Közösségi oldalak

Sport

Tetten érték a besurranó 58 éves tolvaj nőt Kevermesen

Lopni akart, ezért surrant be egy házba egy nő Kevermesen. A kapu és az ajtó is nyitva volt, könnyen bejutott, de ki már nem tudott jönni, mert tetten érték. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.


Idegennel találta szembe magát a háza nappalijában egy férfi 2023. február 19-én, délután Kevermesen. A gyermekével volt otthon, amikor egy nő bement hozzájuk és kutatni kezdett egy székre felakasztott táskában. A férfi ezt észrevette, feltartóztatta a nőt, hívta a rendőröket, akik perceken belül megérkeztek és előállították a hívatlan látogatót. Az 58 éves kevermesi nő elmondta, hogy pénzhez akart jutni, ezért úgy gondolta, próbálkozik, házak kapuin próbált benyitogatni.

Ahová bement, ott a kapu és a ház ajtaja is csukva volt, de nem volt bezárva, így könnyen bejutott, az ott lakó férfi éberségének köszönhetően azonban semmit nem tudott elvinni. A nő ellen a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az ügy iratait 2023. június 6-án továbbították az ügyészségre – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

A japánokat is legyőzte, gyakorlatilag csoportelső a magyar női vízilabda-válogatott

Második csoportmérkőzését is megnyerte a magyar női vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokságon: Cseh Sándor együttese a

Saldanha távozik a Ferencvárostól

Távozik a bajnok Ferencváros labdarúgócsapatától Matheus Saldanha. A klub pénteki tájékoztatása szerint a 25 éves

Kirúgták a Red Bull-tól, Christian Hornert

Kirúgták a Red Bull Racing vezérigazgatóját, Christian Hornert – írja a Sky News. A Red

Videoton FC bejelentette Varga Roland leigazolását

A labdarúgó Merkantil Bank Ligában szereplő Videoton FC Fehérvár hivatalos oldalán jelentette be Varga Roland

 

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!