Közösségi oldalak

Sport

Kick-Box évzáró Füzesgyarmaton!

A füzesgyarmati Hegyesi Kick-boksz Sportegyesület életében mindig fontos szerepet tölt be az évet záró vidám ünnepi vacsora, ahol egyben az év történéseit is értékelik. Így történt december végén is, amikor a füzesgyarmati Man O’ Bar étteremben gyűltek össze nemcsak az egyesület tagjai, hanem hozzátartozói is.

A nagyon jó közösségi szellemet jellemzi, hogy eljöttek a régi harcosok közül is többen és nagyon tudtak örülni egymás társaságának, hiszen gyakran hosszú éveket töltöttek el együtt az edzőteremben. Az külön örömet jelentett, hogy – mint majd minden évben – ismét meglátogatta a rendezvényt a klub megalapítója, Hegyesi Zsolt, akiről az egyesület el van nevezve.

A klub elnöke Gasparik Róbert négy danos mester röviden tért ki az év kimagasló eredményeire. Az utánpótlás korosztályban két versenyző is tagja volt az olaszországi Kick-boksz utánpótlás Európa-bajnokságon sikeresen szereplő magyar kick-box utánpótlás válogatottnak. Bak Ágnes Panna formagyakorlatban bronzérmes lett, mellette egy negyedik helyet is szerzett, és Németi Maya is mindent megtett az eredményes szereplés érdekében, két kategóriában is kilencedik lett. Gasparics Róbert mester ajándékot adott át a jelenlévő Németi mayának, Ramasz Rékának és Tóth Vandának eredményesen szerepeltek a 2025-ös évben.

Köszöntötte a megjelenteket Shihan Gregor László VIII.DAN, a Békés Megyei Harcművész Szövetség elnöke is, aki egy sikeres délutáni övvizsgán vizsgáztatta a klub tagjait. Kiemelte a közösség erejét és azt,hogy évről évre tudnak egymás sikerének örülni és összetartó csapatot alkotnak. A rendezvény hivatalos részét ízletes vacsora követte és beszélgetésekkel búcsúztatták el a 2025-ös esztendőt. Remélhetőleg a 2026-os év végén is sikerekről tud beszámolni a Hegyesi Kick-Box SE kollektívája.

Gregor László

Kellemes, kora őszi időjárás várható a jövő héten

Kellemes, kora őszi időjárás várható a jövő héten sok napsütéssel: a hőmérséklet jellemzően 21-25 Celsius-fok között alakul a legmelegebb órákban,

Mellkason szúrta egy apa a saját fiát Győrben, a férfi meghalt

A rendőrség közleménye szerint egy családi vita vezethetett ahhoz a bűncselekményhez, amelyben egy férfi mellkason szúrta a fiát egy konyhakéssel

Automata mérőbója figyeli a Velencei-tó állapotát

Automata mérőbóját telepített a Velencei-tóba a Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDTVIZIG): a vízminőségmérő bója folyamatosan figyeli

Kilencgólos meccs Bicskén, rangadót nyert a Komárom – NB III-as eredmények

A 9. fordulóban sem maradtunk emlékezetes mérkőzések nélkül az NB III négy csoportjában. Volt kilencgólos thriller, fölényes győzelem és több

Belfastban javíthat a Rossi-csapat a Nemzetek Ligájában

Az ukránoktól elszenvedett péntek esti vereség után hétfőn Belfastban az északírek vendégeként javíthat a magyar labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligája másodosztályát

Azeri Nagydíj – Russell bakui rajt-cél győzelemmel faragott összetettbeli hátrányán

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte szombaton a Forma-1-es Azeri Nagydíjat Bakuban, rajt-cél sikerével pedig 15 pontot faragott az

YouTube csatorna

Archívum