Közösségi oldalak

Sport

Kettős győzelemmel zárta a Békéscsabai Vizilabda Klub a rájátszás első felvonását

Ajtai Miklós (kezén a labda) egyenletes teljesítményt nyújtott, mindkét mérkőzésen négyszer volt eredményes, és egyet-egyet büntetőből ért el – Fotó: Such Tamás

A fővárosban folytatódott az OB II-es felnőtt vízilabda-bajnokság rájátszása. A harmadik fordulóban a békéscsabai csapat a miskolciakkal és a házigazdákkal találkozott az Erzsébethelyi Sportuszodában. Erősen tartalékos együttes kelt útra a fővárosba, ugyanis Zsilák László még betegséggel küszködik, Mucsi Zsolt pedig a héten az egyik edzésen megsérült, így két kivételtől eltekintve csak serdülő és ifjúsági játékosok alkották a viharsarki gárdát.

Békésút-Békéscsaba–MEAFC Miskolc 13–7 (3–1, 4–2, 3–2, 3–2)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás, a 21–28. helyért, 5. csoport, Budapest. V.: Pintér János, Csanádi Zsolt. Békéscsaba: Korcsok P. – Suhajda Z. 2, Szatmári L. 2, Szanyi 1, Zimbran 1, Ajtai 4 (1), Such. Cs.: Krizsán (kapus), Bazsó 1, Laczó P. 2, Fölker. Edző: Fodor Ádám, Ajtai Miklós. A Miskolc legjobb dobói: Kiss K. 2, Csordás 2. Gól emberelőnyből: 2/0, ill. 6/1. Büntetők: 2/1, ill. 0/0. Az eredmény alakulása: 2–0, 4–1, 4–3, 9–3, 11–5.

Erősen tartalékos csabai csapat az első másfél negyedtől eltekintve egy pillanatig sem hagyott kétséget afelől, hogy ki az úr ezen a napon a medencében. Végül egy könnyű győzelem után másztak ki a vízből a fiatalok és a két nagy öreg.

Békésút-Békéscsaba–Erzsébeti SMTK Budapest 12–8 (4–2, 2–2, 5–1, 1–3)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás, a 21–28. helyért, 5. csoport, Budapest. V.: Csányi Márk, Pintér János. Békéscsaba: Krizsán – Suhajda Z., Szatmári L. 4, Szanyi, Zimbran 1, Ajtai 4 (1), Such 3. Cs.: Korcsok P. (kapus), Bazsó, Laczó P., Fölker. Edző: Fodor Ádám, Ajtai Miklós. Az ESMTK legjobb dobói: Gecsei 2, Vajda 2. Gól emberelőnyből: 4/1, ill. 7/3. Büntetők: 1/1, ill. 0/0. Az eredmény alakulása: 2–0, 4–1, 6–4, 10–4, 11–7.

Akárcsak az első találkozón, a kezdetben itt is szorosan alakult az eredmény, majd robbantott a viharsarki alakulat, a térfél csere után zsinórban lőtt négy góllal tekintélyes előnyre tett szert, így újabb győzelemmel zárta a napot, és újra a csoport élére ugrott.

Mestermérleg. Fodor Ádám: – Ma úgy ugrottunk neki az ötödik csoport záró fordulójának, hogy én csak leülök a kispadra, hagyom kibontakozni a csapatot, maximum a cserékbe szólok bele, bárhogy alakuljon a nap, legyen örömjáték a vasárnapi sorozatunk. A papírformát tekintve már az első mérkőzés előtt szinte elkönyvelhettük, hogy a miskolciak ellen behúzzuk a három pontot. Ez bejött, bár nem olyan hőfokon küzdöttünk, ahogy reméltem. Pontatlan volt a játék, rosszak voltak a befejezések, végül a hatgólos gólkülönbség ellenére igazán csak a három pontnak örülhettünk. Érdekesen alakult a nap, hiszen némi meglepetésre a házigazdák legyőzték a soproniakat, így hirtelen nyílttá vált a csoport sorrend. El is mondtam a srácoknak: van másfél óra pihenőtök, szedjétek össze magatokat, akár csoport elsők is lehetünk. Bár azt is tudtuk, hogy második ellenfelünk egy fiatal, hajtós társaság. Úgy tűnik hatott a hegyibeszéd, ugyanis nagyon összeszedetten, feszesen játszott a gárda, remekül segítették egymást, s ha nem is egy szépségdíjas találkozón, de újra behúztuk a három pontot. Látszott is az ESMTK játékosainak arcán a csalódottság.

További eredmények: Erzsébeti SMTK Budapest–SMAFC 1860 Soproni Egyetem 12–11. MEAFC Miskolc–SMAFC 1860 Soproni Egyetem 9–18.

Az 5. csoport végeredménye: 1. Békésút-Békéscsaba 15, 2. SMAFC 1860 Soproni Egyetem 12, 3. Erzsébeti SMTK Budapest 9, 4. MEAFC Miskolc 0.

Ezzel a Békéscsaba a csoportban az élen végzett, a folytatásban velük jön tovább a Sopron, valamint a 6. csoport első két helyezettje, a Csepel VSE és a Gödi SE Vízilabda Klub. Ez a négyes a végső 21–24. helyért folytja három fordulón át áprilisban és májusban a párharcot.

Jávor Péter

Eppel büntetőjével nyert a Nyíregyháza a Debrecen ellen

A Nyíregyháza Spartacus 1–0-ra legyőzte a Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójában, pénteken.

Az örökrangadó megnyerésével ismét az FTC lesz a Paks döntős ellenfele

A Ferencváros hátrányból fordítva 3-1-re legyőzte a vendég MTK Budapestet a labdarúgó MOL Magyar Kupa

A címvédő Paks az első döntős

A címvédő Paks jutott be elsőként a labdarúgó Magyar Kupa fináléjába, miután a keddi elődöntőben

Elhunyt Garami József

Életének 86. évében elhunyt Garami József, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kapitánya, a 2008-as év legjobb

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!