Közösségi oldalak

Sport

Király István lett az európai kick-box szövetség elnöke

Az európai kick-box szövetség, a WAKO Europe közgyűlésén – amelyre a budapesti 26. Magyar Kick-box Világkupa égisze alatt került sor – egyhangúlag a szervezet elnökévé választották Király Istvánt.

A magyar sportvezető, aki eddig megbízott elnökként vezette a kontinentális szövetséget, sportdiplomáciai sikerként értékelte megválasztását, és reményét fejezte ki, hogy ezáltal tovább nőhet a magyar kick-box érdekérvényesítő képessége is.

Király István, az európai kick-box szövetség elnöke

Király István 2019-ben lett a WAKO Europe megbízott elnöke, azt követően, hogy a világszervezet első embere, a szerb BoriszlavPelevics halála után az addigi európai vezető, az ír Roy Baker lépett elő a WAKO élére, és az ő helyét vette át első alelnökként Király István.

A magyar sportvezetőt – aki a Magyar Kick-box Szakszövetségnek és a világszövetségnek is alelnöke – a WAKO Europe szombati budapesti közgyűlésén egyhangúlag választották meg a következő négy évre elnöknek.

„Számomra nagy megtiszteltetés, a hazai kick-boxnak pedig sportdiplomáciai siker, hogy egy magyar vezetheti a kontinentális szövetséget, amely a hárommillió fős világszervezet létszámának a hetven-nyolcvan százalékát képviseli. Azzal, hogy immár hivatalosan is megválasztott elnök lettem, minden bizonnyal könnyebben tudom majd megvalósítani az európai kick-box fejlesztésére vonatkozó elképzeléseimet. A magyar kick-box érdekérvényesítő képessége pedig eddig sem volt rossz, és mostantól még jobb lehet”

– nyilatkozta Király István.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

 

YouTube csatorna

Archívum