Közösségi oldalak

Sport

Sikeres kyokushin karate edzőtábor Dánfokon!

Sikeres kyokushin karate edzőtábor Dánfokon!

Sikeres edzőtábort tartott a gyulai Samuray KKSE Békésen, a Dánfoki Üdülőközpont területén.

A klubvezető, Szabó Ferenc mester beszámolója:

„A gyulai székhelyű Samuray Kyokushin Karate SE – a korábbi évekhez hasonlóan – 2023-ban is július elején rendezte meg edzőtáborát Békésen, a Dánfoki Üdülőközpont területén. A táborban mintegy 50 fő vett részt. Vendégként köszönthettük Shihan Horváth A. Lajos V. Dan fokozatú kyokushin karate mestert, az Oyama Karate Kyokushin Hungary országos stílusszervezet vezetőjét. A Shihan több tréninget is vezetett táborunkban, illetve megbeszélésre is sort kerített klubunk edzőivel. Mind az általa vezetett edzéseken, mind pedig az edzőkkel folytatott egyeztetésen rávilágított a karate alapmozgásainak fontosságára. A tábort hagyományainkhoz híven övfokozati vizsga zárta, ahol a vizsgáztatásban jelentős segítséget nyújtott Sensei Gyenes Sándor a sarkadi Nintai KKSE vezetője. A vizsga eredményeként 31 karatéka bizonyította, hogy erőnléti, technikai és küzdelmi felkészültsége megfelel a következő fokozat követelményeinek.”

Teljes pályazár az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán, Velencénél

Egy autó szalagkorlátnak ütközött és felborult. A jelenlegi adatok szerint szeptember 20-án, 3 óra utáni percekben egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött

Erős széllel hidegfront érkezik, jelentősen visszaesik a hőmérséklet

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok

Letartóztatták az időseket megkárosító csalókat Budapesten

Több százmillió forint értékű vagyonhoz jutottak annak a családnak a tagjai, akiket a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói szeptember 15-én

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

 

YouTube csatorna

Archívum