Közösségi oldalak

Sport

Kikapott a Gyula, ismét ontotta a gólokat a Békéscsaba – Megyei foci eredmények

Megye I. osztály, 9. forduló

Békéscsabai MÁV SE–Szarvasi FC 2–6 (1–3)
Békéscsaba, zárt kapuk mögött
Vezette: Jakab József.
Gólszerző: Turcsek (41., 70.), ill. Kiri B. (5.), Sindel (9., 58.), Zima (11.), Styecz (64.), Furár (87.).

Békéscsabai MÁV: Juhász – Petri, Lévai, Viczián, Mazán (Takács K.), Kiss-Schusztek (Mihályi), Gurbán (Bánlaki), Hoffmann (Szilágyi), Zsömbörgi, Tóth G., Turcsek. Edző: Dohányos Zoltán.

Szarvas: Kasik – Bány I., Zima (Lénárt), Polonszki, Furár (Kerekes), Kiri M. (Molnár E.), Kiri B. (Mojzsis), Styecz, Sindel, Deli, Bozsó (Varga I.). Edző: Somogyi János.

Dohányos Zoltán: – Az első tíz percben már valamelyik presszó teraszán voltunk, de ezt követően is azt csináltak velünk a vendégek, amit akartak. Dolgozunk tovább!

Ifj. Somogyi János: – Megint nagyszerűen kezdtük a mérkőzést, nagyon jó ütemben indítottuk a letámadásokat, így hamar eldöntöttük a három pont sorsát. P. M.

Szeghalmi FC–Mezőkovácsházi TE 3–0 (1–0)
Szeghalom, zárt kapuk mögött
Vezette: Modes Ottó Péter.
Gólszerző: Darányi (33., 61.), Tatár (77.).

Szeghalom: Kapusi – Tatár, Cserna R., Gedó, Takács J., Paulik, Seres, Mészáros, Darányi, Wéber, Urbán. Cserék: Takács M., Vincze L., Zsombok, Réti, Vad, Bakk, Balogh R. Edző: Hajdu Csaba.

Mezőkovácsháza: Németh D. – Kopócs (Andrej), Borbás, Csende, Zsuzsa, Simondán (Baki), Patyi (Zábrák), Túri, Matúz T., Juhász, Varga G. Játékos-edző: Bíró Tibor.

Hajdú Csaba: – Nehéz, küzdelmes mérkőzésen sikerült megszereznünk a három pontot.

Bíró Tibor: – Le a kalappal a csapatom előtt, mindent megtett annak érdekében, hogy akár meglepetést is okozzunk. Sajnos, a hazai csapat jobban kihasználta a helyzeteit. Zsombok János

Mezőhegyesi SE–Orosházi MTK-ULE 1–2 (1–1)
Mezőhegyes, zárt kapuk mögött. Vezette: Bakos József.
Gólszerző: Lukács (40. – 11-esből), ill. Harangozó (10.), Vincze (48.).

Mezőhegyes: Varga P. – Papp M., Balogh D., Zsilák, Szabó Zs., Szlovák, Karancsi, Faragó, Isaszegi B., Lukács, Varga T. Cserék: Janesz, Dombi, Boros, Isaszegi M. Edző: Ács Levente.

Orosháza: Marunák – Dajcs, Rácz, Kasuba, Vincze, Szabó Á., Szabó N., Harangozó, Tóth L., Fehér, Miszlai. Cserék: Dobozi, Sajti, Kérdő, Csőke. Edző: Buza Barnabás, Kvasznovszky József.

Dévaványai SE–Békéscsaba 1912 Előre II. 0–11 (0–7)
Dévaványa, zárt kapuk mögött
Vezette: Mihálik Pál.
Gólszerző: Farkas J. (4., 17., 52., 60., 78.), Bónus (15.), Varga T. (21.), Bukor (19., 25.), Tóth B. (30.), Pilán (87.).

Dévaványa: Szász – Pap Á., Nyíri A. (Elek B.), Bereczki, Kovács F., Feke, Horváth B. (Végh), Pelyva, Marton, Katona, Szabó E. Edző: Bereczki Árpád.

Békéscsaba Előre II.: Czinanó – Sipaki, Pilán, Bukor, Farkas J., Tóth B. (Nyéki), Zelik (Répási), Lászik, Csicsely J., Bónus, Varga T. Cserék: Czvalinga M., Czvalinga Á., Körömi. Edző: Brlázs István Gábor.

Bereczki Árpád: – A mai mérkőzést meghatározta, hogy húsz perc alatt öt gólt kaptunk. A két csapat lehetőségei fényévnyire vannak egymástól. Remélem, hogy a sérültjeink lassan felépülnek. Gratulálok a vendégeknek!

Brlázs Gábor: – Gyorsan megszereztük a vezetést és megnyugtató előnyt szereztünk. A második félidőben egy kicsit kényelmesebben játszottunk, pedig kértem, hogy ne vegyünk vissza. P. S.

Dévaványán nem volt nehéz dolga a Békéscsabának Fotó: Erdős Csaba

Clean-Way Gyulai TFC–Jamina SE 0–3 (0–0)
Gyula, zárt kapuk mögött
Vezette: Barta Tibor.
Gólszerző: Majoros (46., 50.), Miklya (65.).

Gyula: Kajári – Nagy S., Jimoh, Szabó Cs., Kukla Zs., Radics, Nagy G., Barthalos, Patkás, Bagyinszki, Pilán. Cserék: Oláh Z., Szász, Bozsó, Oszlács, Kocsis Bálint, Boros, Kovács Zs. Edző: Szentléleki Béla.

Jamina: Démusz – Miklya, Pozsár, Majoros, Kardos T., Papp D., Okos, Kovács I., Murvai, Kardos L., Bencsik Cs. Cserék: Zelenyánszki A., Horváth M., Ulrich, Andó, Ekker, Németh, Zelenyánszki K. Játékos-edző: Pozsár Gábor.

Szentléleki Béla: – Teljesen megérdemelten nyert a Jamina. Mi gödörben vagyunk, minden csapat életében van egy ilyen. Az a cél, hogy minél hamarabb kijöjjünk belőle.

Pozsár Gábor: – Ennyit jelent, hogy kinyitottak a teraszok. Vincze Gyula

Megye II. osztály, A-csoport, 9. forduló

Kétegyházi SE–Okány KSK 1–6 (1–3)
Kétegyháza, zárt kapuk mögött
Vezette: Baráth János.
Gólszerző: Szegedi (23.), ill. Rácz Gy. (2.), Sztojka Á. (31. – 11-esből, 36., 70.), Baksai (75.), Kopács (90.).

Kétegyháza: Farkas Zs. – Bukor, Krisán Gy., Dehelán, Ottlakán, Zemencsik, Szegedi, Lengyel, Gál, Grósz, Tóth V. Edző: Árdeleán Demeter.

Okány: Kurta – Boros, Bogár, Bende, Kopács, Komlósi, Kovács Gy., Baksai, Sztojka Zs., Rácz Gy., Sztojka Á. Cserék: Rózsa, Kincses, Illés, Susánszki, Vantara, Tóth I. Edző: Démusz Zsolt.

Sarkadi KLE–Békésszentandrási HMSE 2–2 (2–1)
Sarkad, zárt kapuk mögött
Vezette: Hajdú Dávid.
Gólszerző: Kókai (8.), Fazekas (28.), ill. Virág (5.), Tasi K. (79.).

Sarkad: Pap Á. – Szalazsán, Szabó R., Lázár, Kókai, Fazekas, Pap Zs., Erdei, Pap O., Jepure, Tokaji. Cserék: Kajári, Bányai, Szabó A., Kovács I., Csiki, Jánki M. Edző: Bali István.

Békésszentandrás: Buzás – Szabó M., Olasz István, Yetik, Tari, Bencsik A., Virág, Tasi K., Szűcs, Balázs, Balogh M. Csere: Wéber, Szabó F., Olasz Imre, Boér, Kozák. Játékos-edző: Boér Zsolt.

Kunágotai TE–Csanádapácai EFC 4–3 (1–1)
Kunágota, zárt kapuk mögött
Vezette: Láza András.
Gólszerző: Juhász (13.), Multyán Cs. (51., 77., 87. – utóbbi kettőt 11-esből), ill. Kasza (41., 59.), Bozsó M. (67.).

Kunágota: Saitz – Sóstai, Kiss Cs., Juhász, Prókai, Kovács A., Sárvári Á., Sárvári M., Balog A., Sirkó, Multyán Cs. Cserék: Mészár, Csatlós, Varga B., Mikoly, Farkas M., Szabó R. Játékos-edző: Multyán Péter.

Csanádapáca: Horváth S. – Mag, Juhász, Göcző, Bozsó M., Matyelka, Németh, Dajka, Kasza, Gyallai, Balassa. Cserék: Kardos, Tassi Zs., Bozsó G., Haba, Csonka. Edző: Szikora Pál.

Mezőberényi LE–Tótkomlósi TC 1–1 (0–1)
Mezőberény, zárt kapuk mögött
Vezette: Kiss Tibor.
Gólszerző: Fazekas (73.), ill. Moszheim (31.).

Mezőberény: Rau – Fazekas, Tóth Cs. (Benyovszki J.), Tóth J., Durkó, Kajlik (Kéki), Bereczki (Jónás), Burai Zs. (Buczkó B.), Stibán, Kanó, Adamik. Cserék: Hoffmann, Balogh Á., Jakusovszki. Edző: Benyovszki Róbert.

Tótkomlós: Asztalos – Jámbor J., Horváth H., Borbás, Abonyi, Jámbor G., Fazekas J. (Nagy A.), Poljak D., Moszheim, Garai, Kovács I. Cserék: Baliga B., László, Zádori. Edző: Dávid Zsolt.

Szabadkígyósi SZSC–Gyomaendrődi FC elmaradt

Megye II. osztály, B-csoport, 21. forduló

Kardos KSK–OMTK-Rákóczi 1–3 (1–1)
Kardos, zárt kapuk mögött
Vezette: Korbely Péter Szabolcs
Gólszerző: Lólé A. (34.), ill. Bódi (38.), Tompa (81.), Bertók (91. – öngól).

Kardos: Kurucz – Oprea, Lólé A., Lólé R., Rafaj, Laluska, Majoros, Tusjak, Korbely, Szász, Bertók. Cserék: Pengő, Szedlják M. Edző: Galát Pál.

Orosháza: Beke – Krivik, Kovács F., Iványi, Bódi, Dobi, Tompa, Kecskeméti, Harmati, Éliás, Lászik. Csere: Surányi, Zalai. Edző: Kormányos Antal.

Újkígyós FC–Medgyesbodzás SE 0–3 (0–1)
Újkígyós, zárt kapuk mögött
Vezette: Tóth Imre.
Gólszerző: Dunai (36., 62., 82.).

Újkígyós: Ancsin Á. – Bartyik, Prókai, Sas, Szabó M., Werner, Solymoskövi, Benkó, Horváth R., Farkas F., Moldovány. Csere: Rácz. Edző: Tóth Pál.

Medgyesbodzás: Véha – Tóth G., Fodor, Koszecz, Hrobár, Serbán, Sódar G., Varga V., Dunai, Deák A., Novák. Cserék: Zsibrita, Mazán D. Edző: Mazán Zoltán.

Békési FC–Köröstarcsai KSK 4–1 (1–0)
Békés, zárt kapuk mögött
Vezette: Kis Pál.
Gólszerző: Szűcs V. (2.), Reszelő J. (48.), Reszelő D. (78. – 11-esből), Minya (87. – 11-esből), ill. Hajdú (75.).
Piros lap: Vincze (64.).

Békés: Király – Kis J., Minya, Reszelő M., Fekete, Laukó, Kovács L., Reszelő J., Székely, Szűcs V., Csikós. Csere: Reszelő D., Benedek, Római, Szabó S. Edző: Minya István, Reszelő József.

Köröstarcsa: Tóth G. – Nyeste V., Hajdú, Szentpéteri, Petneházi, Farkas Gy., Nyeste M., Vincze, Gyebnár, Kovács Gy., Mészáros. Cserék: Bozsányi, Petneházi. Edző: Gál András.

Eleki USE–Méhkeréki SE Elmaradt

Gádorosi LSE–Kaszaper FC Elmaradt

Battonyai TK–Csorvási SK Elmaradt

Rafael Nadal visszavonul

Visszavonul Rafael Nadal, a spanyolok 22-szeres Grand Slam-győztes teniszezője. A 38 éves klasszis csütörtökön a

Szoboszlai bajnokságot és Bajnokok Ligáját nyerne a Liverpoollal

A bajnoki címet és a Bajnokok Ligáját is szeretné megnyerni a Liverpoollal Szoboszlai Dominik, az

Újabb változás a válogatottnál, Nego helyett Gera csatlakozik a kerethez

A Magyar Labdarúgó-szövetség hétfőn délután hivatalos Twitter oldalán közölte, Loic Nego sem csatlakozik a hollandok

Kerkez és Horváth helyett Schön és Dárdai a keretben

Kerkez Milos, Horváth Krisztofer és Nego Loic sem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott keretéhez, helyettük Schön

 

YouTube csatorna