Közösségi oldalak

Sport

Már NB II-es csapata sincs Békés megyének – Kiesett a Békéscsaba 1912 Előre

A 111 éves fennállásának fekete napját élte vasárnap a Békéscsaba 1912 Előre. A lila-fehérek NB III-as csapatát a másodosztályú váltja ősztől, miután az a Merkantil Bank Liga záró fordulójában pont nélkül maradt Ajkán. Évek óta erőteljes lejtmenetben van a klub és a gárda, tavaly is csak az utolsó pillanatban tudta meghosszabbítani tagságát, most azonban már semmi sem menthette meg a jól prognosztizálható sorsától.

9. perc: Présinger ívelt be egy szabadrúgást, Zsolnai fejelte el a labdát, Kenderes pedig az alapvonalról visszakanalazta, Alberten megpattant, így a kapufa és Póser között átgurult a gólvonalon, 1–0.
26. perc: Csizmadia passzolta fel a labdát Zsolnainak, akire nem figyeltek a védők, így kapura fordult, és 15 méterről a bal alsóba gurított, 2–0
48. perc: Fazekas ívelte előre a labdát, Czékus megcsúsztatta a felezőnél, Ilyés lefutotta Kenderest, majd önzetlenül Máris elé tálalt, aki 12 méterről a jobb alsóba passzolt, 2–1.
95. perc: Miklónál szakadt el a cérna, megkapta második sárga lapját és vele együtt a pirosat is.

NB II-es labdarúgó-mérkőzés

FC Ajka–Békéscsaba 1912 Előre 2–1 (2–0)
Ajka, 1800 néző
Vezette: Derdák Marcell (Szécsényi István, Máyer Gábor).
Sárga lap: Tajhty (94.), ill. Mikló (16., 95.), Fazekas (20.), Futó (35.), Albert (93.).
Piros lap: Mikló (95.).

Ajka: Horváth D. – Tóth G., Kenderes, Jagodics B., Présinger (Görgényi, 62.) – Vogyicska (Rabatin, 46.), Csizmadia Z. (Tajthy, 62.), Zsolnai (Berzsenyi, 46.), Sejben, Doncsecz – Gaál (Dragoner, 74.). Vezetőedző: Jeney Gyula.

Békéscsaba: Póser – Puskás (Szalai, 74.), Albert I., Bora, Mikló – Czékus, Fazekas L., Futó (Váradi, 68.), Horváth P. (Hamed, 60.) – Máris (Kóródi, 68.), Ilyés (Zádori, 60.). Megbízott vezetőedző: Pásztor József.
Gólszerző: Kenderes (9.), Zsolnai (26.), ill. Máris (48.).