Közösségi oldalak

Sport

Otthonában ütötték ki a Mezőhegyest – Megyei foci eredmények

Három hazai, két vendégsikert és egy pontosztozkodást hozott a Megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság szombati nyolcadik játéknapi programja. A listavezető Előre II. a szarvasiakat fosztotta meg a veretlenségtől, a második helyen álló Orosháza ugyanakkor megőrizte azt Kondoroson, sikerével pedig tartja a lépést a csabai lilákkal.

Megyei I. osztály, 8. forduló

Békési FC–Füzesgyarmati SK 1–1 (1–1)
Békés, 120 néző. Vezette: Baráth János.
Békés: Takács M. – Kardos I. (Nagy J.), Burai (Körömi), Csaplár (Rigler), Szabó D., Palik, Laukó, Kovács I. (Székely), Antal, Urbán, Balázs. Szakmai vezető: Zsiros György. Edző: Szarvas András.
Füzesgyarmat: Fildan – Zs. Nagy, Kis Sz., Szabó R., Szilágyi, Vámos (Béres), Hajdu L. (Kurucz), Pálfi (Juhász), Lukács, Komáromi R., Bódis. Szakmai koordinátor: Boros Tibor. Edző: Fábián Ottó.
Gólszerző: Csaplár (10.), ill. Pálfi (45+1.). Kiállítva: Lukács (84. – második sárga lap).

Zsiros György: – Két egyforma képességű csapat találkozóján, a helyzetek alapján valamivel közelebb álltunk a győzelemhez.

Boros Tibor: – A hozzáállás és a szervezettség rendben volt, de a játékban komoly problémáink akadtak, így meg kellett elégednünk az egyik ponttal.


Dévaványai SE–Jamina SE 3–1 (3–1)
Dévaványa, 130 néző. Vezette: Bálint Attila.
Dévaványa: Dobozi – Szántó (Csordás), Papp K., Adamecz (Feke), Kéki, Szabó E., Szalai, Papp V., Marton, Papp D. (Nyíri J.), Juhász P. (Katona). Edző: Bereczki Árpád.
Jamina: Démusz – Leszkó (Dankó), Horváth M., Nagy L., Szaszák (Bereczki), Bozsó (Hoffmann), Mazán, Zsuzsa, Sebők (Lipták-Pikó), Turcsek (Kurta), Bencsik. Edző: Mazán Zoltán.
Gólszerző: Marton (12.), Papp D. (17.), Papp K. (31. – 11-esből), ill. Sebők (28.).

Bereczki Árpád: – Végig kézben tartottuk a meccset, nagyon jó hozzáállással játszottunk, megérdemelten nyertünk. Köszönjük a szurkolók támogatását!

Mazán Zoltán: – Az első félidőben a rossz hozzáállásunknak köszönhetően jelentős előnybe került az ellenfél. A szünetben valamennyire rendeztük a sorainkat, de már nem tudtunk visszajönni a mérkőzésbe.

Fotó: Erdős Csaba


Szarvasi FC–Békéscsaba 1912 Előre II. 1–4 (0–2)
Szarvas, 200 néző. Vezette: Bakos József.
Szarvas: Selmeczi-Tóth – Endrefalvi, Kerekes (Jánovszki), Zima (Cservenák), Polonszki, Furár, Pilán R., Barna, Simon R., Pilán M., Magyar (Takács J.). Edző: Klimaj Zoltán, Somogyi János.
Békéscsaba II.: Csonka – Csák, Maronyai (Tóth B.), Fazekas, Borbély, Pusztai O. (Bacsa), Rostás, Pelles (Mágocsi), Babinyecz, Zádori, Hulicsár. Edző: Jakab Péter, Marik László.
Gólszerző: Jánovszki (82.), ill. Zádori (23., 65.), Hulicsár (26.), Tóth B. (76.).

Klimaj Zoltán: – Teljesen megérdemelt vendéggyőzelem született. A Békéscsaba Előre 1,5 ellen ez a realitás.

Marik László: – A bajnokság eddigi legjobb mérkőzésén jó játékkal sikerült legyőznünk a nagyszerűen küzdő hazai csapatot. Minden labdarúgónk megérdemli a dicséretet a játékáért.

Fotó: Babák Zoltán


Kondorosi TE–Orosházi MTK-ULE 0–2 (0–1)
Kondoros, 220 néző. Vezette: Borók Dániel.
Kondoros: Köteles – Rafaj P., Radics (Bány), Czvalinga M., Csicsely, Czvalinga Á., Vízkeleti (Mile), Paluska, Mladonyiczki, Rafaj M., Rafaj R. (Buzás).
Csere: Gritta, Mile, Bákai, Buzás, Bány, Popucza, Nagy P.
Edző: Janis János.
Orosháza: Salka – Kasuba, Harangozó, Nagy B. (Szabó V.), Darida, Valach (Halász), Isaszegi B., Isaszegi M., Márk (Dénes), Bónus, Futó. Edző: Bodzás Ádám, Harangozó Krisztián.
Gólszerző: Valach (34., 58.).

Janis János: – Sajnos nem tudtuk az Előre elleni első félidei játékunkat áthozni erre a mérkőzésre. Nem igazán találtuk a ritmust az Orosháza ellen, amely sokkal előrébb tart nálunk. A győzelme megérdemelt, de nekünk sincs különösebb szégyenkezni valónk.

Bodzás Ádám: – Nem voltunk könnyű helyzetben. Több kulcsjátékosunkat kellett nélkülöznünk ma, de a csapat bebizonyította, hogy képes szervezetten játszani a távollétükben is. Szép játékkal, megérdemelten szereztünk három pontot. További sok sikert kívánok a kiváló erőkből álló hazaiaknak!


Mezőhegyesi SE–Szeghalmi FC 1–6 (0–3)
Mezőhegyes, 50 néző. Vezette: Kató Benedek.
Mezőhegyes: Kolár – Mátó, Lakatos E. (Kovács A.), Dócza, Balogh D. (Kiss Cs.), Zsilák, Lugasi M., Szabó Zs. (Balogi), Szlovák, Papp M., Czene P. (Faragó). Edző: Rotár Péter.
Szeghalom: Oláh Z. – Tatár, Kiss T. (Kardos F.), Szász, Hajdú, Oláh A. (Kepenyes E.), Darányi (Schneider), Gedó, Zsilák (Borzs), Vágási, Mészáros. Edző: Oláh Ferenc.
Gólszerző: Zsilák (46.), ill. Kiss T. (18., 43.), Darányi (25., 75.), Gedó (88.), Kepenyes E. (91.). Kiállítva: Szlovák (85. – második sárga lap).

Rotár Péter: – Érdekes ez a sportág, mert focizni mi próbáltunk, a gólokat viszont az ellenfél rúgta. Reméljük, hogy ez a pofon időben jött. Az eredmény túlzott a látottak alapján.

Oláh Ferenc: – Végre! Nagyon sokat vártunk erre a győzelemre, mert az ősz hajszálaim száma tovább gyarapodott az elmúlt időszakban. Spongyát rá, bravó srácok!


Nagyszénás SE–Gyomaendrődi FC 1–0 (1–0)
Nagyszénás, 100 néző. Vezette: Telek András.
Nagyszénás: Lévai – Godár, Maczik, Libor (Ugró), Tari (Varga Zs.), Balázs (Dajka), Papp M., Kókai Á., Nagy Sz. D., Varga T., Szijjártó (Závogyán). Edző: Tasi Róbert.
Gyomaendrőd: Zsibrita – Soczó Cs., Valach (Munkácsi), Forgács, Moleri, Egri (Csányi), Hunya, Lénárt (Kovács Zs.), Kasik Truczka (Kata), Varga I. Edző: Karászi László.
Gólszerző: Godár (1.).
A 2. percben Nagy Szabolcs Dávid büntetőt hibázott.

Tasi Róbert: – Jól kezdtük a mérkőzést, ez pedig megadta a lendületet a folytatásra. Az első játékrészt uraltuk, de a kapuk nem igazán forogtak veszélyben. A második félidőben a vendégek kontrákra kényszerítettek minket, volt is pár ígéretes akciónk, de sajnos nem sikerült lezárnunk a mérkőzést. Örülünk a három pontnak! Jó játékvezetés.

Karászi László: – Az első két perc figyelmetlenségeiért maradtunk pontok nélkül, egy döntetlen színezetű mérkőzésen. Gratulálok a hazaiaknak!

Megyei II. osztály, Észak, 7. forduló

Mezőberényi LE–Békésszentandrási HMSE 1–4 (0–2)
Mezőberény, 30 néző. Vezette: Barta Tibor.
Mezőberény: Vas – Fazekas, Buczkó, Lakatos, Székely, Gézárt, Benyovszki J., Kovács Gy., Zsíros, Makai, Varga J.
Csere: Pázsit, Bereczki, Olej.
Edző: Adamik Dávid, Benyovszki Róbert.
Békésszentandrás: Rohony – Olasz István, Bakró, Viszkok G., Tasi N., Szécsi, Sándor, Csipai, Balogh M., Sztricskó, Király.
Csere: Szabó A, Aszódi, Lestyan-Goda, Banász.
Játékos-edző: Bakró Géza.
Gólszerző: Benyovszki J. (73. – 11-esből), ill. Olasz István (40.), Viszkok G. (41., 91.), Csipai (61.).


Csanádapácai EFC–Dobozi SE 1–0 (0–0)
Csanádapáca, 70 néző. Vezette: Zahorán János.
Csanádapáca: Pós A. – Juhász, Göcző, Bozsó M., Kasza (Ádász), Csende, Drozdik, Dániel, Pós D., Haba, Rakonczai. Edző: Óvári Arnold, Csende Krisztián.
Doboz: Barabás – Patkás G. (Fehér), Szabó B. (Sztojka Zs.), Szabó R., Sztojka N. (Huszár), Váczi R. (Roszik), Sztojka Á., Barcsay (Szabó L.), Szigeti, Szabó S., Rácz Gy. Edző: Balog Zsolt.
Gólszerző: Bozsó M. (64.),


Köröstarcsai KSK–Békéscsabai MÁV SE 0–4 (0–2)
Köröstarcsa, 50 néző. Vezette: Fekete Zoltán.
Köröstarcsa: Nagy-Gáspár – Pap D., Puskás, Fülöp L., Kozák, Schmél Z., Kis G., Szentpéteri, Vincze, Mészáros J., Mészáros S.
Csere: Tóth Á., Fülöp R.
Játékos-edző: Vincze Gyula.
Békéscsabai MÁV: Bócsik (Vitányi) – Petri, Erdélyi, Viczián, Lévai, Morva, Kőszáli (Takács L.), Matuska, Sipiczki (Sárvári), Vozár (Takács K.), Mazán. Edző: Dohányos Zoltán.
Gólszerző: Viczián (11.), Sipiczki (32.), Petri (60.), Takács K. (84.).

Megyei II. osztály, Dél, 7. forduló

Eleki USE–Csorvási SK 1–0 (0–0)
Elek, 50 néző. Vezette: Bozó Norbert.
Elek: Kajári – Kádár (Puporka), Kovács Zs., Szilágyi, Sipos, Rostás (Budai), Kacsala, Nagy E. (Nagy G.), Tamás, Jepure, Kasznár (Dehelán). Játékos-edző: Nagy Gergely.
Csorvás: Varga Á. – Plesovszki, Salka, Gerda V., Csábi, Gyevi-Nagy (Bucsek), Varga G., Máriás, Mazán, Zsiga N., Barkász. Játékos-edző: Csábi Mihály.
Gólsz erző: Nagy E. (59.),


Mezőmegyer SE–Tótkomlósi TC 3–2 (1–0)
Mezőmegyer, 50 néző. Vezette: Tóth Imre.
Mezőmegyer: Kun – Nagy B., Benyó, Takács, Balogh M. (Brhlik), Láza, Dowidat (Lehoczki), Séllei, Balog K., Papp D., Villám. Edző: Lőrinczi Attila.
Tótkomlós: Asztalos – Poljak D., Keszeli, Jámbor G. (Borbás), Koleszár, Abonyi (Szabó S.), Jámbor J., Popovics, Balogh T. (Kocsis), Deli, Ondrejó G. Edző: Horváth Henrik.
Gólszerző: Takács (13., 56.), Balog K. (70. – 11-esből, ill. Deli (51. – 11-esből, 53.). Kiállítva: Láza (42. – szándékos rúgás).


Végegyházi SE–Battonyai TK 4–3 (3–1)
Végegyháza, 80 néző. Vezette: Nemczov Márk.
Végegyháza: Tóth K. – Matúz L. (Vincze), Szakál, Borbás, Balog A. (Andrej), Mag, Multyán Cs., Túri, Józsa (Lestyán), Adler Á. (Sipos), Kecskés. Játékos-edző: Bíró Tibor.
Battonya: Erdélyi – Lenti, Kiss Dániel, Sztán, Mákos, Adler V. (Suhajda), Kiss Z., Kovács Z., Simon P., Héjjas, Molnár R. Edző: Szabó József.
Gólszerző: Mag (26., 35., 72. – 11-esből), Multyán Cs. (28.), ill. Héjjas (33.), Kovács Z. (65. – 11-esből), Suhajda (74.). Kiállítva: Lenti (16. – utolsó emberként szabálytalankodott).

Megyei III. osztály, Észak, 5. forduló

Zsadány KSE–Vésztői TK 2–2 (1–1)
Zsadány, 100 néző. Vezette: Rubás Zoltán.
Zsadány: Csizmadia S. – Csongrádi, Bakó, Szabó D., Baksai, Csizmadia G., Komódi, Szilágyi E., Szőrös, Csige I., Györösi Z.
Csere: Vásárhelyi, Tarsoly, Fürj M., Száva P., Faragó, Szűcs, Kiss B.
Edző: Csizmadia Sándor.
Vésztő: Csordás – Lázár, Fazekas J., Balázs Z., Pap Sz., Kovács, Tóth I., Nikola, Ruszó, Mohácsi, Pap Zs.
Csere: Jansik, Bradák, Szőke, Tóth D., Torzsa, Juhász Á.
Edző: Kuti István.
Gólszerző: Szilágyi E. (22.), Csizmadia G. (82.), ill. Lázár T. (34.), Pap Sz. (91.). Piros lap: Szilágyi E. (a lefújás után szövegért).


Kötegyáni FC–Békési FC II. 0–13 (0–10)
Kötegyán, 20 néző. Vezette: Dohar László.
Kötegyán: Benczur – Martinecz, Botos, Coita, Ungor, Csiki D., Csiki I., Tóth A., Farkas L., Czinkóczky, Oláh M.
Csere: Csíkos.
Játékos-edző: Csiki István.
Békés: Kolompár – Kis J., Nagy, Csikós, Minya, Mracskó, Nagy N., Rádai, Mihalik, Bokros, Rácz Gy.
Csere: Varga K., Horváth P., Nagy Márk, Kardos M.
Játékos-edző: Minya István.
Gólszerző: Nagy N. (3., 9., 27., 52.), Csikós (5., 16., 21. – 11-esből, 48.), D. Nagy (18.), Mihalik (25., 45.), Rácz Gy. (42.), Kardos M. (73.).


Okány KSK–Sarkadi KLE 1–1 (0–1)
Okány, 60 néző. Vezette: Csávás Szabolcs István.
Okány: Huszár – Nagy, Bujdosó, Sujtó D., Balogh R, Tóth I., Szabó B., Sánta, Varga L., Pesti, Rózsa Cs.
Csere: Csurai, Illés, Kovács R., Veres.
Edző: Varju Richárd.
Sarkad: Papp B. – Harmati, Veder, Berke, Simonka, Ruzsa R., Hrabovszki, Szabó G., Erdei, Nagy B. Gyebnár.
Csere: Csonka, Rostás A., Kónya.
Edző: Balogh Csaba.
Gólszerző: Szabó B. (60.), ill. Erdei (29.).

Megyei III. osztály, Közép, 5. forduló

Mezőmegyer SE II.–Telekgerendási LSC 3–1 (2–0)
Mezőmegyer, 30 néző. Vezette: Kis Pál.
Mezőmegyer II.: Szalkai – Vozár O., Miklovitz, Fekete, Csepregi, Egeresi, Kovács M., Kolláth, Tóth M., Tóth D., Papp Á.
Csere: Laurinyecz, Frisnyicz, Fabulya, Vozár Cs., Megyeri.
Játékos-edző: Laurinyecz Mihály.
Telekgerendás: Ondos – Lakatos D., Kovács I., Ordó, Szabó K., Valyuch, Mekis, Ránkli, Sebestyén, Orjestyik, Korcsok.
Csere: Halustyik, Juhász, Szombati.
Edző: Hekfusz Dániel.
Gólszerző: Egeresi (18.), Kolláth (30.), Vozár O. (71.), ill. Szabó K. (69.).


Gádorosi LSE–Kardos KSK 4–0 (3–0)
Gádoros, 40 néző. Vezette: Gyebrovszki György.
Gádoros: Horváth S. – Szokolai, Rafael K., Kuli, Vecsernyés, Kun-Szabó, Györgyi, Péter, Bús, Szabó F., Jámborcsik.
Csere: Varga N., Horváth M., Rafael R., Szemenyei, Farkas M., Vecsernyés, Körösi.
Edző: Simondán Vilmos.
Kardos: Kurucz – Viszkok M., Jurák Gy., Szrnka, Cziglédszki, Korbely, Hassan, Bagi, Fehér, Csöndes, Oláh A.
Csere: Mórocz, Nagy J., Jurák Sz., Opauszki, Melis, Maginyecz.
Játékos-edző: Jurák György.
Gólszerző: Györgyi (35., 37.), Péter (41., 57.).

Megyei III. osztály, Dél, 5. forduló

Medgyesegyháza SE–Kunágotai TE 2–3 (1–1)
Medgyesegyháza, 50 néző. Vezette: Sechna Gábor.
Medgyesegyháza: Zsadány – Tassi L., Holecz, Uhrin, Füri, Poljak, Fodor R., Szikszai, Nagy B., Szigetvári, Szabó A.
Csere: Megyeri, Huszárik, Hamza, Nagy I., Földesi.
Edző: Viczián György.
Kunágota: Csomós – Csatlós, Veselicz, Sóstai, Farkas F., Kovács Gy., Puporka, Prókai, Mészár, Sárvári M., Szemők.
Csere: Hajdú Á., Varga B., Egri, Balog E., Farkas M., Sárvári Á.
Játékos-edző: Korpa János.
Gólszerző: Fodor R. (2., 70.), ill. Prókai (9.), Puporka (60., 84.).

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

 

YouTube csatorna

Archívum