccerünket, ezért a meccs összképen alapján teljesen megérdemelt a vendégek sikere!

Nyúl Gábor: – A szezon legjobb és legfegyelmezettebb játékával azt gondolom teljesen megérdemelten nyertünk egy sportszerű mérkőzésen.

Békéscsabai MÁV SE–OMTK-Rákóczi 1–2 (0–0)
Békéscsaba, 50 néző. Vezette: Kovács Antal.
Békéscsabai MÁV: Bócsik – Petri (Ádász), Erdélyi, Viczián, Kovács Gy., Morva, Takács K. (Sipiczki), Zsömbörgi, Kőszáli (Gedó M.), Vozár (Zsibrita), Nánási (Matuska). Edző: Dohányos Zoltán.
Orosháza: Németh R. – Bok, Polacsek, Kun, Janicsek, Berta (Szabó T.), Gedó L., Valach (Kérdő), Kun Szabó (Szűcs), Buzai, Halász. Edző: Bodzás Ádám.
Gólszerző: Kovács Gy. (87.), ill. Halász (67.), Kérdő (85.).

Dohányos Zoltán: – Ahogyan azt Brian Clough mondta: papíron jó csapatunk van, de sajnos a játékot füvön játsszák!

Bodzás Ádám: – A mérkőzés elejétől igyekeztünk szervezetten védekezni, majd labdaszerzés után sokat birtokolni a labdát. Lélektanilag nagyon jókor szereztük az első gólt, mert az az időszak nem a miénk volt. A végén többször idő előtt lezárhattuk volna a mérkőzést, emiatt tettük nehézzé a finist. Jó játékvezetés!

Csabacsűdi GYLSE–Mezőberényi LE 2–1 (0–1)
Csabacsűd, 150 néző. Vezette: Bakos József.
Csabacsűd: Kugyela – Sovány, Gerhát, Hajdú (Pecnyik), Varga T., Szín (Mojzsis), Viszkok G. (Jelen), Sándor, Tari, Király (Hraskó), Styecz (Liska). Játékos-edző: Boér Zsolt.
Mezőberény: Rau – Fazekas, Kéki, Tóth J., Kajlik (Jónás), Machó, Kovács Gy., Zsíros, Durkó, Adamik, Kanó. Edző: Gézárt Zoltán.
Gólszerző: Jelen (63. – 11-esből), Sándor (88.), ill. Adamik (23. – 11-esből).

Boér Zsolt: – Folytattuk a hazai pályán egész ősszel ránk jellemző szenvedélyes játékunkat, amihez ma sok kiváló egyéni teljesítmény is párosult. Gratulálok a fiúknak, ez igazi férfimunka volt, és az is a közösség erejét mutatja, hogy hátrányból álltunk fel egy jó csapat ellen.

Gézárt Zoltán: – Döntetlen színezetű meccsen egy jól eltalált lövéssel nyertek a hazaiak, pedig a pontosztozkodás reálisabb lett volna.

Megyei II./B osztály, 9. forduló:

Újkígyós FC–Battonyai TK 3–4 (1–4)
Újkígyós, 30 néző. Vezette: Nemczov Márk.
Újkígyós: Borbély – Vida (Solymoskövi Zs.), Gazsó (Karácsonyi), Sas, Danczik, Dohányos (Burkus), Farkas F., Horváth R. (Varga P.), Csiernyik M., Benyó, Prókai. Játékos-edző: Farkas Ferenc.
Battonya: Erdélyi – Lenti, Varga K., Káló, Liszkai P., Nagy Gy., Kiss Z., Kukula, Nagy T. (Simon P.), Pajkó (Ármán), Liszkai L. Edző: Lukács István.
Gólszerző: Csiernyik M. (16., 62.), Danczik (54.), ill. Liszkai L. (5.), Kiss Z. (7., 25., 37.).

Csorvási SK–Kaszaper FC 2–4 (0–1)
Csorvás, 80 néző. Vezette: Fekete Zoltán.
Csorvás: Németh I. – Salka, Zsiga N., Varga G., Mazán, Csábi, Barkász, Varga A., Gerda V., Popovics, Máriás. Csere: Lengyel, Koszna, Krámli, Német H. Játékos-edző: Csábi Mihály.
Kaszaper: Magony – Bordás M., Hatfaludy, Péli, Szivák, Vincze, Harmati, Mátó, Simon B., Bódi, Tóbiás. Csere: Pocsai, Kéri, Szemenyei, Garamvölgyi, Kasza, Kis Á., Toll. Edző: Kormányos Antal.
Gólszerző: Popovics (60.), Koszna (85.), ill. Vincze (16., 50.), Szivák (52.), Péli (61.).

Magyarbánhegyesi FC–Kétegyházi SE 2–0 (2–0)
Magyarbánhegyes, 100 néző. Vezette: Baczovszki Attila.
Magyarbánhegyes: Nagy T. – Bozsár, Balázs (Fodor P.), Varga P., Kormányos, Simondán (Tóth Lá.), ifj. Kintner, Fülöp (Botlik), Rozsi, Fodor R. (Tóth Le.), Matuz P. Edző: Kintner János.
Kétegyháza: Rostás – Jova, Sós (Zsilák), Puporka R., Bozsó, Gyulai, Puporka E., Simonka, Patkás (Darócz), Máté, Gulyás. Edző: Kiss Tibor.
Gólszerző: ifj. Kintner (21.), Fülöp (38.).

Csanádapácai EFC–Tótkomlósi TC 0–2 (0–1)
Csanádapáca, 40 néző. Vezette: Brlás Zsolt.
Csanádapáca: Pós A. – Drozdik (Vígh), Haba, Juhász, Göcző, Bozsó M., Rakonczai, Deák, Csende, Gyallai, Kis Á. (Dániel). Edző: Szikora Pál.
Tótkomlós: Asztalos – Poljak D. (Horváth J.), Kocsis, Baliga D. (Stranszky), Ondrejó, Fazekas (Jámbor), Abonyi (Borbás), Kovács I., Balogh T., Koleszár (Makszi), Varga G. Edző: Horváth Henrik.
Gólszerző: Ondrejó (43.), Koleszár (62.).
Juhász Patrik a 40., Csende a 70. percben hibázott büntetőt.

Kevermes SE–Köröstarcsai KSK 0–8 (0–3)
Kevermes, 50 néző. Vezette: Baczovszki Attila.
Kevermes: Kócs – ifj. Bauer, Kovács J., Boda, Recski, Szabó T., Kovács A., Horváth N., Pain, Egeresi (id. Bauer), Lakatos S. Edző: Id. Bauer Károly.
Köröstarcsa: Nagy-Gáspár – Tóth G., Puskás, Hajdú, Kántor M., Kántor L. (Egri), Kozák, Kata, Szentpéteri, Vincze Gy., Keresztesi. Edző: Kocsis Zsolt.
Gólszerző: Hajdú (3.), Puskás (4., 12., 64., 78.), Kozák (56.), Kata (59.), Egri (68.). Kiállítva: Kovács A. (15. – durva szabálytalanság).

Lőkösháza KSK–Kunágotai TE 5–0 (2–0)
Lőkösháza, 100 néző. Vezette: Fekete Zoltán.
Lőkösháza: Horváth S. – Kolozsi (Balázs M.), Novák, Boros, Czernó (Pusztai), Susánszki, Szincsák, Komlósi (Orosz), Kollát, Lakatos, Barthalos. Edző: Botás Attila.
Kunágota: Szokircsák – Kiss Cs., Sóstai, Farkas F., Csomós (Hajdú Á.), Mészár (Sárvári Á.), Fodor, Nagy P. (Megyeri), Sárvári M., Sirkó, Farkas M. (Mikoly). Játékos-edző: Korpa János.
Gólszerző: Barthalos (6.), Komlósi (45., 50., 78.), Pusztai (83.). Kiállítva: Sóstai (90. – kakaskodásért).

Megyei III. osztály, Déli csoport, 10. forduló:

Végegyházi SE–Kardos KSK 6–0 (3–0)
Végegyháza, 60 néző. Vezette: Andrej Tamás Zoltán.
Végegyháza: Németh D. – Bagyinszki (Adler V.), Adler Á. (Tóth S.), Borbás (Bíró), Kecskés, Multyán Cs., Józsa (Marik), Balla (Sipos), Matuz, Szakál, Balog A. Játékos-edző: Bíró Tibor.
Kardos: Petrovics – Viszkok, Jurák Gy., Szedlják J., Cziglédszki (Szedlják M.), Korbely, Rafaj B., Melis, Menárik, Oláh, Jansik. Játékos-edző: Jurák György.
Gólszerző: Multyán Cs. (1., 33., 38., 89.), Kecskés (64.), Bagyinszki (68.),

Mezőmegyer SE II.–Kamuti SK 2–4 (2–2)
Mezőmegyer, 50 néző. Vezette: Czene Zoltán.
Mezőmegyer II.: Szalkai J. – Papp Á., Egeresi, Frisnyicz, Csatlós, Moka, Zsombori, Rejeczki, Csepregi, Tóth M., Lengyel. Csere: Laurinyecz, Zakocs, Kolláth, Megyeri. Játékos-edző: Zsombori Zsigmond.
Kamut: Pál – Knapp, Zsibrita, Laluska, Bán, Máté, Németh Á., Szabó Gy., Szalkai M., Radics, Fulajtár. Csere: Gál Z., Jakusovszki. Edző: Gál András.
Gólszerző: Csepregi (33.), Egeresi (39.), ill. Szalkai M. (28., 56.), Knapp (45. – 11-esből), Szabó Gy. (74.). Kiállítva: Csatlós (51. – második sárga lap után).

Medgyesegyháza SE–Gádorosi LSE 0–2 (0–1)
Medgyesegyháza, 30 néző. Vezette: Dohar László.
Medgyesegyháza: Bacsa – Nagy B., Szigetvári, Nadicsán, Tassi L., Tóth L., Stir, Poliak, Bartát, Szabó A., István. Csere: Nagy I. Edző: Gellény Ferenc.
Gádoros: Varga N. – Mucsi, Farkas K., Szijjártó D., Szabó F., Farkas M., Vecsernyés, Pecznyik, Kovács T., Szelezsán, Polyák. Csere: Farkas Zs., Molnár G., Fulajtár, Rafael. Edző: Pisont András.
Gólszerző: Polyák (14., 92.).

Békéssámsoni SK–Telekgerendási LSC 6–1 (4–0)
Békéssámson, 70 néző. Vezette: Kun Dominik Erik.
Békéssámson: Nagy Zs. – Kenéz L. (Vörös), Abonyi, Fazekas, Rancz (Dunai), Atyimás (Baliga J.), Sós (Kerekes M.), Bacsa, Baliga K., Baliga Sz., Krajcsovics (Zádori). Játékos-edző: Baliga Arnold.
Telekgerendás: Knyihár Z. (Halustyik) – Túróczki (Baranya), Knyihár J., Andó (Kovács I.), Tímár (Andrejkovics), Kovács M. (Ordó), Dobra, Hrabovszki, Brhlik, Kmecz, Molnár G. Edző: Hekfusz Dániel.
Gólszerző: Baliga Sz. (5., 12., 16., 59.), Bacsa (6.), Zádori (73.), ill. Ordó (89.).

Megyei III. osztály, Északi csoport, 9. forduló:

Bucsa SE–Sarkadkeresztúri SE 0–4 (0–3)
Bucsa, 60 néző. Vezette: Korbely Péter Szabolcs.
Bucsa: Sántha B. – Lengyel, Tóth K., Kiss A., Farkas B., Fábián (Molnár Zs.), Tasi D., Pap S. (Mészáros), Jász, Hangyási, Pádár (Mile). Játékos-edző: Nagy Ferenc.
Sarkadkeresztúr: Képíró – Takács L., Molnár M., Tóth I., Farkas K. (Patka), Szalazsán R. (Kovács I.), Szabó Milán (Szabó I. Mózes), Patkás D., Patkás S. (Széplaki), Zsoldos, Szabó II. Mózes. Játékos-edző: Szabó I Mózes.
Gólszerző: Szabó Milán (20., 34.), Patkás S. (30., 51.).

Csárdaszállási SZSK–Vésztői TK 1–5 (1–1)
Csárdaszállás, 50 néző. Vezette: Bozó Norbert.
Csárdaszállás: Rácz – Rávai, Filippovits, Székely (Gonda), Migale, Ruszó (Váradi P.), Váradi Á. (Domokos), Burai (Kovács Á.), Onodi, Soczó (Csaba), Varga K. Játékos-edző: Székely Tamás.
Vésztő: Pankotai – Varga T. (Torzsa), Fazekas R. (Keresztesi), Mohácsi (Krajcsó), Bradák, Pap Zs., Gurmai (Juhász), Fehér, Balázs, Varga S. (Tukacs), Szabó Sz. Edző: Kuti István.
Gólszerző: Rávai (3.), ill. Pap Zs. (36. – 11-esből, 50.), Bradák (63., 66., 85.).

Okány KSK–Kötegyáni FC 3–3 (2–1)
Okány, 100 néző. Vezette: Kis Pál.
Okány: Irázi – Kincses, Varga L., Sánta (Tóth I.), Ruszó, Bodó, Kovács P., Illés (Kovács R.), Nagy R., Szabó B., Bujdosó (Sági). Edző: Varju Richárd.
Kötegyán: Bozsányi D. – Oláh Mánuel, Bozsányi K., Bozsányi G., Ruzsa, Oláh K., Coita, Rácz J., Farkas L., Csiki D., Bozsányi I. T. Játékos-edző: Iszáka István.
Gólszerző: Ruszó (4.), Bujdosó (17.), Kovács R. (75.), ill. Nagy R. (37. – öngól), Bozsányi I. T. (63.), Ruzsa (65.). Kiállítva: Bozsányi Tamás (49. – szövegért a kispadról).

Zsadányi KSE–Sarkadi KLE 4–2 (2–0)
Zsadány, 50 néző. Vezette: Karácsony Ádám Márk.
Zsadány: Csizmadia S. – Szilágyi Z., Németh Á., Kiss B., Bakó A., Baksai, Fürj, Tóth N., Csizmadia G., Komódi, Szilágyi E. Csere: Hegyesi, Csongrádi, Vásárhelyi, Soós, Szőrös. Edző: Csizmadia Sándor.
Sarkad: Kiss S. – Papp B., Harmati, Urbán, Bódi, Berke, Bozsányi K., Diósi, Kocsis, Szabó G., Nagy B. Csere: Gyebnár, Sarkadi, Spitzer, Ungor, Nagy Zs. Edző: Balogh Csaba.
Gólszerző: Csizmadia G. (28.), Szilágyi E. (45., 67.), Fürj (78.), ill. Bódi (59.), Kocsis (89.).

YouTube csatorna