Közösségi oldalak

Sport

Kick-box szeminárium Békéscsabán

Balázs Imre, Gregor László, Balázs Jácint és Debreczeni Dezső

A harcművészet világában a szakmai szemináriumok fontos szerepet kaptak, hiszen segítenek nem csak új technikák, módszerek elsajátításában, hanem nagyobb lehetőséget jelentenek a fejlődéshez.

A békéscsabai József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület kick-box szakosztályának Debreczeni team csoportja látta a Békéscsabai Erzsébethelyi Általános Iskola termében vendégül Balázs Jácint kick-box mestert és nemzetközi versenybírót egy délelőtti és egy délutáni szemináriumi edzés megtartására. Mint Debreczeni Dezső VI.DAN – aki egyben a JALTE elnöke és a Magyar kick-box Szövetség elnökség tagja is – elmondta a megnyitókor, érdeklődéssel várja az edzéseket, hiszen Balázs Jácint több, mint tíz évig vett részt a budapesti, csepeli király team utánpótlás nevelésében. Azt is jelezte, hogy a jövőben további szakemberek meghívása is várható.

Egy másik szövetségi elnökségi tag is eljött, Balázs Imre V.DAN, a kispesti Árpád DSE vezetője, aki a Magyar Kick-box Szövetségnél a minősítési és igazolási ügyeket intézi évtizedek óta magas színvonalon. Mindezt Shihan Gregor László VIII.DAN, a Békés Megyei Harcművész Szövetség elnöke, a MHNT tagja méltatta, aki jelezte, itt Békésben aránylag sűrűn rendeznek szemináriumokat, s a közeljövőben is lesz néhány, ami nagyon hasznos.

Az edzésen nem csak újdonságokat gyakoroltak a különböző korosztályhoz tartozó résztvevők, hanem szakszerű magyarázatot is kaptak. Balázs Jácint mester módszerén látszott, hogy szereti a tudatos edzésmunkát, hiszen, ha a versenyző tudatosabb, tudja, mit miért csinál, akkor jobban tudja ezt a gyakorlatban is végrehajtani. A szeminárium hasznossága vitathatatlan volt, s várható a folytatás!

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

 

YouTube csatorna

Archívum