Közösségi oldalak

Sport

Két ezüstérem a korosztályos karate Eb első napján

Hecker Bojána, Fodor Amira és Dévényi Bence

Jól kezdődött magyar szempontból a finnországi Tamperében péntektől vasárnapig tartó kadet, junior és U21-es karate Európa-bajnokság. A sportág olimpiai bemutatkozását két héttel követő korosztályos Eb első versenynapján Dévényi Bence és Hecker Bojána jóvoltából két második helyet szereztek a magyarok. A küzdelemben nyert ezüstök melléformagyakorlatban egy ötödik helyezést is sikerült begyűjteni a mieinknek – valamennyi a kadetek (14-15 évesek) nevéhez fűződik.

Dévényi Bencének a kadet fiúk 57 kg-os súlycsoportjábannégy győzelemre volt szüksége a döntőbe jutáshoz A BHSE sportolója a selejtezőkben liechtensteini, észak-macedón, román és horvát riválisát is legyőzte, így az ukrán Bykovval küzdhetett meg az aranyéremért. A döntőben végülBykovnyert 1-0-ra, Dévényi Bence így második lett.

A lányoknál a szintén kadet Hecker Bojána a 47 kg-os súlycsoportban három győzelemmel jutott el a döntőig – sorrendben dán, horvát és azeri ellenféllel szemben diadalmaskodva –, ahol a montenegrói Backovic ellen lépett tatamira. Az UTE fiatal karatésa a fináléban aztán 2-0-ra alulmaradt, ezzel szintén ezüstéremmel jöhet majd haza Tamperéből.

Közel állt az éremszerzéshez Fodor Amira is. A 14. életévét pár hete betöltő KSI-s versenyző a kadet lány katakategóriában az előkelő ötödik helyen végzett.

Futballszenzáció: Fradi–Real Madrid a Groupamában!

Augusztus 8-án 19 órától a 15-szörös BL-győztes spanyol gárda. Ismét összecsap a Ferencvárosi Torna Club és a Real Madrid! Utoljára

Joseph duplázott, a Ferencváros megint előnnyel várja a hazai visszavágót

A Ferencváros labdarúgócsapata 2-1-re győzött csütörtökön a holland Twente vendégeként az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában, a párharc első felvonásán. A

A Paks egygólos hátránnyal utazik a Panathinaikoszhoz

A Paks hazai pályán 2-1-re kikapott a görög Panathinaikosztól csütörtökön a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában, a párharc első mérkőzésén.

Egygólos hazai győzelemmel kezdett a Debrecen

A Debreceni VSC hazai környezetben 1-0-ra nyert az örmény Pjunyik Jereván ellen a Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában, a párharc első,

YouTube csatorna

Archívum