Közösségi oldalak

Sport

Nem járt szerencsével Pesterzsébeten a Körösladány

A fővárosiak eredményesen őrizték meg a találkozó elején szerzett vezetésüket, a sikerükkel pedig gyakorlatilag bebiztosították az ezüstérmüket. A sárrétiek esetében hasonló a valószínűsége annak, hogy a negyedik helyről már nem mozdulhatnak el, ami így is komoly siker.


Lendületesen kezdett a hazai együttes, ami negyedórányi játék után vezetést eredményezett számára a szemfüles Szűcs révén. A folytatásban visszaállt a „Liza”, átadta a teret a ladányiaknak és kontrára próbált alapozni. A sárrétiek dominálták a mérkőzést, több lehetőségük is volt az egyenlítésre, Fortuna azonban a hazaiakkal volt.

Ez vonatkozik a második félidőre is, amikor a sárrétiek irányítottak. Három jelentős helyzetük is adódott szebbé tenni az eredményt, de ezek kimaradtak. A végén pedig, amikor már mindenki kitámadott a pontszerzés érdekében, az ESMTK egy villámgyors ellenakcióból beállította a végeredményt.

NB III.-as labdarúgó-mérkőzés

ESMTK–Körösladány MSK 2–0 (1–0)
Budapest, 220 néző
Vezette: Darabon Barnabás (ifj. Imrő János, Dobod Dominik).
Gólszerző: Szűcs (16.), Nagy B. (92.).

ESMTK: Bencze – Lucz (Nagy B., 71.), Bartha, Slezák, Márton – Soós, Kovács B., Szűcs (Bán, 46.), Molnár R. – Wirth, Molnár T. Vezetőedző: Turi Zoltán.

Körösladány: Kertész – Sztankó (Rajsli, 56.), Ruzsa, Wéber, Krajcsó – Zelenyánszki, Bakk (Malkócs, 46.) – Csicsely (Szántó, 77.), Geiger, Talpalló N. (Czirok, 46.) – Farkas J. (Szilágyi, 71.). Vezetőedző: Ekker Attila.

Ekker Attila: – Gratulálok az ESMTK-nak az éremszerzéshez! A második félidő alapján pontokat érdemeltünk volna. Nem jellemző, hogy felmentsem a játékosaimat, de ma esélyt sem hagytak nekünk erre a sípmesterek. Kemény büntetést szabnak ki ránk, ha tiszteletlenül viselkedünk, vagy hibázunk, normális esetben ez elvárható lenne fordított helyzetben is. A szurkolóink nem azért utaztak több száz kilométert, hogy az asszisztensek tiszteletlenségével szembesüljenek. Remélem, hogy ezt nem csak mi láttuk így.

Magamutogatós szatírt fogott a rendőrség Tatabányán

Szeméremsértő módon viselkedett egy férfi Tatabányán: nők jelenlétében mutogatta nemi szervét. A 30 éves borsodi férfit a rendőrök elfogták, kihallgatásán

Magyar Péter: befagyasztja a tűzifa árát a kormány az állami erdőgazdaságoknál

Befagyasztja a kormány az állami erdőgazdálkodásoknál a tűzifa árát a lakossági vevők számára a 2026. január 1-jei árakon – jelentette

Ruff Bálint: a kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést

A kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést – nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telexnek. A

Könnyedén győzte le a Ferencváros az ETO FC-t

A Ferencváros 3–0-ra győzött a címvédő Győr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésén.

50-szeres szlovák válogatott középpályással erősített a Ferencváros

Az Európa-ligában főtáblás Ferencváros labdarúgócsapata Matús Bero személyében szlovák válogatott középpályással erősítette meg a keretét. A klub honlapjának beszámolója szerint

Yamal 91 éves Barca-rekordot döntött meg

Lamine Yamal az FC Barcelona történetének legfiatalabb futballistájaként érte el és lépte is át az 50 gólos határt azzal, hogy

 

YouTube csatorna

Archívum