Közösségi oldalak

Hírek

Kick-box sikerek Isztambulból!

A nemzetközi kick-box világban több nagy hagyományokkal rendelkező és nagy létszámú mezőnyt mozgósító verseny maradt el. Így nem csoda, hogy a Tuskish Open Kick-box Világkupára, amelyet Törökország legnagyobb városában, Isztambulban rendeztek, hatalmas mezőny utazott el.44 ország  106 klubjának  2648 versenyzője  3203 nevezést leadva 10 ringben és 14 tatami küzdőtéren vívta csatáját három napon  keresztül.

Magyarok is indultak, s köztük a Békés Megyei Harcművész Szövetség klubjai. A békéscsabai József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület Debreczeni Dezső vezette kick-box csapat tagjai a rájuk legjellemzőbb point-fighting szabályrendszerben indultak el, míg az orosházi Contact Kick-box,Thai-box Klub Puravecz Péter vezette versenyzői úgy, mint évek óta, a formagyakorlatban igyekeztek érmeket szerezni. Mind a két gárda repülővel utazott ki.

Szombaton kezdődött el a „nagyüzem”. A küzdelmi kategóriákban point-fighting szabályrendszerben a saját kategóriájuknál magasabb súlycsoportban is kipróbálhatták magukat a fiatal versenyzők, így Debreczeni Fridának is  sikerült dupláznia, Matuska Máté pedig a pointfighting mellett a light-contactban is győzni tudott.

A point-fighting csapat tagjai egymás után nyerték mérkőzéseiket, többen két súlycsoportban is dobogóra állhattak. Debreczeni Frida és Matuska Máté két aranyérmet is begyűjtött, de, Petró Lili, Viczián Dániel , Szikora Bence és Szekeres Flóra is  két éremmel lettek gazdagabbak. Viczián Dániel aki kiemelkedő teljesítményt nyújtott,  a versenyen segédedzőként is helyt állt.

Szombaton a kreatív formagyakorlatok (zene nélküli, tradicionális) kerültek sorra a reggeli órákban. Viszonylagosan tömött kategóriák voltak, 6-8 versenyző/kategóriával. Brebovszky Zoltán és Halustyik Cintia mind pusztakezes és fegyveres kategóriákban maguk mögé utasították a tekintélyes török mezőnyt, míg Zahorecz Noelnél most Zoltán bizonyult sikeresebbnek, így ő a még mindig ezüstösen csillogó 2. helyezést szerezte meg. A vasárnapi versenyzéstben az orosháziak kisebb hibákat is ejtettek. Az eredmények azért nem maradtak el, Brebovszky Zoltán pusztakezes és fegyveres kategóriában is aranyérmet szerzett – négy aranyéremmel Ő lett a legeredményesebb magyar versenyző –  Halustyik Cintia 3arany és 1 ezüst, Zahorecz Noel 2 ezüstéremmel lett gazdagabb. A viadal a magyar versenyzők számára egyúttal kiváló felkészülés volt a május végi  utánpótlás Magyar Bajnokságra és az  év egyik legrangosabb megmérettetésére, a június 3. és 5. között Budapesten sorra kerülő 27. Magyar Kick-box Világkupára.

A versenyen vezető pástvezető bíróként vett részt Gasparik  Róbert nemzetközi WAKO bíró , a füzesgyarmati Hegyesi Kick-box SE vezetője. Szükség is volt a tapasztalatára, mert a hatalmas verseny nem egyszer túl nagy kihívást jelentett a rendezők és a helyi versenybírók részére.

A Békés megyei versenyzők a hatalmas mezőnyben   13 arany  7 ezüst és   6 bronzérmet szereztek. Az éremtáblázaton a 106 klub közül a Contact SE a tizedik, a JALTE Debreczeni-team pedig tizenkettedik helyen végzett. Szépen képviselték hazánkat, Békés megyét, s városukat.

Eredmények:

POINT-FIGHTING szabályrendszer (A versenyzők a békéscsabai József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület Debreczeni-team csapatának versenyzői)

Junior korosztály
63 kg. 1.Viczián Dániel
69 kg. 2.Viczián Dániel
50 kg. 3.Petró Lili
55 kg. 2.Petró Lili

Kadet 2 (ifjúsági) korosztály

42 kg. 3.Matuska Máté
47 kg. 1.Matuska Máté

Kadet 1 (serdülő) korosztály:
32 kg. 2.Szikora Bence
37 kg. 3.Szikora Bence

32 kg.
1.Debreczeni Frida
3.Szekeres Flóra
3.Petró Laura Lilla

37 kg.
1.Debreczeni Frida
2.Szekeres Flóra

+47 kg. 1.Jancsó Lili

LIGHT-CONTACT szabályrendszer

Kadet 2 (ifjúsági) korosztály
42 kg. 1.Matuska Máté
47 kg. 3.Gyeraj Ákos

FORMAGYAKORLAT szabályrendszer (A versenyzők az orosházi Contact Kick-box, Thai-boksz Klub versenyzői

Kreatív pusztakezes felnőtt férfi formagyakorlat

1.Brebovszky Zoltán
2.Zahorecz Noel

Kreatív pusztakezes felnőtt női formagyakorlat

1.Halustyik Cintia

Kreatív fegyveres felnőtt férfi formagyakorlat

1.Brebovszky Zoltán

Kreatív fegyveres felnőtt női formagyakorlat

1.Halustyik Cintia

Zenés pusztakezes felnőtt férfi formagyakorlat

1.Brebovszky Zoltán
2.Zahorecz Noel

Zenés pusztakezes felnőtt női formagyakorlat

1.Halustyik Cintia

Zenés fegyveres felnőtt férfi formagyakorlat

1.Brebovszky Zoltán

Zenés fegyveres felnőtt női formagyakorlat

2.Halustyik Cintia