Április eleje teljesen új lehetőségeket hozott el a magyar fásbiliárd játék történetében. Sáfián György, a Szeghalmi Safi Biliárd Klub vezetője 10 éves szerződést írt alá a helyi önkormányzattal, egy állandó versenyterem működtetésére, annak fenntartására.
A megállapodás szerint a Tildy u. 15. szám alatt található épületegyüttes utcafronti két nagytermében alakítják ki a hat fix versenyasztal helyét, melyek segítségével lehetővé válik nagy létszámú, akár 100 fős rendezvények szervezése. A szerződés kölcsönös elégedettség esetén meghosszabbítható.
– A maga nemében azért egyedülálló a terem, mert az országban először Szeghalmon nyílik meg egy olyan versenyhelyszín, ahol az asztalokat nem mozgatjuk, ezáltal elkerüljük a sérüléseket, újbóli beállítások problémáit, valamint az összes asztalon ugyanolyan mandínergumi és posztó lesz – újságolta el Sáfián György, aki szerint ezáltal már egyetlen verseny eredményét sem befolyásolhatja a korábbi egyenlőtlenségekből adódó, sokszor nem kis különbség. Mindez persze nem jöhetett volna létre a biliárdosok és a sárréti város elöljáróinak összefogása és közös akarata nélkül.
– A versenyzők nevében is kijelenthetem, hogy hálásak vagyunk a szeghalmi önkormányzatnak a lehetőségért és a méltányos feltételekért. Külön köszönet Macsári József polgármester úrnak, akinek szívügye a helyi sportélet fejlődése, fejlesztése, illetve a Magyar Bábus Biliárd Egyesület elnökségének, amely asztalok vásárlásával, anyagi és fizikai segítséggel minden tőle telhetőt megad azért, hogy a sokéves lemaradást minél hamarabb pótolni tudjuk – tette hozzá a klubvezető, aki maga is aktív szerepet vállal a sportág fejlesztéséből, és abból, hogy a népszerű játéknak a századhoz méltó körülményeket teremthessenek.
A versenyterem belső felújítása elkészült, ott jártunkkor már az asztalok összeállítása és elhelyezése zajlott, hamarosan a biliárdosok is birtokba vehetik. A hivatalos megnyitót április 20-án a XVIII. Sárréti Regionális Egyéni Biliárd verseny jelenti.
Bmsextra