Közösségi oldalak

Sport

Régi nagy legendájától remél csodát a Békéscsaba 1912 Előre vezetősége

Pásztor József megmentő lehet! Fotó: 1912elore.hu

A Békéscsaba labdarúgócsapata saját hivatalos oldalán jelentette be, hogy az eddig tanácsadóként dolgozó Pásztor József irányítja majd az együttest – írja a Sportklub oldala.

A klub tájékoztatása szerint az eddigi vezetőedző, Brlázs István Gábor is a szakmai stáb tagja marad.

A Békéscsaba szerdán 2–1-re kapott ki a Csákvártól, és csak a 19., kieső helyen áll az NB II-ben.

A 69 éves Pásztor József a Békéscsaba történetének legendája, 1974-től 1987-ig, valamint 1989 és 1990 között segítette a klubot, majd edzőként tért vissza, és az 1993/94-es idényben bronzéremig vezette a Szarvas János, Mracskó Mihály és Kulcsár Sándor nevével fémjelzett együttest. Az a csapat közel állt a bajnoki címhez is.

Forrás: Sportklub

Súlyos vereséggel búcsúzott a Debrecen

A Debrecen kettős vereséggel búcsúzott a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező harmadik fordulójában, mivel 5-1-re kikapott a dán FC Köbenhavn vendégeként a párharc

Gólzápor és meglepetések a hétközi fordulóban – NB III-as eredmények

Hétközi fordulót rendeztek az NB III-ban, ahol a négy csoportban ezúttal is több érdekes eredmény született, miközben a Dél-Nyugati csoportban

Kizárták a Dunaújváros NB III -as csapatát!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kizárta a Dunaújváros FC-t az NB III Dél-Nyugati csoportjából. Az NB III Dél-Nyugati csoportjában szereplő Dunaújváros

A kalapácsvető Halász Bence országos csúccsal aranyérmes

Halász Bence megszerezte a magyar atlétika 19. Európa-bajnoki címét: kedd este Birminghamben 84,25 méteres fantasztikus országos csúccsal megnyerte a férfi

 

YouTube csatorna

Archívum