Közösségi oldalak

Sport

Nem tudta gyarapítani pontjai számát a Békéscsaba 1912 Előre II

A Békéscsaba 1912 Előre II csapata, Debrecenben szenvedett vereséget az NB III-as labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában. A lilák már az elején kétgólos hátrányba sodorták magukat, ahonnan sikerült felállniuk, a végjátékban elkövetett figyelmetlenség korrigálására azonban már nem maradt idejük.

Mondhatni a buszon marad a csabai csapat, amely 12 perc leforgása alatt két akciógólt is kapott. Azután viszont összeállt a játéka, ennek eredményeként jöttek is a helyzetek és a gólok. A 22. percben Sipaki fejelte a hálóba Orvos jobb oldali szögletét, majd félóra után Oláh Ákos lépett ki a védők között, és a kapus mellett laposan helyezett a jobb sarokba.

A második félidőben a kapuk már kevésbé forogtak veszélyben, a labda többnyire a mezőnyben folyt. Már-már mindenki a meccs végét várta, amikor egy szögletnél nem figyeltek kellően a lilák védői, közöttük kibújva Szabó Kornél fejesből szerezte a hazaiak győztes találatát. Csabai szempontból több volt ebben a mérkőzéseben, de az elején és a végén is hiányzott a koncentráció, amit a debreceniek gólokkal büntettek.

NB III-as labdarúgó-mérkőzés

Debreceni VSC II–Békéscsaba 1912 Előre II 3–2 (2–0)
Debrecen, 150 néző
Vezette: Németh Gergely (Benkő Róbert, Sztányi Tibor).
Gólszerző: Horváth Z. (5.), Bökönyi (12.), Szabó K. (89.), ill. Sipaki (22.), Oláh Á. (30.).

DVSC II: Kovács P. – Sárosi, Szabó K., Sipos, Fábián (Fűzfői, 63.) – Kócs-Washburn (Lyskov, 82.), Cibla (Doktor, 82.) – Bökönyi (Takács, 63.), Horváth Z., Batai (Pelles, 76.) – Tordai. Vezetőedző: Máté Péter.
Békéscsaba Előre II: Tóth A. – Sztankó (Komáromi, 46.), Belanka, Sipaki, Orvos – Pap Sz. (Rajsli, 60.), Babinyecz, Bónus (Borbély, 81.), Marik (Csák, 71.) – Oláh Á., Ilyés. Vezetőedző: Nagy Sándor.

Nagy Sándor: – Nagyon rosszul kezdtünk, nem találtuk a játékunkat, ennek lett az eredménye, hogy jelentős hátrányba kerültünk az elején. Ezután szerkezetet váltottunk, összeállt a játékunk és hamarjában sikerült egyenlítenünk. Sajnos a második félidőben nem tudtuk kihasználni az ebből adódó lélektani előnyt, a helyzeteink megvoltak, de azok rendre kimaradtak, a végén pedig elég volt egy figyelmetlenség ahhoz, hogy tönkre tegye a mai munkánkat.

Konferencia-liga – Vargáék háromgólos vereséget szenvedtek Madridban

A magyar válogatott Varga Barnabással felálló AEK Athén 3-0-s vereséget szenvedett a Rayo Vallecano vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga negyeddöntős párharcának

Bajnokok Ligája – Kétgólos hátrányban a Liverpool és a Barcelona is

A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool FC a címvédő Paris Saint-Germain otthonában, az FC Barcelona pedig hazai pályán

Bajnokok Ligája: Madridban nyert a Bayern, Lisszabonban az Arsenal

A Bayern München 2-1-re nyert a Real Madrid otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi, első mérkőzésén, az Arsenal pedig

Bajnokok Ligája – Az utolsó szalmaszálba kapaszkodik a Liverpool

A Szoboszlai Dominiket és Kerkez Milost foglalkoztató Liverpool számára a Bajnokok Ligája maradt az utolsó esély, hogy trófeát szerezzen ebben

 

YouTube csatorna

Archívum