Közösségi oldalak

Sport

Revansot vett a Vasas, de még nem dőlt el semmi

Három nappal az első, maratoni mérkőzés után ismét összecsapott a BRSE a Vasas Óbudával az Extraliga döntőjében. Tóth Gábor korábban is kiemelte a regeneráció jelentőségét, ami ezúttal is kulcsfontossággal bírt, hiszen csütörtökön majdnem két és fél órán keresztül küzdöttek egymással a csapatok. Ami a BRSE-t illeti, Ema Strunjak talpsérülése már javul, de a center továbbra is harcképtelen.

Ahogy az első meccsen szinte minden játszmában, úgy ezúttal is felváltva szerezték a csapatok a pontokat, egyik fél sem tudott hosszabb sorozatot kialakítani. Ez egészen 5:5-ig zajlott így, ekkor viszont közé tett négyet a Vasas, Tóth Gábor pedig időt kért. Bejött a húzás, a következő három labdamenetet a Vasas hozta, 11:10-re. Sajnos nem sikerült a Csabaiaknak kizökkenteni a hazaiakat, akik azonnal fordítottak és megint megléptek néggyel, Tóth Gábornak ismét szót kellett kérnie. Hiába állt össze a blokk, nyitásfogadásban és befejezésekben sokat hibáztak a Csabaiak, amit kihasznált a Vasas. Aztán 20:15-nél újabb rohamot indított a BRSE, és kettőre csökkentette a különbséget, 22:22-nél pedig utolérte ellenfelét. Ekkor ismét erőre kaptak az óbudaiak, de két szettlabdájukat is hárították a vendégek, viszont utána a sajátjukat nem tudták kihasználni. Harmadszor pedig nem hibáztak a fővárosiak, és 27:25-re behúzták a játszmát.

A második felvonás finoman szólva nem indult jól, 3:3-nál beragadtak a vendégek, és egymás után 8 pontot szerzett a hazai csapat. Tóth Gábor időkérésekkel és cserékkel próbálta felrázni a csapatot, sikerült is néhány pontot faragni a hátrányból. 14:8-nál heroikus labdamenetet nyert meg a BRSE, ami után apránként elkezdte ledolgozni a deficitet, 17:14-kor Giannis Athanasopoulos is kikérte első idejét. Ám ezután egyből a vendégek húzták be a kritikus pontot, aztán a következő kettőt is, 17:17-nél ismét egál volt! És még nem volt vége, a BRSE pontszerző szériája is elérte a 8-at, aminek köszönhetően kettővel megléptek! A hajrában is tartották a vendégek a minimális fórt, sőt még növelni is tudta.

A lendületet átvitték a vendégek a harmadik etapra is, remekül kezdtek, Salla Karhu szállította az okos pontokat. 9:3-ra elhúztak, de nem tört meg a Vasas, ám két pontnál közelebb nem tudott férkőzni. A szett derekán is őrizték a vendégek az előnyt, ami 3-5 pont körül táncolt egészen a végjátékig. Sara Klisura hárította az első szettlabdát, ez a menet is „hosszabbításba” torkollott.

A negyedik etap megnyerése 2–0-s döntőbeli előnyt jelenthetett, és ezzel a Vasas is tisztában, nagy elszántsággal kezdte ezt a szettet a hazai együttes. 6:3-nál Tóth Gábornak bele kellett avatkoznia a dolgok alakulásába, amit ezúttal is jó érzékkel tett meg, hiszen nem sokkal később már 7:9 állt az eredményjelzőn. Az egész párharc hektikusságát jól tükrözte ez az időszak, ugyanis ezután az óbudaiak vették át az irányítást és négypontos előnyre tett szert, 14:10-nél Tóth Gábor újabb eligazítást tartott. Technikai hibákat is elkövettünk, minden a Vasas szájíze szerint alakult ekkor, a különbség egyre csak nőtt. Fejben talán el is engedtük a szettet és már az ötödikre készültünk, végül 25:13-ra vitte a piros-kék csapat a negyediket.

Két meccs, két ötödik szett, ennél jobban aligha lehet jellemezni ezt a döntőt. Viszont most a Vasas kapta el jobban a rajtot, 3:0-nál jött is Tóth Gábor időkérése. Nyitásfogadásban ekkor nagyon gyengén muzsikáltunk, de 5:0-s állásnál sem adtuk fel és feljöttünk 6:4-re. 8:5-ös Vasas-vezetésnél jött el a térfélcsere, de ezután a Vasas már nem engedte ki a kezéből a játszmát, 15:8-cal pedig kiegyenlítette a döntőt.

Extraliga-döntő

Vasas Óbuda–Swietelsky-Békéscsaba 3:2 (25, -22, -26, 12, 8)
Extraliga-döntő, 2. mérkőzés, Budapest. Vezette:Jámbor, Kiss

Vasas: Fábián, Bannister 19, Török 16, Papp 9, Boyko 14, Abdulazimova 16. Csere: Yurika (liberó), Király-Tálas 3, Zernovic 3. Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos.

BRSE: Drpa 24, Glemboczki 4, Pekárik 13, Bodnár 6, Kornienko 1, Klisura 18. Csere: Molcsányi, Kertész (liberók), Szatmári, Karhu 7, Bagyinka 2. Vezetőedző: Tóth Gábor.

A három győzelemig tartó párharc állása: 1–1.

Tóth Gábor: – Nem realizáltuk azt a lehetőséget, ami előttünk volt ma este, ennél több kell majd, minden játékelemben. Gond volt a fogadással és egyik pozícióban sem nyújtottunk stabil játékot. Ha ez meglett volna, akkor a mérkőzés is. De nincs időnk foglalkozni ezzel a találkozóval, hiszen szerdán folytatódik a küzdelem, ami valószínűleg hasonló izgalmakat fog hozni.

Giannis Athanasopoulos: – Már majdnem úgy voltam, vele, hogy otthagyom a szakmámat a 2. szettben. Magunk ellen küzdöttünk meg, de jobbak voltunk, mint az első meccsen. A Békéscsaba ezúttal is nagyot küzdött, ismét visszajött a meccsbe. De ez egy ilyen párharc, igazi hullámvasút, hiszen mindkét csapat hasonlóan erős.

A párharc szerdán Békéscsabán folytatódik.

Zsebelj be 5000 Ft Bónuszt!!!

Regisztrálj, és máris jóváírnak neked 5000 Ft-ot a Sportklub és a TippmixPro akciójában

Gyűjts be 5000 Ft-ot, majd fogadj mérkőzésekre a Tippmixpro oldalon. Minden új regisztrálónak 5.000 Ft

Egygólos Spanyol győzelem Dánia ellen

A Nemzetek Ligája A-ligájának 4. csoportjában Spanyolország hazai pályán jóval több lehetőséget dolgozott ki, mint

Magyar-holland – Emberhátrányban mentettek pontot a vendégek

A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott pénteken a holland csapattal a Nemzetek Ligája

Rafael Nadal visszavonul

Visszavonul Rafael Nadal, a spanyolok 22-szeres Grand Slam-győztes teniszezője. A 38 éves klasszis csütörtökön a

YouTube csatorna