Közösségi oldalak

Sport

Kettős győzelemmel jutott a BRSE az elődöntőbe a Magyar Kupában!

A várakozásnak megfelelően kettős győzelemmel jutott a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé a Swietelsky-Békéscsaba női röplabdacsapata. Tóth Gábor edző együttese az elmúlt heti fővárosi sikerét megismételve, hazai környezetben is szett vesztés nélkül múlta felül az MTK alakulatát, a negyeddöntő visszavágóján.

Sarah Kliszura pontja adta meg a mérkőzés alaphangját. Az első találkozón győztes Békéscsaba melegített be jobban, és a sorozatos fővárosi hibákat kihasználva nagyon gyorsan megugrott vendégétől. Kliszura játékkedve nem csökkent, ütései nyomán rendre üres területre vágódott a labda. Leiszt Ádám, az MTK vezetőedzője azonnal igyekezett reagálni, és 6:1-nél Sziládi helyett Giommarinit, a nem szűnő békéscsabai attak után 14:4-nél Boskó helyett Berkót küldte csatába.

Az MTK-sok a folytatásban sem találták a ritmust, a csabaiak pazarul védekeztek, a 16., 17. és 18. pont is a nagyszerű sáncmunkát dicsérte, amelyben Kornyijenko és Strunjak járt az élen. Aztán a vendégoldalon Kilyénfalvi fújt ébresztőt, a békéscsabai tanulóidőszak után az MTK meghatározó játékosává váló Tatár ütött ászt, kozmetikázva némiképp az eredményen. Az első szett hajrájában felváltva estek a pontok, az utolsót Glemboczki bombázta át sikeresen a budapestiek térfelére.

A második negyed elején felváltva estek a pontok, majd egy 3:0-s rohammal az MTK jutott vezetéshez.
Begyújtotta a rakétákat a Békéscsaba, Marta Drpa és Glemboczki Zóra szakmányban gyártotta a pontokat, csapatuk egy 9:0-s rohammal rendesen faképnél hagyta vendégét. Hogy mi történt ezután a csabaiakkal, nehéz megmondani, mindenesetre a budapestiek váratlanul feltámadtak és produkáltak egy 6:1-es szériát, egészen szorossá téve a játszmát. Tóth Gábornak időt kellett kérnie, és ez segített is, hat csabai pont egymás után, innen pedig már nem volt visszaút.

A csabaiak Karhu ejtése után behúzták a második játékot, amit azt jelentette, hogy mérkőzés további alakulásától függetlenül bejutottak a Magyar Kupa elődöntőjébe. A 3. felvonás első szakaszában még tartotta magát az immáron becsületből küzdő fővárosi alakulat, majd ahogyan már többször a mérkőzés során, jött egy remek csabai sorozat, konkrétan öt pont formájában. Innentől kezdve már nem láttunk a második szetthez hasonló MTK-s megújulást, a békéscsabai lányok nyugodtan játszva szaporították pontjaik számát és közelítettek a végső győzelemhez. Leiszt Máté, a vendégek trénere szép sorban pályára küldte a fiatal játékosait, hogy néhány percre belekóstoljanak a mérkőzés légkörébe. A negyeddöntőt a 17 pontjával a párharc legeredményesebb játékosa, Marta Drpa zárta le két ásszal.

A Békéscsaba ellenfele a legjobb négy között a Vasas Óbuda–1. MCM Diamant Kaposvár párharc győztese lesz. Az elődöntőt január 8-án és 15-én játsszák.

Magyar Kupa női röplabda-mérkőzés

Swietelsky-Békéscsaba–MTK Budapest 3:0 (14, 17, 11)
Békéscsaba, 800 néző
Vezette: Jámbor, Tillmann.

Békéscsaba: Kornyijenko 6, Glemboczki 9, Zólyomi 6, Drpa 17, Kliszura 6, Strunjak 6. Csere: Molcsányi (liberó), Karhu 4. Vezetőedző: Tóth Gábor.

MTK: Tatár 5, Kilyénfalvi 7, Windisch 8, Sziládi 2, Borsos 1, Boskó. Csere: Szalai, Weidemann (liberók), Berkó, Giommarini 5, Spaethling, Varga B., Petri. Vezetőedző: Leiszt Máté.

Az eredmény alakulása. 1. szett: 6:1, 11:3, 18:5, 20:9, 23:13. 2. szett: 6:8, 15:8, 16:14, 23:15. 3. szett: 3:4, 11:6, 19:8, 23:17.