Közösségi oldalak

Sport

Mezei Nikolett bajnoki címei

Hosszabb és kényszerű várakozás után beindul a Magyar Kick-box Szövetség versenyrendszere is. A hét végén rendezték meg felnőtt light-contact és kick-light Magyar Bajnokságot Szombathelyen. A résztvevők létszámán látszott a hosszabb kihagyás, de akik lejöttek, élvezetes és gyakran kemény csatákat vívtak.

A Battonya Barátság SE élversenyzője, Mezei Nikolett először indult a felnőttek között. Korábban több korosztályos világ és Európa-bajnoki címeket szerzett taekwon-do és kick-box sportágban, így várható volt, hogy felnőttek között is meghatározó lesz.

Mezei Nikolett

Így is történt, hiszen mind light-contact, mind kick-light szabályrendszerben bajnok lett, s kiharcolta az indulás jogát a felnőtt világbajnokságon, amit a tervek szerint október közepén rendeznek meg Olaszországban, Jesolóban. Edzője, Rádai Roland így látta tanítványa szereplését:

„Niki egész évben edzésben volt, de így is látszott a teljesítményén, hogy a vírus okozta helyzet miatt elmaradtak a versenyek. Közrejátszott az is, hogy ez volt élete első felnőtt versenye. Light-contact kategóriában kiemelt volt, így csak a döntőt kellett vívni. Mint mindig, ahogy az első mérkőzések szoktak lenni a versenyen, elég görcsös 3×2 perc kellett a győzelem megszerzéséhez, ahol nem sikerült tökéletesen beosztani a kondíciót, de a rutin és taktika nem hagyta veszni az aranyérmet. Kick-light kategóriában az első mérkőzést sokkal frissebben kezdte, ahol ellenfelét rendre megelőzve, közbe támadva sikerült annyi pontot szerezni, hogy időn belül technikai KO-t hirdettek a bírók. A döntőben már egy rutinos versenyző várta, de a nap folyamán Niki a legjobb formáját hozta. Végig mindhárom bírónál vezetett, tökéletesen oldotta meg a küzdelmi szituációkat és jól osztotta be az erejét, így hatalmas öröm volt felnőttként a válogatottban tudni magát.”

Mezei Nikolett és edzője Rádai Roland

A Nyíregyháza nyerte a keleti rangadót

A Diósgyőri VTK 2-1-es vereséget szenvedett otthon a Nyíregyháza Spartacus csapatától a labdarúgó OTP Bank

La Liga – Bellinghamet kiállították, pontokat veszített a Real Madrid

A Real Madrid gyorsan vezetést szerzett, de emberhátrányban nem tudta megőrizni előnyét és 1-1-es döntetlent

Premier League – Győzött a Bournemouth, négyet kapott a Newcastle

A sereghajtó Southampton vendégeként 3-1-re nyert a Bournemouth az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában. A címvédő

Kiszakadt a gólzsák Kecskeméten!

A sereghajtó Kecskemét meglepetésre simán, 5-0-ra legyőzte a vendég MTK-t a labdarúgó OTP Bank Liga

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!