Közösségi oldalak

Hírek

Kick-box elnökségi ülés Budapesten

A képen laptoppal Puravecz Péter, szemben világos ingben Király István , a WAKO európai szövetségének elnöke, a WAKO világszövetség alelnöke és Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szövetség elnöke

A Magyar Kick-box Szövetség elnöksége hosszú idő után először tudott személyes részvétel mellett elnökségi ülést tartani Budapesten.

Galambos Péter elnök vezetésével számos fontos napirendi pont került megtárgyalásra. Az egyik fontos pont az idei felnőtt Világbajnokság és a Junior és Kadet Európa-bajnokság értékelése volt. Itt Puravecz Péter mester, a formagyakorlat válogatott szövetségi kapitánya számolt be szakszerű elemzéssel arról az örvendetes fejlődésről, amit ezeken a világversenyeken tapasztalt. A korábban Magyarországon nem elterjedt verseny szabályrendszer mezőnye megnőtt, s ebben oroszlánrésze van az orosházi Contact KTHE vezetőjének. Galambos Péter elnök is elismerő szavakkal méltatta ezt a teljesítményt, s személy szerint Puravecz Péter több éve folyó munkáját.

Egy másik Békés megyei résztvevő is dicsérő szavakat kapott. Gasparik Róbert mester, a WAKO nemzetközi versenybírója, – egyben a füzesgyarmati Hegyesi KBSE elnöke – egyre több fontos szerepet kap a nagy kick-box világversenyeken, s nemzetközi szinten is elismerik teljesítményét.
A Békés Megyei Harcművész Szövetség mestereinek pozitív megítélése további erőt ad a sikeres folytatáshoz!

Teljes pályazár az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán, Velencénél

Egy autó szalagkorlátnak ütközött és felborult. A jelenlegi adatok szerint szeptember 20-án, 3 óra utáni percekben egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött

Erős széllel hidegfront érkezik, jelentősen visszaesik a hőmérséklet

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok

Letartóztatták az időseket megkárosító csalókat Budapesten

Több százmillió forint értékű vagyonhoz jutottak annak a családnak a tagjai, akiket a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói szeptember 15-én

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

YouTube csatorna

Archívum