Közösségi oldalak

Hírek

Mindhárom pontot elvitte a Putnok a Kórház utcából

Fotó: Milyó Pál

Az NB III-as labdarúgó-bajnokság vasárnapi 11. fordulójában váratlanul megtorpant a Békéscsaba 1912 Előre II csapata. A több mint egy félidőt emberhátrányban játszó lila-fehérek a kiesés által veszélyeztetett Putnokkal szemben maradtak alul hazai környezetben, mert nem tudták az utóbbi hetek hatékony támadójátékát nyújtani.

A csabaiak irányították a játékot, mégis a látogatók szereztek vezetést az elején, Laczkó ugyanis jó 25 méterről szép lövéssel „mérte meg” a kint álló Krnács kapust. A folytatásban az előnyük megőrzését részesítették előnyben a borsodiak, megszállták a térfelüket és nem engedtek teret a gyors hazai támadóknak, de így is fordíthattak volna a lilák, csak a kiválóan védő Pápai kapus akadályozta meg ebben őket. Az előrések saját maguk dolgát nehezítették tovább Czvalinga kiállításával, a védő a félidő hajrájában kapta meg a második sárga kártyáját.

Szünet után is domináltak a hazaiak, bár a kockáztatásuk miatt megnyíltak a területek a vendégek előtt is. Két-három nagyobb helyzet is kimaradt csabai oldalon, ez pedig az előzmények miatt nem fért bele ezen a napon. A Putnok szívós játékkal eredményesen őrizte meg a minimális előnyét.

NB III-as labdarúgó-mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre II–Putnok FC 0–1 (0–1)
Békéscsaba, 200 néző
Vezette: Borbás Bottyán Aurél (Topálszki Szabin, Harsányi Martin).
Gólszerző: Laczkó (11.).
Piros lap: Czvalinga (38.).

Békéscsaba II: Krnács – Szabó Zs. (Zelik, 57.), Czvalinga, Szabó Cs., Styecz (Bónus, 57.) – Hodonicki (Kasik, 82.), Váradi, Zvara, Varga T. (Kiss L., 90.) – Ilyés (Bukor, 82.), Tóth P. Vezetőedző: Brlázs István Gábor.

Putnok: Pápai – Laczkó (Nádházi, 61.), Fülöp, Sághy, Juhos (Nagy Zs., 46.) – Takács P. – Szics, Kis G. (Vajda, 76.), Buda (G. Bíró, 44.), Dobrovolszki – Katona. Vezetőedző: Szala Ákos.

Brlázs István Gábor: – Kellemetlen vereséget szenvedtünk, egy döntetlen színezetű mérkőzésen. A szokásosnál kevesebb helyzetet tudtunk kialakítani, de a játékunkkal a mezőnyben nem volt különösebb probléma. Az emberhátrány ellenére is sokat volt nálunk a labda, csak az előkészítések és a befejezések voltak a szokásosnál pontatlanabbak.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum