Közösségi oldalak

Sport

Két aranyérem és értékes helyezések az úszók diákolimpiai országos döntőjéről

 

A Gyula városi delegáció Fekete Tamás klubedzővel – Fotó: Gyulai Várfürdő Klub

A Budapesti Gyarmati Dezső Sportuszodában rendezték meg az elmúlt hétvégén az úszók országos diákolimpiai döntőit az igazolt sportolók számára. Az eseményen két aranyérem és további szép helyezések jutottak a Békés megyei általános és középiskolás diákoknak.

A Magyar Diáksport Szövetség által megrendezett egynapos versenyen olyan fiatalok állhattak rajtkőre, akik korábban a megyei finálékon kiharcolták az indulás jogát. Ezúttal azoknak rendezték meg a döntőket, akik zömmel valamelyik úszóklub igazolt versenyzői, ám most iskolájuk színeiben indulva öregbítették az intézményük hírnevét.
Nem mellesleg akadtak olyan döntők a Máriaremete úti szuper, nyolcpályás, elektromos időmérővel felszerelt uszodában, ahol közel nyolcvanan álltak rajthoz, így érthető, hogy szűkebb pátriánkat is két tucatnál több versenyző képviselte, azok, akik korábban eredményesen szerepeltek a megyei döntőn.

Két gyulai sportoló neve mindenképpen az élre kívánkozik, hiszen Cseresznyés Petra és Abrudán Gábor egy-egy aranyérmes helyezést harcolt ki. Az előbbi az Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium diákja, az utóbbi fiatalabb, így a Dürer Albert Általános Iskola tanulója. Annyi azonban közös bennük, hogy mindketten a hátúszásban diadalmaskodtak.

Pontszerző helyen, vagyis az első nyolc között végzett még az egyéni versenyek során a békéscsabai Nagy-Benedek Izabell, Perza Berta, Szabó János, és hatodik helyen csapott célba az erkeles 4×50 méteres mix gyorsváltó.

A Békés megyei döntősök eredményei:

Fiúk: 100 m pillangó, 5-6. korcsoport (2004-2008 között születettek): 4. Szabó János (Békéscsabai SZC Vásárhelyi Pál Technikum) 57,13. 100 m gyors, 3. kcs. (2011-2012): 8. Abrudán Gábor (Gyulai Dürer Albert Általános Iskola) 1:02,23. 100 m hát, 3. kcs. (2011-2012): Bajnok. Abrudán Gábor 1:06,49.

Lányok: 100 m hát, 5-6. kcs. (2004-2008 között születettek): Bajnok: Cseresznyés Petra (Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium) 1:06,40. 100 m gyors, 4 kcs. (209-2010): 4. Perza Berta (Békéscsabai Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola) 1:00,92. 100 m pillangó, 4. kcs. (209-2010): 4. Nagy-Benedek Izabell (Békéscsabai Lencsési Általános Iskola) 1:08,33. 100 m mell, 4. kcs. (209-2010): 4. Nagy-Benedek Izabell 1:15,32.

4×50 méteres mix gyorsváltó, 5-6. kcs. ((2004-2008 között születettek): 6. Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium (Nacsa Domán, Cseresznyés Petra, Bernadett Éva, Havas Balázs) 1:48,99.

Jávor Péter

RSS Sportklub hírei

YouTube csatorna