

Fotó: Erdős Csaba
Az NB III-as labdarúgó-bajnokság 7. fordulója vasárnapi matinéján magabiztos hazai győzelmet aratott a Békéscsaba 1912 Előre második számú együttese. A lila-fehérek végig jelentős fölényben játszottak a Salgótarján ellen, így a kétgólos különbség a nógrádi alakulatra nézve volt hízelgő.
A lényegesen többet kezdeményező csabaiak negyedóra múltán Oláh közeli fejesével szereztek vezetést a védekezésre kényszerülő tarjániak ellen. Ekkor úgy tűnt, hogy csak idő kérdése mikor növeli előnyét a jelentős fölényben játszó hazai gárda, azonban a legnagyobb lehetőségeket is elhibázták, így szünetig maradt a vendégekre nézve hízelgő eredmény.
Gyors csabai találattal indult a második játékrész, azt követően is teljesen egyoldalú volt a játék, a nógrádiak csak elvétve tudtak a hazai tizenhatosig építkezni. A hazai támadók tudománya viszont elfogyott Bánfalvi kapuja előtt, így a különbség nem nőtt tovább csak a hajrában, de arra a látogatóknak volt válaszuk.
Összességében az évad legkönnyebb mérkőzését játszotta az Előre II csapata, a sikeréhez pillanatnyi kétség sem férhetett.
B.M.
NB III-as labdarúgó-mérkőzés
Békéscsaba 1912 Előre II–Salgótarján BTC 3–1 (1–0)
Békéscsaba, 150 néző
Vezette: Borbás Bottyán Aurél (Bereczki Bence, Juhász Szabolcs Olivér).
Gólszerző: Oláh Á. (16.), Ilyés (48.), Bónus (84.), ill. Tarlósi M. (87.).
Jó: Szabó Cs., Bónus, Váradi, Szabó Zs., Oláh Á., ill. Bánfalvi, Sárközi.
Békéscsaba II: Czinanó – Szabó Zs. (Bukor, 77.), Szabó Cs., Sipaki, Kasik (Varga T., 62.) – Hodonicki, Váradi (Czvalinga, 77.), Zvara (Styecz, 55.), Bónus – Ilyés (Tóth P., 77.), Oláh Á. Vezetőedző: Brlázs István Gábor.
Salgótarján: Bánfalvi – Sike (Novák, 55.), Orosházi, Rédei (Fülöp, 84.), Nemes, Csillik – Bakos (Érsek, 77.), Sárközi, Bartók (Bata, 55.), Boros (Tarlósi P., 46.) – Tarlósi M. Vezetőedző: Lakatos Béla.
